DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szenvedélybetegségek szinte egyidősek az emberiséggel. A Bibliából ismerjük például az alkohol súlyos hatását és különböző gondjait. Nicot óta, Amerika felfedezése óta a dohányzás káros hatásáról is tudunk, és azokról a betegségekről is, amiket például a dohányzás okoz, és évről évre bekövetkeznek az ezzel kapcsolatos tömeges halálesetek, a rendkívül sok különféle megbetegedés.
Most azonban a kábítószerekről szólunk, amelyek Európában a XX. században törtek előre, hisz tudjuk, hogy a különböző drogok, a Távol-Keleten az ópium, a hasis már háromezer éve ismertek, és ezeket a drogokat súlyos károsító hatásuk mellett is bizonyos módon elfogadta a keleti társadalom. Tudjuk, hogy ópiumháború tört ki e századunk elején Kínában, amely bizonyos hatalmi körök szolgálatában állt.
Az európai kábítószer-fogyasztás a XX. század egyik legijesztőbb kihívása, amely a fejlett, de a kevésbé fejlett országok számára is egyaránt megjelent és ebben a században, amely különösen gazdag rémtörténetekben, újabb rémtörténetek tömegeit vetette fel. Ijesztő a kihívás, hiszen olyan ellenséggel állunk szemben, amely alattomosan, szinte láthatatlanul támad azzal, hogy különösen a fiatalabb generációkban mérgezi, veszélyezteti a társadalom jövőjét szerteágazó hatásaival együtt pedig - gondolhatunk itt úgy az AIDS elterjedésében betöltött szerepére, mint a hozzá kötődő bűnözésre - még sötétebbé tehető ez a kép, ha végigvesszük az összes veszélyforrást. Növeli ezeket az is, hogy nem közvetlenül jelentkeznek a hatások, hanem csak később, és ha nem tesszük meg a szokásos óvintézkedéseket - ugyanúgy, mint a járványos betegségek esetében -, súlyos árat kell fizetnünk érte.
A kábítószer-fogyasztás elterjedését túlságosan egyszerű lenne pusztán társadalmi okokra, problémákra visszavezetni. A kérdésnek sokkal több összetevője van annál, hogy leegyszerűsíthessük, hiszen a legenyhébb kábítószer-használat, a dohányzás sem vezethető vissza kizárólag szociális vagy társadalmi kérdésekre, de kétségtelen, hogy a rendszerváltás az emberek és áruk szabadabb mozgása felgyorsította Magyarországon is az elterjedés folyamatát.
A hazai államhatalom régóta tett lépéseket a kábítószer-probléma visszaszorítására jórészt a nálunk jóval jobban érintett országok által kezdeményezett nemzetközi egyezmények kapcsán. A kormány, számolva a lehetséges problémákkal, a rendszerváltást követően már 1991-ben életre hívta a kábítószerügyi tárcaközi bizottságot, és különösen az utóbbi időben számos rendelkezés született, amelyek a kábítószerek elterjedésének megakadályozását, a fogyasztás megelőzését szolgálták. Az Országgyűlés átérezve a kérdés súlyát, azt hiszem, túlzás nélkül mondhatom, hogy a 111/1996. számú országgyűlési határozattal, eseti bizottság felállításával és működtetésével élére állt a kábítószer-ellenes küzdelemnek olyan egyetértésben, amelyre példa az elmúlt években kevés akadt.
Ez az egyetértés jellemezte a bizottság munkáját is. Sőt, rendkívül felemelő érzés volt, hogy a munka során az érintett szervek, melyekkel a bizottság kapcsolatot teremtett, nem kibúvókat kerestek, hanem valóban aktívan igyekeztek javaslataikkal, információikkal minél eredményesebbé tenni a tevékenységet. Meggyőződésem ezért, hogy a határozattervezet, amely most az Országgyűlés előtt fekszik, elfogadás esetén jól fogja segíteni és szolgálni nemcsak a kormány munkáját, hanem az ország egészének érdekeit is. Bízom benne, hogy a határozatban foglalt, itt-ott kiegészítendő feladatok végrehajtását az érintettek legalább olyan hittel és meggyőződéssel fogják végrehajtani, mint ahogy jelentőségük megérdemli, és ahogy korábbi hozzáállásuk ezt tükrözte.
A bizottsági jelentés részletesen áttekinti a kábítószerkérdés szinte valamennyi oldalát. Azok, akik áttanulmányozzák, a benne foglalt adatokból közel teljes képet kapnak. Néhány gondolatot azonban mégis szeretnék kiemelni, nem azért, mintha az anyagban nem volnának elég világosan rögzítve, hanem azért, mert úgy érzem, még nagyobb nyomatékot kell adni nekik.
Az első szempont, amely leginkább az Országgyűlésre tartozik, a jogi szabályozással kapcsolatos kérdéscsoport. A vizsgálat is megállapította, hogy jogrendszerünk alapjaiban megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket a nemzetközi szerződések, illetve normák meghatároznak. Ennek ellenére nem lehetünk elégedettek, mert éppen a kábítószerkérdés súlya követeli meg, hogy a jogi védőhálót olyanná erősítsük, amelynek lyukain nem esnek át egyes vagy több esetben sem a konkrét és a valóságos gondok.
Az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrzési Tanács vizsgálatai azt mutatják, hogy jogszabályaink azonban nem minden esetben követik naprakészen az ország életének változásait. Például azt a tényt, hogy egyes cégek privatizációja visszahat azokra a követelményekre, amiket a kábítószer-ellenes szerződések meghatároznak. De magának a kábítószer-fogyasztásnak a jogi megítélése sem egyértelmű. Hiába tiltja a Btk. a kábítószerrel való visszaélést, ha olyan kiskapukat hagyunk, amelyek elősegítik a felelősség alóli kibújást. A közelmúltban a rendészeti szervek elfogtak egy beutazó állampolgárt, aki néhány gramm kábítószert csempészett be az országba.
(11.00)
Az illető rögtön arra hivatkozott, hogy a kábítószert saját használatára hozta, ami azonnal más megítélést jelent cselekedeteire. Ezért az az értékelési feladat, amit a határozat előír, a törvények összehangolásával, koordinálásával, illetve felfrissítésével együtt rendkívül fontos a jövőt tekintve is. Ezt a munkát azonban nem szabad olyan liberálisan kezelni, mint ahogy jelenleg például az autólopások egyes eseteiben történt. Nem szabad megengedni, hogy a kábítószer-fogyasztók kibújhassanak a felelősségre vonás alól.
A másik szempont, amit hangsúlyozni szeretnénk, azoknak a helyzete, akik már a kábítószer rabjai lettek. Nem elégséges ugyanis a jogtalan kábítószer-használat büntetése, hanem meg kell oldani azt is, hogy ezeket az embereket visszaadjuk az egészséges társadalomnak. A kábítószer-fogyasztók számának rohamos növekedését, sajnos, nem előzte meg a hatékony prevenció, és követte a gyógyító, rehabilitáló intézményrendszer megfelelő kialakítása és fejlesztése. Jelenleg sem a kapacitásuk nem elégséges, sem anyagi finanszírozásuk nincs kellően megoldva. Ezért égetően fontos kérdés, hogy a Népjóléti Minisztérium mielőbb, a határozatnak megfelelően, átfogóan értékelje a meglevő intézményeket, hatékony működésük érdekében minél előbb dolgozzon ki megfelelő ellenőrzési rendszert, és alakítson ki rendezési tervet az intézmények finanszírozására. Gondoljuk végig: a kábítószerhez való kötődés sokkal súlyosabb és negatívabb a társadalom szempontjából, mint akár az alkoholizmus. Kezelésük, gyógyításuk nem megoldható azzal, hogy egyszerűen begyömöszöljük az egészségügyi ellátás keretébe, hiszen nem szokványos betegségről van szó.
A drogmegelőző gyógyító, rehabilitációs tevékenységek értékelésénél természetesen nem szabad elfelejtkezni az egyházakról, a civil szervezetekről sem, sajátságaikat figyelembe véve célszerűen integrálni kell őket az újonnan kialakuló rendszerbe. Jó példákat láttunk erre vonatkozólag Angliában, ahol Juhász Gábor képviselőtársammal, az eseti bizottság elnökével járhattunk, és ott a drogmegelőző és rehabilitációs szervezetek munkáját tanulmányozhattuk. Magyarország számára is sok értékes tapasztalatot szereztünk például a liverpooli rendőrség vendégszeretetét élvezve az ő kiterjedt és sokoldalú munkájukról.
El kell mondani, hogy nemzetközi összefogás szükséges. 1991-ben az Unicri - vagy ha úgy tetszik, "junicri" - program keretében pénzt is kapunk évről évre ennek a problémának a megoldására. Igaz, hogy ezt a pénzt négy tárca között kell megosztani és ez így nem nagyon nagy összeg, mégis segítséget nyújt, de mindenképpen figyelmet felkeltő segítség volt.
Az eseti bizottság működése során valamennyi résztvevőre mély benyomást tettek a hazánkban tapasztaltak is. Együttműködve ez a csoport kialakította az összhangot, amely politikamentes, a feladatok megoldását szolgálta. A jelentés jól tükrözi, hogy a kábítószerkérdés hatékony rendezéséig még mennyi probléma fog felmerülni. Ezért lényeges lenne, hogy az eseti bizottság tovább folytassa munkáját.
Képviselőtársaimnak javaslom, hogy a jelentés tartalmát tanulmányozzák, és ismertessék meg környezetükkel is, hiszen a kábítószer elleni harc legjobb fegyvere éppen a tények ismerete. Ezért kiemelkedően dicsérendő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az a magyar ifjúsági zenés játékfilm, az Útvesztő, amelyet a Népjóléti Minisztérium és több önkormányzat támogatásával (Az elnök a csengő ismételt megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) - befejezem a mondatot - a Sió Televízió fiatal alkotógárdája forgatott, felvéve a harcot a drogveszély ellen. Ez arra mutat, hogy a társadalom is átveszi és átérzi a felelősséget (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és van tenni akarás is, ha fontos nemzeti célokat kell szolgálnunk.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
