DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint a tárcaközi bizottság egyik tagja azzal kell kezdenem, hogy nagyon sajnálom, hogy egyéb parlamenti munkám, más bizottsági tagságom és a nagy mennyiségű, nyugdíjbiztosítást, egészségbiztosítást érintő törvények tárgyalása miatt nem tudtam a bizottság munkájában oly mélységben részt venni, amilyenben szerettem volna, mert rendkívül fontosnak tartottam ezt a munkát.
Nagyon jónak tartottam azt, hogy a bizottság részletesen átnézte a kábítószer-fogyasztással, -forgalmazással kapcsolatos problémákat az országban. Éppen ezért további javaslataimat is majd a későbbiekben még módosító indítvány formájában is meg fogom tenni.
Nos, én két dologra szeretném felhívni a figyelmet. Egyfelől véleményem szerint nem túl jó megoldást tartalmaz az előterjesztés a kábítószerügyi koordinációra, másfelől pedig én úgy érzem, hogy ebben az előterjesztésben az igazi prevenció viszonylag kis hangsúlyt kap.
Mire gondolok? Ez az előterjesztés feladatokat ír, ami nagyon fontos, valóban szükséges nemzeti kábítószer-stratégia, valóban nagyon szükséges kormányzati szintű koordináció, a meglévő programok felülvizsgálata, jogszabályi rendszer áttekintése és módosítása, intézményrendszer, szakemberképzés, és az egészségügyi finanszírozási rendszer. Mind-mind nagyon fontos. Én nem hiszek azonban abban, hogyha a kábítószerügyi tárcaközi bizottság helyett most egy kormánybiztos és a Miniszterelnöki Hivatal fogja ellátni ezt a feladatot, hogy lényegesen előre jusson. Azért nem hiszem, mert itt az a tapasztalatom, hogy amennyiben nem a kormány politikai vezetőiből álló testület az, amelyiknek a fő feladata a döntések kormány elé vitele, általában köztisztviselői szintről nem tudnak eljutni az előterjesztések és döntések a kormányig.
Én a kabinetmegoldást sokkal jobbnak tartom, és van egy olyan érzésem, hogy az elmúlt három évben többek közt azért is tudott kevesebb hatást elérni a tárcaközi bizottság - melynek működésével már az előző kormányzati ciklusban is elégedetlen voltam egyébként -, mert nem volt olyan fórum, ahová eljuttathatta volna a javaslatait, nem volt olyan erejű fórum, ami aztán tovább vihette volna és kormányszintre emelhette volna ezeket a javaslatokat. Nem elegendő, ha egy tárca minisztere egy ilyen kérdésben támogatja a bizottságot, nem tud elég hatást elérni. Ezért is többek között nemcsak ebben az ügyben, de más ügyben is régóta több alkalommal hívtam fel a figyelmet arra, hogy nem elég, ha egy kormánynak van gazdasági kabinetje, ahol a gazdasági kérdésekben a különféle tárcák között koordináció van, nem elég, ha van nemzetbiztonsági kabinet, ahol a nemzetbiztonsági kérdésekben a tárcák között koordináció van, hanem szükség lenne humánpolitikai kabinetre is, ahol azok között a tárcák között van koordináció, amelyek ezekben a kérdésekben érintettek.
Az előző kormányzati ciklusban működött humánpolitikai kabinet, amelyiknek tagja volt az oktatási miniszter vagy politikai államtitkár, a népjóléti miniszter és politikai államtitkár, a honvédelmi miniszter és politikai államtitkár, a környezetvédelmi miniszter és politikai államtitkár, és sorolhatom, meg lehet nézni az akkor hatályos kormányrendeletet, kormányhatározatot. Egy ilyen fórum esetén, ha bármilyen köztisztviselői előkészítő, koordinációs bizottság ezt az anyagot eljuttatja a humánpolitikai kabinetnek, annak lesz ereje ahhoz, hogy kormányszintre emelje a kérdést. Amíg ez nem működik, egy kormánybiztos, még ha úgy is hívják, hogy kormánybiztos, ő sem lesz elég ahhoz, hogy egy ilyen hatalmas nagy problémával, ahol valóban a rendőrségtől még a nemzetbiztonsági szerveken át is mindenkinek van feladata, hogy elegendő legyen az, hogy a Miniszterelnöki Hivatalon most egy kormánybiztost kinevezünk. Tapasztalataim szerint akármit is tesznek, nincs elég eszköz, nincs elég ember, és nincs elég hatókör ahhoz, hogy ilyen esetben valóban komoly szintre emelkedhessenek a döntések.
Az én véleményem tehát az, hogyha hosszabb távon bármilyen kormány is lesz, anélkül, hogy a kormánydöntések előkészítésében ne lenne a humánpolitikát koordináló magas szintű politikai előkészítő testület, nem lehet igazán eredményt elérni. Gondolom, a gazdasági kabinetet is azért hozza létre a kormány, mert tudja, hogy gazdasági kérdésekben is egy ilyenfajta koordinációra van szükség. Ez az egyik lényeges kérdés.
A másik, ami ennél fontosabb, és többen az előttem szólók között kitértek már rá: nem elég, ha a kábítószer-fogyasztással akkor kezdünk el foglalkozni, ha az megjelenik. Nem elég, ha az iskolákban felismerni tudják a kábítószer-fogyasztó "problémás" gyermeket. A kábítószer-fogyasztás megelőzése ott kezdődik, szinte mondhatnám azt, hogy a születés előtt, de mindenféleképpen közvetlenül a születés után a családban. Hiszen azt hiszem, nem kell hosszasan fejtegetni, hogy a kábítószer-fogyasztáshoz elsősorban és döntő mértékben azok az emberek - közöttük a fiatalok - nyúlnak, akik nem találnak segítséget problémáikban, akiknek emberi kapcsolatai, családi viszonyai valamilyen okból sérültek, akiknek a személyiségük kialakulása, az úgynevezett szocializációs folyamat valamilyen okból sérült, gyökértelennek érzik magukat, nagyon gyakran már egész fiatalon depressziósnak, társtalannak, és éppen ezért ez elől a rendkívül feszítő, rendkívül kínzó szorongás elől menekülnek kábítószer-fogyasztásba.
(11.40)
Az alkoholisták és kábítószerfogyasztók döntő többségét ilyenfajta belső lelki probléma adja. Éppen ezért az igazi megelőzés nem ott kezdődik, hogy amikor felső tagozatossá válik egy fiatal, leülnek és elmondják neki, hogy milyen fajta drogok vannak, és erre miért kell vigyázni, hanem a családokban kezdődik, ahol olyan rendszert kell kiépíteni - és én nem véletlenül beszélek nagyon régóta az átfogó családpolitika szükségességéről -, hogy azok a családok, ahol még szó nincs sem drogfogyasztásról, sem alkoholfogyasztásról, de komoly nevelési problémáik vannak a szülőknek, baj van a gyerekkel, találjanak segítséget mert az ország nagyobbik részén nem találnak olyan kiépített intézményt, szakembert, akihez elmehetnének és aki hozzáértően segíteni tudna a családnak, hiszen az iskolában az úgynevezett problémás, viselkedési zavarokkal küzdő gyermek mögött az esetek jelentős részében súlyos családi konfliktusok állnak. Ha ilyen esetben működne a megfelelő jelzőrendszer, ha működne az az intézményrendszer, ahová el lehet jutni, akkor a gyereken keresztül el tudnának jutni a megfelelő szakemberek a szülőkhöz, segíteni tudnának a családon belüli súlyos konfliktushelyzetek feloldásában, a párkapcsolati problémák kezelésében, ezen keresztül segíteni tudnának a gyermek nevelésében és ezen keresztül megelőznék - az esetek jó részében meg lehetne előzni - azt, hogy amikor egyáltalán abba a korba jut, olyan helyzetben legyen, hogy a droghoz nyúljon.
Az igazi megelőzés tehát soha nem akkor kezdődik, amikor a drog megjelenik az iskolában, a családban, bármilyen fiatal közösségben, hanem mindig jóval azelőtt. Nem véletlenül mondtam el már nagyon sokszor - és fogom még nagyon sokszor mondani -, és nyújtom be újra a családpolitikáról szóló országgyűlési határozati javaslatot, mert minden jószándék kevés, ha nincs nagy, átfogó gondolkodás ezekről a kérdésekről.
Valóban szükség van a jogrendszer továbbigazítására, szükség van a rendőrség felkészültségének, képzettségének fokozására, szükség van a határőrizet nagyon jó működésére, de ez nagyon kevés. Szükség volna arra, hogy az iskolákban a pedagógusok a viselkedési zavarokkal küzdő gyereket ne egyszerűen büntessék, hanem észrevegyék, hogy a gyerekkel valami baj van. De necsak észrevegyék, hanem legyen lehetőségük arra, hogy elérhető segítséget kapjanak ilyen esetben nem nyolcadikban, nem hetedikben, hanem harmadik osztályos korban vagy amikor elkezdi az iskolát. Ezt a rendszert fel kell tudni építeni. Én tudom, hogy ez nem egy ilyen országgyűlési határozat témája, de azért az országgyűlési határozatban megjelenhet egy olyan pont, hogy az igazi megelőzés érdekében szükség van arra, hogy, és fel lehet sorolni.
Arra van szükség, hogy az oktatási rendszerbe ne egyszerűen az kerüljön be, hogy mi a kábítószer, hogy milyen veszélyessége van, miért kell rá vigyázni, mert ha elfogyasztod, akkor mitől kell félned, hanem sokkal inkább a pozitív minták épüljenek be az oktatási rendszerbe, hogy mitől érzi jól magát az ember, hogyan tudja kezelni a problémáját. Ne azt mondjuk neki, hogy ne próbáld meg a kábítószert, hanem azt tudjuk mondani, hogy ha ilyen, olyan és amolyan problémád van, mit tehetsz, mit lehet kezdeni az emberi kapcsolatokkal. Mert erről soha nem hallanak az oktatási rendszerben, mert ez még nem épült be az oktatási rendszerbe! Nagyon sok fiatal, 13-14-15 éves, aki a kamaszkor kínjaival küszködik, vagy egyszerűen csak konfliktusba kerül a szüleivel, mert rengeteg tévképzet él az ember fejében 14-15-16 éves korában és egy ilyen konfliktusban nem talál segítséget, nincs kihez fordulnia. Nincs, akivel megbeszélhetné, hogy mit tehetne ebben a helyzetben, hogy nincs vége a világnak akkor, ha most mondjuk éppen összeveszett valamilyen okból a szüleivel, hanem találhat feloldást, találhat megoldást, nem mérgesedik el a helyzet, nem süllyed bele egy rendkívül súlyos konfliktushelyzetbe, amitől menekülésszerűen esetleg társaságban vagy akár még társaságon kívül is a bódulatot választja.
Tehát véleményem szerint az ifjúság lelki egészségi állapotának biztosítása jelenti igazán a drog elleni küzdelem legfontosabb részét; nemcsak a forgalmazás, nemcsak a gyógyítás, mert akkor már későn van, hanem az igazi elsődleges megelőzés. Azt gondolom, hogy ebben a határozatban ennek nagyobb hangsúlyt kellene adnunk, azt gondolom, nagyobb hangsúlyt kell adnunk részben az oktatási, nevelési rendszer keretében az ilyen típusú programok kidolgozásának és előírásának. Azt gondolom, hogy egyáltalán minden döntésünk során jóval nagyobb hangsúlyt kellene hogy kapjon gondolkodásunkban is az, hogy az embernek lelke van, értékrendje, és ha e kettő közül valamelyik megzavarodik, abból nagyon súlyos emberi és társadalmi konfliktusok keletkeznek, a drogfogyasztástól az alkoholizmuson át egészen a bűnözésig.
Mindegyikre vonatkozik az elsődleges megelőzés szükségessége, annak a szükségessége, hogy mind a családok számára, mind az iskolák számára elérhető, segítséget adó hálózatot építsünk ki. Természetesen nemcsak hivatali apparátusra gondolok, hanem a legkülönfélébb civil szervezetek bevonásával olyan, mindenki számára elérhető segítő hálózatra, amelyik akkor tud segíteni, amikor még nincs ott a drog. Azt hiszem, ez lesz a legjobb megelőzés.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
