HÁGA ANTÓNIA
HÁGA ANTÓNIA
HÁGA ANTÓNIA (SZDSZ): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kicsit elfogult vagyok a mai napon, hisz nemcsak SZDSZ-es felszólaló vagyok itt ebben a témában, hanem ennek a drogellenes bizottságnak az alelnöke is. Olyan politikus, aki az utolsó néhány évben elég sokat foglalkozott a Magyarországon jelen lévő drogproblémával, és megállapíthattam azt, hogy a drogprobléma korlátok nélkül, féktelenül növekszik napjainkban.
(10.10)
Felszólalásom első részében engedjék meg, hogy rövid történeti áttekintést - sokkal rövidebbet, mint Juhász Gábor képviselőtársam - adjak és ebből néhány konzekvenciát levonjak.
A Nyugat-Európában terjedő droghullám a '60-as évek végén, '70-es évek elején elérte Magyarországot is, azonban jelentős eltérések mutatkoztak a nyugat-európai drogfogyasztó szokások és a magyar, a hazai drogfogyasztási szokások között. Míg Nyugat-Európában a hasis, a heroin, az LSD, marihuána volt jelen mint alkalmazott szokás, addig Magyarországon elsősorban a szerves oldószerek, gyógyszerek, a kodeinszármazékok, nyugtatók kombinálása alkohollal.
A tiltás, a represszió nem oldotta meg a drogfogyasztás problémáját, annak a terjedését. A '80-as évek végéig korlátozta a kábító hatású szerek tekintetében a kínálatot, korlátozta a problémával való nyílt szembenézést és ennek következtében a megelőzést. Nem néztek ezzel szembe, azt gondolták és hamisan azt mondta az aktuális politika, hogy ez Magyarországot nem érheti el, a Nyugat káros szenvedélyei közé tartozik, ezért intézményrendszert sem építettek erre. Látens drogosok voltak, akiket ha tetten értek, akkor büntetés-végrehajtó intézetekben kellett szabadságvesztésüket tölteniük. Nem ismerte fel az aktuális politika azt, hogy ezek az emberek betegek és nem bűnözők.
A '80-as évek közepétől azonban jelentősek lettek a változások, mint azt Juhász Gábor képviselőtársam is mondta, hogy egy minisztertanácsi határozat már gondoskodott '85-ben arról, hogy minél nagyobb intézményhálózatot építsenek ki, amely átfogja a megelőzést, a gyógyítást és a rehabilitációt. Tehát nőtt a kereslet, és az első esetben visszaélők kora pedig folyamatosan csökkent.
A '80-as években hazánk még csak tranzitország volt, a '90-es évektől pedig célországgá vált. Míg '88-ban a lefoglalt kábítószerek súlya alig volt több, mint egy kilogramm, addig ez '96-ban 1146,1 kilogramm volt. Meg kell mondanom, hogy a lefoglalt kábítószerek jelentős része heroinszármazék volt.
A '80-as évek végén már kimutatható társadalmi jelenséggé minősült és kutatható volt a drogprobléma, '92-re pedig már a hazai kábítószer-kínálat piacán minden olyan kábítószer megtalálható volt, amely Nyugat-Európában is.
Jelentős viszont a különbség, hiszen Nyugat-Európában a kábítószer-fogyasztók érdekében kiépítettek egy intézményhálózatot. Nagyon intenzív a nyugat-európai országokban a prevenció, illetve az ártalomcsökkentés. Magyarországon a '90-es években a prevencióról még aligha lehetett beszélni.
Hadd mondjam el azt, hogy '90 és '96 között megduplázódott például az opiátfogyasztók száma. Még egyszer vissza szeretnék utalni arra, hogy ezzel szemben az intézményhálózat embrionális állapotban van, tehát a megelőzés, a terápia, illetve az utógondozás, utókezelés intézményesítése meglehetősen kezdetleges. Nem nagyok ezek a számok, hiszen ha azt mondom, hogy Magyarországon '96-ban 494 ópiumfogyasztót tartanak számon, ez Hollandiában 23 ezer, tehát nem nagyok ezek a számok, viszont a növekvő tendenciát nem lehet elhallgatni.
El kell mondani azt is, hogy az első esetben droggal találkozók életkora viszont vészesen csökken. Míg a '80-as évek végén, '90-es évek elején ez még a 16. életévüket betöltöttek köré volt tehető, itt most már a 13. életévüket betöltöttek is találkoznak droggal. Elsősorban amfetamin-származékokkal, ezek az úgynevezett diszkó-drogok, amelyek a fiatalok élvezetéül szolgálnak; ezek gyorsítószerek, amelyekkel erős pszichés függőséget lehet kialakítani.
Most azt szeretném elmondani, hogy igazából a drogproblémáról beszélni kell és halaszthatatlan - mint az az előzőekben felvázoltaknak megfelelően látható -, hogy egy nemzeti drogstratégiát kell kidolgoznunk, hiszen nem vagyunk felkészültek a drogprobléma befogadására, a társadalom minden esetben elutasítja a drogost.
Vajon bűnöző-e a drogos? Azt kell mondjam, hogy a bizottság felállása óta sikerült kommunikálni azt, hogy a drogfüggő nem bűnöző, hanem beteg, mert törvénykezésünkben ezt már számon tartjuk és tudjuk, hogy elsősorban nem elzárni kell, hanem gyógyítani, de a társadalom még mindig elutasítja. Gondoltak-e képviselőtársaim arra, hogy milyen egy szülőnek a helyzete, akinek a gyerekéről kiderül, hogy drogos?
Elsősorban a környezete utasítja el, nem kap megfelelő segítséget - tud-e hová menni? Hiszen ha a drogfüggő jelentkezik arra, hogy szeretne ettől a káros szenvedélytől megszabadulni és zárt intézménybe szeretne kerülni, magyarul elvonásra, hónapokat kell várakoznia arra, hogy ebben az elvonási gyógykezelésben részt vehessen.
Azt is tudjuk, hogy a drogfüggő azért drogfüggő, hiszen a konfliktusait nem tudja kezelni. A társadalom jelentős része nem tudja ezeket a konfliktusokat kezelni, az alkoholbetegek számának növekedése együtt jár a drogfüggő betegek számával és azoknak a növekedésével.
Tehát nem tiltásként kell megszólalni, hanem fel kell világosítani - és ezért fontos a prevenció. Egy előadáson azt hallottam, hogy száz betegből nem több, mint tíz beteg az, aki meg tud gyógyulni. Tehát a kezelés, a terápia nagyon-nagyon kevés eredménnyel jár, nagyon szoros munkát és nagyon intenzív kapcsolatot kell kiépítenie a betegnek az orvosával ahhoz, hogy eredményesek legyenek.
Tehát még egyszer aláhúzom, hogy a prevenció szükségessége mindennél előrébb való, tehát az anyag valóban szól a prevencióról. Azt gondolom, hogy ezen a ponton az OGY-határozatot kell módosítani, és valóban alá kell húzni azt, hogy a prevenció elsődleges a magyarországi drogstratégia kialakításában.
Jó példát láttam a Diákszigeten ezzel kapcsolatban. Azt nagyon jól tudják képviselőtársaim, hogy a sajtó harsogott arról, hogy mennyi drogélvező van a szigeten. Nagyon jó volt az, hogy jelen voltak azok a kortárs segítők is, akik tájékoztatták a drogélvezőket ennek a hátrányairól.
Én szeretném elmondani és szeretném védelmembe venni ezt a bizottságot, hogy a bizottság munkája tette lehetővé azt, hogy a sajtó naprakészen értesüljön arról, hogy Magyarországon milyen jellegű kezelőintézmények vannak, milyen jellegű prevenciós programok vannak, és melyek azok a törvények, amelyeknek meghozatala nélkül nem lehet eredményes a parlamenti munka. A törvényhozó felelőssége itt meg van szólíttatva. Örülök annak, hogy ebben a bizottságban személy szerint én magam is részt vehettem, és el kell mondjam azt, hogy a bizottságunk minden egyes tagja szakmai szeretetéből tette ezt, növelve ezzel képviselői feladatait, és képviselői teherhordó képességeit erősen kockáztatva.
Szeretném megköszönni azoknak a szakértőknek a munkáját, akik belőlem mint politikusból és néhány emberből mint politikusból a drogszakma valamelyest ismerőjét faragták, és köszönöm képviselőtársaimnak azt a döntést, ami alapján létrehoztak egy olyan bizottságot, mely az egész ország számára az ifjúság jövőjéért való meghatározó lépéseket szorgalmazzák. Én az általános és részletes vitában szeretnék aktívan részt venni, ezért azt gondolom, hogy minden olyan problémával a bizottságunk és az SZDSZ munkabizottsága foglalkozni fog, amelyek itt esetlegesen felmerültek.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
