DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitában nagyon sokat szóltam a betegjogi résszel kapcsolatos gondjaimról, és jó néhány módosító indítványt is benyújtottam. Ha most átnézik a jelentést, akkor láthatják, hogy ezeknek egy jelentős részét visszavontam. Nem azért, mintha nem lett volna megalapozott a gondom ezekkel a paragrafusokkal, hanem azért, mert az előterjesztővel közösen úgy döntöttünk, hogy közösen leülünk és igyekszünk kialakítani egy elfogadhatóbb megoldást annak érdekében, hogy ne kelljen feleslegesen szavazni egy meghaladott módosító indítványról. Én visszavontam ezeket a módosító indítványokat.
Valóban, nagyon sok csatlakozó módosító indítvány készült el a betegjogi részhez is. Ezek között vannak kisebb jelentőségű kérdések, és vannak nagyon fontos, egész paragrafusokat megváltoztató indítványok. Általában lehet azt mondani, hogy a betegjogi részre vonatkozóan igyekeztem azt elérni, hogy ha egyszer a törvény betegjogokat fogalmaz meg, akkor ne az orvos kötelezettségét írja le ez alatt a címszó alatt, hanem valóban betegjogként jelenjen meg a törvényben. Ennek érdekében jó néhány kisebb jelentőségű pont is megváltozott; ezekről most külön nem szólok.
Szólok azonban a rendkívül sok vitát kiváltott 13. §-ról, amelyik a tájékoztatáshoz való jogot tartalmazta egy rendkívül hosszú felsorolásban, és tájékoztatáshoz való jog címén történt egy felsorolás, hogy milyen kötelezettségei vannak az orvosnak, miket kell elmondania. Úgy néz ki, hogy az előterjesztővel sikerült egy olyan megoldást találnunk, amelyik a 13. §-t teljes mértékben átírja, tehát az összes bekezdését megváltoztatja, jelentős mértékben lerövidíti, és olyan módon fogalmazza át, ami az egészségügy számára már teljesíthető törvényi előírást tartalmaz. Ennek egyébként nagyon örülök, mert rendkívül aggályos volt a 13. §, és számomra az is aggályos volt, hogy első megközelítésben az általános vitában elmondott érveink kapcsán mintha a kormánypárti képviselőtársaim nem értették volna tisztán, hogy miről beszélünk.
Ezek a bizottsági üléseken elmondott érvek és benyújtott módosító javaslatok végül is, úgy látszik, elég meggyőzőek voltak ahhoz, hogy sikerüljön egy lényegesen jobb, törvényhez méltóbb és végrehajtható közös megoldást találni. Kikerültek a paragrafusból azok az előírások, amik differenciálatlanul olyasmit tartalmaztak, hogy mondjuk például a boncolás elhagyásának körülményeiről a hozzátartozókat, vagy a szövetkivétel és szövet-eltávolítás körülményeiről a beteget gyakorlatilag a felvételkor kellett volna tájékoztatni. Egyébként más, későbbi paragrafusból az a kitétel is kimaradt, hogy a beteget a kórházba való felvételekor kell tájékoztatni arról, hogy mit tehet majd, ha cselekvőképtelenné válik: ez is egy rendkívül aggályos, és nagyon rossz módszerrel megfogalmazott paragrafus volt.
A 13. § után mondhatnám azt, hogy a betegjogi részben szinte minden következő pontot csaknem teljes egészében átfogalmaztunk az előterjesztővel közösen; volt, amelyikben jelentéktelenebb módosítás volt, volt, amelyikben lényegesen nagyobb jelentőségű.
Igyekszem megtalálni... például a 16. § egy nagy jelentőségű paragrafus, hiszen a cselekvőképtelen személyek helyetti rendelkezési jogot tartalmazza. Aki a képviselőtársaim közül itt volt az általános vitában, bizonyára tudja, nagyon súlyosan kifogásoltam azt a megoldást, hogy a törvény erejénél fogva akarjuk különféle fokozatú rokonoknak átadni - és így is fogalmazott - a beteg önrendelkezési jogát. Egyébként véleményem szerint ilyet nem lehet megtenni. Végül meg is egyeztünk az előterjesztővel abban, hogy eredetileg nem az önrendelkezési, hanem a beleegyezési jog volt az, amit az előterjesztő ebbe a szakaszba bele szándékozott foglalni. Így sikerült megegyeznünk abban, hogy a 16. §-ból kikerült az önrendelkezési jog, és egyébként némiképp ez a paragrafus is leegyszerűsödött.
Nagyon fontosnak tartom, hogy egyértelműbbé vált a beteg beavatkozáshoz történő beleegyezésének vélelmezése, hiszen elkerülhetetlen ennek a jó szabályozása, hiszen ha az orvosnak nincs meg a megfelelő jogosítványa arra, hogy a beteg beleegyezését vélelmezze, akkor súlyos késedelem állhat elő, ha nem éri el azt a személyt, azt a rokont, aki a beteg helyett beleegyezhet különféle beavatkozásokba.
Sikerült megegyeznünk a 18. § tekintetében. Erre senki másnak nem volt módosító indítványa: én magam csodálkoztam rajta, hiszen a 18. § arról szól - ami úgy egyébként általában természetes -, hogy nem lehet egy műtét közben a műtét előre nem várt kiterjesztését elvégezni a beteg beleegyezésének a hiányában, ha mondjuk nincs sürgős szükség. Én itt egy fontos kérdést vetettem fel: előfordulnak olyan esetek, amikor műtét közben a kiterjesztés válik szükségessé, nem sürgős szükségben, tehát életmentő jelleggel kellene ezt elvégezni; ugyanakkor azonban a műtétet előbb-utóbb mindenképp el kell végezni, és a beteg számára aránytalanul nagy megterhelést jelentene, hogy leálljanak a műtéttel, a beteget ébresszék fel, varrják be, és utána mondják el neki, hogy ki kell terjeszteni a műtétet. Majd mikor az illető azt mondja, hogy: persze, természetesen, végül is hosszú távon ezen múlik az életem, akkor újra végezzék el ugyanazt a műtétet. Ezt sikerült feloldani egy olyan szabállyal, hogy kivéve, ha a beteg számára ez aránytalanul nagy megterhelést jelentene.
Én azt gondolom, képviselőtársaim, hogy ezek a változtatások rendkívül lényeges változtatások a törvényben, hiszen itt a betegjogokat úgy igyekszik biztosítani ez a megoldássor, hogy eközben nem veszélyezteti magát a beteget. Erre nagyon vigyáznunk kell.
Nagyon fontos dolog, hogy a 20. § kapcsán szintén sikerült megállapodnunk egyfajta megoldásban - legalábbis remélem, hogy ez a szavazásig érvényes lesz - az ellátás visszautasításának jogát tekintve, hiszen itt is rendkívül aggályos megoldások voltak. Komoly problémákat vetett fel néhány kérdés, például a törvénynek az a kitétele, hogy nem utasíthat vissza életfenntartó vagy életmentő beavatkozást - tehát olyan beavatkozást, amelyik egy egyébként mindenféleképpen halálhoz vezető és gyógyíthatatlan betegség esetén lenne - olyan személy, aki jogszabály alapján cselekvőképtelen személy eltartásáról gondoskodik. Ez egyfelől az orvosok számára elég nehezen értékelhető helyzet lenne, másfelől pedig egy biztosan halálos kimenetelű betegségben szenvedő személy, illetve az ő eltartottjai számára ez az előírás nagyon furcsa és nehezen kezelhető helyzetet teremthetne.
Ugyanakkor a bizottsági ellenőrzés is érzésem szerint egy jobb megoldást tartalmaz, és azt gondolom, hogy ha a bizottságnak nem kétszer és főleg nem 30 nap különbséggel kell az illetőt megvizsgálnia, hanem a bizottság vizsgálata után - és ez még nincs teljesen kész módosítás formájában, ez még be kell hogy kerüljön egy újabb csatlakozóval - a beteg számára bizonyos ideig tartó gondolkodási időt írunk elő, akkor ez nagy valószínűséggel elegendő lesz a helyzet megfelelő kezeléséhez.
Nagyon örülök annak, hogy a 21. §-ban sikerült megegyeznünk, hogy senki nem utasíthat vissza cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes beteg helyett olyan ellátást, aminek következménye az ellátott számára maradandó vagy súlyos egészségkárosodás lehet tudniillik az eredeti előterjesztés ezt így tartalmazta. Ezt is nagyon súlyosan kifogásoltam, hiszen meggyőződésem, hogy ilyen felhatalmazást nem adhatunk senkinek. Ebben is sikerült megállapodnunk. Azt gondolom, az ellátás visszautasításának esetét ma már a 21. § szerint megfelelően tudtuk szabályozni, kezelhető helyzetet teremtve.
Ami azonban, úgy látom, nem oldódott meg, és erre külön szeretném felhívni a miniszter úr figyelmét, ez a 22. §-ban az ellátás visszautasításának az a lehetősége, amikor valaki előre - pontosan úgy fogalmaz a törvény - "közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban általános érvénnyel egyes vizsgálatokat, beavatkozásokat megtilthat".
(20.40)
Nos, ezzel kapcsolatban nagyon súlyos aggályaimat vetettem fel. Két szempontból vetettem fel ezt az aggályt. Tekintettel arra, hogy a törvény semmiféle megszorítást nem tartalmaz, mit ért azon, hogy általános érvénnyel és egyes vizsgálatokat, miután megszorítás a törvényben nincs, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy bármit. És itt az én legnagyobb bajom! Tudniillik első megközelítésben vajon mi az eljárási rend? Mi az eljárási rend akkor, ha valaki elmegy egy közjegyzőhöz, leírja, hogy ilyen, olyan és amolyan esetben hozzám orvost ne hívjanak? Vajon a hozzátartozó köteles-e figyelembe venni a közokiratba foglalt véleményt? Mit fog tenni, ki fog tenni valamit, és mit fog tenni, ha a hozzátartozó azt mondja kétségbeesetten, mondjuk, a saját 25 éves gyermekére tekintve, hogy inkább megeszem a közokiratot, de akkor is kihívom az orvost? És akkor mit fognak csinálni? Megbüntetik?
A következő kérdés:
Ha ugyanezt a dolgot leírja, hogy ne utalják kórházba, akkor mit fog csinálni a körzeti orvos? Hagyja meghalni ott, az ágyban, mert ott van a kezében egy papír, hogy azt mondta valamikor két évvel ezelőtt, hogy őt ne utalják kórházba? Komolyan gondolja ezt valaki?! És ha az orvos mégis kórházba utalja, ezért milyen büntetés jár? Kérdezem, mert örülnék neki, ha ezt eldöntenék azok, akik komolyan gondolják, hogy ez a szabályozás megfelelő. Vagy mondjuk, már bent van a kórházban az illető, ott áll az orvos a betegágy mellett, és ott mutatnak neki egy közokiratot, hogy ilyen és ilyen életmentő tevékenységet vele nem végezhetnek el. Mit csináljon az orvos? Vegye figyelembe a közokiratot, és hagyja meghalni a beteget, mondjuk, egy három évvel ezelőtt aláírt közokirat alapján? És ez csak az egyik gond, mert ez az eljárási rend.
Van egy másik nagyon súlyos problémám, amit már több alkalommal elmondtam. Az ember nemcsak biológiai lény, hanem lelke is van. És az bizony időnként, bár még - vagy egyáltalán - nem orvosi eset, de gyakorta előfordul, hogy nem egészséges. Mondjuk, Magyarországon rendkívül általános a nem kezelt depresszió, amivel vagy eljut egy idő után megfelelő intézménybe, vagy valamilyen testi megbetegedés következtében derül ki, hogy az egész probléma mögött egy súlyos depresszió van, vagy esetleg egy öngyilkossági kísérlettel hívja fel a társadalom figyelmét arra, hogy őbenne zajlik egy komoly, súlyos betegség. Gyakran előfordul, hogy kialakuló komoly elmezavar nem úgy jelentkezik, kérem szépen, hogy ma kirobban a betegség, és holnap már kórházban van, hanem lassan, fokozatosan fejlődik. Ha valakit abban a fázisban egy nagyon komoly vizsgálat megnézne, már nem találná teljes mértékben belátóképesnek, de ilyen nincs, hiszen vizsgálatra senkit nem lehet kényszeríteni. Egy ilyen állapotban kitölt egy közokiratot, majd ezek után a betegsége súlyosbodik, és mondjuk, elkövet egy öngyilkosságot; nagyon gyakran az öngyilkossági kísérlet hívja fel az orvosok és a hozzátartozók figyelmét arra, hogy valami nagyon súlyos probléma van a háttérben. Ha a közokirat alapján ezt az embert nem lehet megmenteni, akkor most vajon mit csináltunk? Egy papírral megakadályozzuk a gyógyítást? Ezt a megoldást én elfogadhatatlannak tartom, hogy megszorítások nélkül, általános érvénnyel vissza lehessen utasítani beavatkozást.
De van egy másik gondom is, és ez különösen érdekes számomra, hiszen ha egyszer egy közokiratban el lehet érni azt, hogy valakit ne mentsenek meg, ne gyógyítsanak meg, akkor, kérem, közokirat-hamisítással meg lehet ölni egy embert! Igen, pontosan így van, tudniillik közokirat-hamisítással meg lehet akadályozni, hogy az embert megmentsék - ez azt jelenti, hogy megölik! Nem tudom, gondolkoztak-e az előterjesztők arról, hogyan fogják a büntető törvénykönyvbe azt az egészen sajátos új tényállást bevezetni, hogy "közokirat-hamisítással elkövetett emberölés". Nem tudom, hogy gondolkodtak-e arról a tisztelt előterjesztők, hogy vajon tényleg ezzel az egészségügyi törvénnyel be kellene-e vezetni Magyarországon egy olyan emberölési lehetőséget, amilyen eddig még nem volt. Komolyan gondolják ezt? Hogyan akarják megakadályozni? Azt gondolom, hogy ilyen fajta megoldást törvénybe írni nagyon bűnös dolog volna.
Azzal egyet tudok érteni, hogy lehetnek olyan bizonyos fajta ellátások, amelyre vonatkozólag rendelkezhet az ember. De ezt csak úgy lehet a törvénybe venni, ha a megszorítások benne vannak, mert ma ez a törvény általános érvénnyel nagyon széles körre vonatkozik.
Én egy olyan csatlakozó indítványt nyújtottam be, amelyik arról szól, hogy arra az esetre, ha valaki biztosan gyógyíthatatlan, gyógykezelés mellett is halálos betegségben szenved majd, akkor előre közokiratban visszautasíthassa erre az esetre az ellátást. Azt gondolom saját orvosi tapasztalatom, saját orvosi esküm alapján, hogy ez a helyzet kezelhető, ez a megoldás kezelhető; de az, ami a törvényben megtalálható, az abszolút kezelhetetlen, és orvos számára teljesen elfogadhatatlan megoldás. Meggyőződésem egyébként, hogy ez a betegek érdekét sem szolgálja, hiszen a törvény más helyütt a cselekvőképes beteg számára lehetővé teszi, hogy ellátást visszautasítson, de akkor és ott, és nem egy akármilyen papírral, amit az orvosnak még ellenőrizni sincs módja.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon kérem, hogy gondolják meg ezeket az érveket. Nagyon kérem, ne hozzanak olyan egészségügyi törvényt, amelyik ilyen súlyos következményeket is előidézhet. Ennél azért több és bölcsebb belátásra lenne szükség.
Nagyon fontosnak tartom, hogy sikerült a törvénybe belevenni, ami eredetileg kimaradt: nemcsak a betegnek, hanem a hozzátartozóknak is vannak kötelezettségei az egészségügyi intézményben. Az egész törvényben egy szó sem volt arról, hogy a kórházban tartózkodó hozzátartozóknak is be kell tartaniuk a házirendet, és sok egyéb kötelezettségük van. Ezt az előterjesztő elfogadta, tehát a törvénybe most már bekerült. (Általános zaj.)
A többi módosító indítványom jelentősrészt kisebb jelentőségű módosításokat tartalmaz. Még egyetlen fontos kérdésre szeretnék kitérni.
A törvény bevezeti a betegjogi képviselő fogalmát, bevezeti a betegjogi képviselő intézményét, ám semmiféle előírást nem tartalmaz arra, hogy ki milyen végzettséggel lehet betegjogi képviselő. Nos, én azt gondolom, hogy egy ilyen intézmény bevezetésekor megkerülhetetlen, hogy a betegjogi képviselő funkciójának betöltéséhez szükséges képesítési feltételeket törvénybe foglaljuk, hiszen itt olyan jogosítványokat adunk a betegjogi képviselőnek, amihez bizony igen komoly szintű képzettség kell, és nem elegendő egy akármiféle tanfolyam elvégzése valamilyen szociális munkás által, mert akkor nem fogja tudni betölteni a feladatát.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
