DR. SEPSEY TAMÁS

Full text search

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A kérdés elég ismerős lehet. Nem olyan régen tettem fel az Országgyűlésben, akkor is államtitkár úr válaszolt. Az Alkotmánybíróság határozata értelmében ugyanis az Országgyűlésnek ez év június végéig törvényt kellett volna alkotni a nemzetközi szerződésekkel okozott károk kárpótlásáról. Hiányoltam államtitkár úr esetében azt, hogy mikor fogja a kormány beterjeszteni ezt a törvényjavaslatot, amely néhány tízezer, jelenleg Magyarországon élő, egykor magyar állampolgárt érint.
(16.10)
Államtitkár úr ígéretet tett arra, hogy a legvégső stádiumában, egyeztetési szakaszban van ez a törvényjavaslat, az Országgyűlés még ezen ülésszaka alatt el fogja fogadni. December 15-én befejeződik az Országgyűlés rendes ülésszaka. Miután a mai napig nincs ez a törvényjavaslat beterjesztve, kétségeim vannak, igen tisztelt államtitkár úr, hogy az Országgyűlés el tudja fogadni ezt a törvényjavaslatot; és ennek következtében az az alkotmányos mulasztás, amely június 30-a óta fennáll, még hosszabb ideig megmarad.
Ezért tisztelettel kérdezem államtitkár urat: mikor lesz meg a legvégső végső egyeztetés ezen törvényjavaslat tárgyában, és mikor fogja a kormány beterjeszteni az Országgyűlésnek ezt a javaslatot?
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki sorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť