VARGA MIHÁLY

Full text search

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A polgárokat joggal aggasztja a közbiztonsági helyzet folyamatos romlása. Miközben érzik és tapasztalják a bűnügyi állapotok rosszabbodását, azonközben értetlenül hallgatják belügyminiszter úr kijelentéseit a javuló közállapotokról. A tények ellentmondanak ezeknek a kijelentéseknek. Szeretnék néhány idei adatot ismertetni lakóhelyem, Karcag és környékének - Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras, Kenderes, Berekfürdő - közbiztonsági helyzetéről. A helyi rendőrkapitányság adatai szerint a bűncselekmények száma emelkedett, s a növekedés eléri a 60 százalékot. 65 százalékkal nőtt a közrend elleni bűncselekmények száma, 69 százalékkal a garázdaságok száma, 70 százalékkal a vagyon elleni bűncselekmények száma. Az előző évihez képest emelkedett a gazdasági bűncselekmények és rablások száma. Ezeket az adatokat abból a beszámolóból vettem, tisztelt miniszter úr, amelyet a helyi rendőrség készített az önkormányzat számára.
E tények alapján elmondható, hogy ebben az évben, az első nyolc hónapban már annyi bűncselekmény vált ismertté, mint az elmúlt év egészében, a vagyon elleni bűncselekmények, betöréses lopások száma pedig meghaladja az év első nyolc hónapjában a tavalyi egész évit. Ezek a számok ellentmondanak a kormány és belügyminiszter úr propagandisztikus kijelentéseinek. A polgárok biztonságérzete romlik, az emelkedő bűncselekmények száma alátámasztja ezt a romlást.
Kérdezem tehát, tisztelt belügyminiszter úr: mi az oka annak, hogy a belügyminiszter úr hallgat ezekről a tendenciákról, és még mindig a közbiztonság javulásáról beszél. Meddig kell a polgároknak félelemben élni?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť