KELETI GYÖRGY

Full text search

KELETI GYÖRGY
KELETI GYÖRGY honvédelmi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Pontosan egy héttel ezelőtt egy interpellációban már részletesen elmondtam ezeket a számokat, illetve százalékokat, amelyeket ön most kérdez. Azt is tudom, hogy a múlt héten valóban demonstráltak a katonák, de azt is szeretném elmondani, hogy a Magyar Honvédség hivatásos állományúinak másik két érdek-képviseleti szerve, amely ugyancsak egyetért azzal, hogy több pénzt vigyenek haza a hivatásos katonák, elhatárolódott ettől a módszertől.
Szeretném az emlékezetét felfrissíteni: egy héttel ezelőtt pontosan ugyanezt mondtam el, amit önnek mondhatok, hogy a kormány is, és személy szerint én is egyetértek azzal, hogy a hivatásos katonák nem a társadalom számára elvégzett munkájuk értéke alapján kapják meg az anyagi megbecsültségüket, de ezt jelen pillanatban azért nem tudjuk megtenni, mert erre nem áll rendelkezésre elegendő pénz.
Ön is nagyon jól tudja, hogy a törvény 1999. január 1-jével kötelezi a kormányt, illetve a parlamentet a költségvetésben, hogy a bérbeállás megtörténjen. A következő évben a hivatásos katonák 23,5 százalékos illetményemelésben fognak részesülni. Ez két részből áll. Egyrészt abból a részből, amelyet a parlament valamennyi köztisztviselő számára biztosítani fog, ez mintegy 14,5 százalék, másrészt pedig abból az 5 milliárd forintból, amit pluszként kapnak a hivatásos katonák, tisztek, tiszthelyettesek, és ebből mintegy 9 százalékos további bérfejlesztés fog megvalósulni.
Arra is szeretném emlékeztetni, bár az időm rövid, hogy néhány más juttatásban is részesülnek a hivatásos katonák. Jövőre szeretnénk bevezetni egy úgynevezett üdültetési támogatást. Most is, ha valakinek gyermeke születik a családjában, 50 ezer forint egyszeri támogatást kap, és a pótlékok is bevezetésre kerültek időarányosan, korábban, mint ahogy azt a jogszabályok előírják.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť