DR. SZILI KATALIN

Full text search

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselőtársam egyetlenegy megjegyzésére és mondatára szeretnék reagálni. Ez pedig a Központi Környezetvédelmi Alapnak - ahogy ő fogalmazott - a láthatóbb, konkrétabb célok megfogalmazásának igényével kapcsolatos.
Mindannyian tudjuk, hogy a költségvetés végszavazását követő 60 napon belül kell a tárcának a Központi Környezetvédelmi Alap költségvetési tárgyévi irányelveit meghatározni. A parlament jóváhagyta a nemzeti környezetvédelmi programunkat. Ismertek előttünk azok az irányok, amelyek az Európai Unió elvárásait illetik, és amelyeket egyébként is végrehajtanánk, aminek három konkrét és neuralgikus pontja van: a hulladékkezelés, a hulladékgazdálkodás, vízminőség-védelem és a levegőminőség védelme. Természetesen ezzel harmonizálva kívánjuk a Központi Környezetvédelmi Alap irányelveit is meghatározni. Képviselő úr által is ismert, hogy az alap elosztásának és felosztásának elvei pedig szintén ezek alapján történnek meg, maximális és teljes társadalmi egyetértéssel, hiszen az Országos Környezetvédelmi Tanács és a civil zöldszervezetek is szerepet kapnak ebben, úgyhogy bízom abban, hogy a képviselő úr által ebben említett elvárásnak is maximálisan meg fogunk tudni felelni 1998-ban.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť