SEBŐK JÁNOS

Full text search

SEBŐK JÁNOS
SEBŐK JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem kétpercest, mert elhangzott az előbb Lányi képviselőtársamtól még egy olyan mondat, amely megtévesztheti a közvéleményt, de megtévesztheti a külföldet is, amely úgy hangzott, hogy a Magyar Honvédség önmaga már a saját objektumai megvédésére is alkalmatlan. Felelősségem tudatában kijelenthetem, hogy akár Tata, akár Debrecen, Hódmezővásárhely, Szolnok, Pécs, Szentes csapattesteinek - hogy csak az első lépcsőben alkalmazandókat érintsem - mindegyike és összességében is felkészült arra, hogy a NATO tagjai legyünk, hogy integrálható legyen a NATO-ba.
Miről van itt szó, amit említett Lányi képviselőtársam? Arról, hogy ezeknek a létszáma most már olyannyira beállt, hogy csak kiképzésre használható fel, de ezek a csapatok még 50-60-70 elhagyott objektumot kénytelenek őrizni, amit ténylegesen nem tudnak őrizni. Nos, ez majd a kormány gondja lesz, hogy levegye a vállukról, és ezek a csapatok ténylegesen kiképzéssel foglalkozhassanak. De még egyszer hangsúlyozom: ezek a csapatok felkészültek arra, hogy a NATO tagjai legyünk.
Tehát akkor az előbbi két perchez még annyit, hogy azt kívántam bizonyítani, hogy a nemzetközi helyzet nem teszi szükségessé, hogy a most már a mélypontról megindult gazdaságot feleslegesen 10-20-50-60 milliárddal megterheljük azért, hogy a hadsereg technikáját felgyorsítsuk. Azt azért szeretném hozzátenni, hogy a technikára is gondot fordítunk, hiszen a tendereket majd most fogjuk kiírni, ami ténylegesen szükséges a magyar hadsereg készenlétéhez, harckészültségéhez, azt a kormány meg fogja tenni. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť