KOVÁCS LÁSZLÓ

Full text search

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm szépen. Képviselő úr, az ön érvelése eléggé meglepő, hiszen akkor semmi szükség nem lenne az ellenőrzésre, hanem egyszerűen az aláírások száma alapján meg kell becsülni, hogy ebből körülbelül mennyi a hiteles. Én azt hiszem, hogy ez ellentmondana a törvénynek és ellentmondana a demokrácia szabályainak. (Közbeszólás a jobb oldalon: Nem igaz!) Én nem emlékszem arra, képviselő úr, hogy ön például fölszólalt volna akkor, amikor a Munkáspárt 181 ezer aláírását tételesen ellenőrizte az illetékes szervezet, hogy vajon ebből mennyi hiteles. Ha a számok összefüggése alapján azt mondom, hogy 330 ezerből ön feltételezi, hogy 200 ezer biztosan érvényes, ugyanilyen alapon önnek fel kellett volna állnia és azt mondania, hogy a Munkáspárt 180 ezer aláírásából 100 ezer biztosan érvényes. Én akkor sem értettem volna önnel egyet, mint ahogy most sem tudok egyetérteni ezzel a fajta kezelésével az állampolgári kezdeményezésnek.
Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť