DR. SZABAD GYÖRGY

Full text search

DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Köszönöm, elfogadom. Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Miniszter Úr! Az elmúlt hét végi kormányszóvivői tájékoztatón Kiss Elemér miniszterelnökségi közigazgatási államtitkár úr azt említette, miszerint a november 16-i - s most idézem a fordulatot - "háromigenes népszavazáson" ez és ez következik. Nyilvánvaló, hogy itt egy olyan megfogalmazásról van szó, amire, hogyha egy közéleti személyiség részéről, mégpedig a tájékoztatás lehetőségeivel leginkább rendelkező személyiség részéről hangzik el, mindenképpen indokolt, hogy mindenki felfigyel.
Mi mondatta ezt az államtitkár úrral? Szeretném remélni, hogy nem a befolyásolás szándéka. (Közbeszólás a jobb oldalon: De, sajnos, az.) Tehát szeretném remélni, hogy nem az a törekvés, miszerint már előre leszámítolja a népszavazás vélt eredményét, és ezt természetes könnyedséggel befejezett tényként emlegesse, hogy az emberekben automatikusan ez működjön tudat alatti tényezőként, hanem inkább talán egy magánemberhez illő jósló szándék.
Mindenesetre, hogy a dologra fény derüljön, tettem föl ezt a kérdést a miniszterelnök úrhoz intézve, hiszen a legújabb törvény szerint is a miniszterelnök úr (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) révén lehet érvényesíteni a miniszterelnökségi államtitkár közéleti felelősségét.
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť