DR. VARGA ISTVÁN

Full text search

DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Folyamatos zaj.) A miniszter úr elmondta a választ, hogy nincs lehetőség. Meggyőződésem, hogy van lehetőség, hisz ahogy a példákat elmondtam, korábban is voltak olyan helyzetek a mezőgazdaságban katasztrófa, időjárási viszonyok miatt, amikor a kormány, igenis, a tartalékalaphoz nyúlt. Ezt önök nem tették.
Miniszter Úr! Én most átnéztem - mert nem vagyok mezőgazdász - az önök agrárprogramját. Önök két dolgot teljesítettek ez alatt a három év alatt. Az egyik dolog, amiről itt vitatkozunk most már hetek óta: önök azt írták a választási programban, hogy támogatjuk a külföldiek tulajdonszerzését. Nota bene, a miniszterelnök úr figyelmébe is ajánlom, mielőtt olyan nyilatkozatokat tesz, ami ezzel teljesen ellentétes.
A másik dolog, amit önök maximálisan teljesítettek, miniszter úr. A régóta érintetlen téeszlobby maximális támogatását. Hadd mondjak önnek egy példát: termelő-keretszerződéseket kötöttek a búzára, behívja őket a vezérigazgató, és közli, a szerződés ellenére csak 20 vagy 30 százalékkal kevesebb pénzt tudnak adni. Ha ezt elfogadják, jó, ha nem, nem. Őket kellene megvédeni, miniszter úr! (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť