DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Full text search

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr!
Először: Azért szeretném azt mondani, hogy naponta észlelhetjük annak a példáját, hogy a finanszírozás nem mond le a súlyos betegekről. Persze azt is ki kell itt emelnem, hogy a súlyos betegség és a kiemelten költséges kezelésű betegség nem azonos fogalmak.
Másodszor: A kiemelten költséges kezelések az én ismereteim szerint sehol a világon rendszerszerűen nem illeszkednek egyetlen finanszírozási modellbe se. Ezt egyedileg kell finanszírozni a hatályos jogszabály szerint. Ha a képviselő úr áttekinti a nyáron elfogadott új egészségbiztosítási törvényt, akkor látja, hogy ennek a technikája ott rögzített.
Szeretnék egy konkrét példát is idézni: a hét végi vízalámerüléses balesetet szenvedett fiatalember esetében is, amennyiben gyógyszerre van szükség, sor kerül az egyedi importra. Ennek a költségeit a társadalombiztosítás fedezi.
Azoknál a betegeknél, tisztelt képviselő úr, akiknél nem azonnali beavatkozásra van szükség, szintén nem maradnak el az egészségi állapot által indokolt műtétek vagy egyéb kezelések, s azok társadalombiztosítási finanszírozása. A betegellátás azonban ésszerű rendben, előjegyzéses alapon, esetleg várólista alapján történhet meg. Ez egyébként más, nálunk gazdagabb országokban is így működik, hiszen azt gondolom, hogy az összes szükségletet a leggazdagabb országok sem tudják azonnal kielégíteni. Természetesen az életmentés mindenütt prioritást élvez, s ez így van Magyarországon is.
Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť