SELMECZI GABRIELLA

Full text search

SELMECZI GABRIELLA
SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Amennyiben ön nem tud kellőképpen felkészülni egy azonnali kérdésben a válaszadásra, akkor megteheti - ahogy eddig is megtette -, hogy felhívja a frakciót, és megkérdezi, mi lesz az azonnali kérdés témája, és szíves tájékoztatást fogunk önnek nyújtani.
Másodszor: az elmúlt három év során a minisztérium volt és jelenlegi felső vezetésének a tudtával különböző modelleket dolgoztak ki. Ezeket a modelleket - amely modellek egyébként azonos célúak voltak, mint a mostani - például a Soros Alapítványból, Phare-pénzekből, minisztériumi költségvetésből, valamint az elhíresült Kockázatkezelő Kuratórium kasszájából finanszírozták. Amennyiben ezek a modellkísérletek sikeresek voltak, akkor nem értjük, hogy miért nem ezeknek a modelleknek az eredményeit hasznosítják, miért kell újabb pályázatot kiírni. Amennyiben nem voltak sikeresek, akkor pedig azt nem értjük, hogy miért ugyanazok a személyek bábáskodnak ennek a programnak a kiírásánál.
A kérdés pedig valóban az, hogy meddig akar a miniszter úr micsurini modellkísérleteket végrehajtani a járulékfizetők terhére.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť