DR. GOMBOS ANDRÁS

Full text search

DR. GOMBOS ANDRÁS
DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Gyimóthy képviselőtársam felszólalásából néhány gondolatra szeretnék reagálni. A beszédének elején elmondta azt, hogy a kárpótlás során milyen súlyos anomáliák fordultak elő. Azt hiszem, egyetértünk ebben a kérdésben: valóban nagyon sok visszaélés történt a kárpótlási licitek során. Úgy gondolom, hogy a szabaddemokratáknak igazuk volt akkor, amikor az 1992-es kárpótlási törvény vitája során kifejtették azon véleményüket, hogy ez a kárpótlási törvény nem tudja elérni azokat az eredményeket, amelyeket annak idején reméltek a kormánypártok, beleértve a Kisgazdapártot is. Egyetértünk azzal, hogy az a kárpótlási törvény, amit annak idején a Kisgazdapárt is megszavazott és támogatott, nagyon-nagyon sok visszaélésre adott lehetőséget.
Beszélt arról, hogy a szövetkezeti üzletrészek tulajdonképpen milyen nagyon sok ketyegő bombát jelentenek. Úgy gondolom, hogy amikor a földtörvény módosításáról beszélünk, akkor a szövetkezeti üzletrész kérdését felvetni teljesen indokolatlan dolog. Egyetértünk, egyetértek azzal, hogy igen, támogatni kell a családi gazdaságokat, az úgynevezett önfogyasztásra vagy magánfogyasztásra termelő kisgazdaságokat, kisegítő gazdaságokat. Pontosan ezért az SZDSZ-nek az az álláspontja, hogy azokat a piaci szereplőket, mezőgazdasági piaci szereplőket, akik piacra termelnek, pénzpiaci technikákkal kell támogatni, és azokat a szereplőket, akik elsősorban a vidék lakosságmegtartása szempontjából érdemesültek támogatásra, különböző szociális jellegű, akár munkaerő-piaci alapokat is bevonó támogatásokban kell részesíteni.
Egyetlen gondolat a Metásznak rövidített Mezőgazdasági Társas Gazdaságok Szövetségével kapcsolatban: ez a szövetség 1995 decemberében alakult, 19 tagja van, és az alakuló ülésen 11 ember jelent meg, 57,8 százalékos részvételi arány volt. Úgy gondolom, hogy szerencsétlen dolog az, amikor különböző nyilatkozatokat ilyen - általában senkit sem képviselő - egyesületek nevében próbálnak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) érvrendszerbe állítani.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť