DR. KRISTÓF ISTVÁN

Full text search

DR. KRISTÓF ISTVÁN
DR. KRISTÓF ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Csatlakozva a Solymosi József által elmondottakhoz, szeretném leszögezni, hogy Gyimóthy képviselő úr alapvető tévedésben van, amikor azt állítja, hogy a kárpótlási árverések során a helyben lakó agrárvezetők és a menedzsment szerzett nagymértékű és nagy értékű kárpótlásiföld-tulajdont.
Én magam a munkahelyemen és mostani választókörzetem területén mintegy ötven kárpótlási árverésen vettem részt, így állítom magamról, hogy nagyjában tisztában vagyok azzal a folyamattal, ami ott lezajlott. Tapasztaltam azt, hogy nem helybeli agrárvezetők és nem helybeli, a mezőgazdaságból élők jelentek meg ezeken a kárpótlási árveréseken 30-40-60 tárcsával, hanem olyan személyek, mint ahogy elhangzott, akit addig a falu területén nem is láttak, és miután megszerezte a termőföldet, azután sem fognak majd látni.
A faluközösség ellenőrző és kontrolláló szerepe érvényesült, tisztelt képviselő úr, a helyben lakók esetében, és figyelemmel kísérték, illetve a lehetőség határain belül elkövettek mindent, hogy e rossz kárpótlási törvény ellenére a helyben lakók közül senki se szerezzen olyan mértékű anyagi előnyt az árveréseken, amely erkölcsileg már nem vállalható.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť