DR. SOLYMOSI JÓZSEF

Full text search

DR. SOLYMOSI JÓZSEF
DR. SOLYMOSI JÓZSEF (független): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Képviselőtársak! Farkas Gabriella jó néhány gondolatával egyetértek, viszont azzal nem tudok egyetérteni, amikor nagyon lényeges dolgokat túlzottan leegyszerűsít. Valahogy úgy tűnt, mintha azt mondta volna, vagy azt lehetett érezni, hogy mi a fenéért akarnak ezek a szövetkezetek földet szerezni - ő persze nem így fejezte ki, most egy kicsit túlzok -, amikor ott van a tagok tulajdona, vigyék be, és éljenek belőle.
Azt hiszem, amikor az előbb azt mondtam, hogy a politikusoknak nem válik hátrányára, ha egy kicsit szélesebb pályán mozognak és a gazdasági élet más-más területét is megismerik, itt tudni kell, hogy a szövetkezetekben döntő többségben ma is a kisegzisztenciák vannak. Tehát ma - és meg kell nézni a földtulajdonviszonyokat a szövetkezeten belül - a szövetkezeti tagok több mint 50 százalékának egy hektár földterülete van. Az egy hektárt nagyon szívesen összeadják, és valószínűleg ki is jön egy elég szép nagy szám, csak éppen - ahogy Gombos András említette - itt az eltartó képesség nagyon sokat változott az utóbbi időben, és ma megfelelő megélhetést annyi embernek nemigen tud biztosítani a szövetkezet. Tehát gondoskodni kell arról, hogy ha nem akarja, hogy utcára kerüljenek az emberek, akkor valamilyen formában a helyzeten javítani kellene. Ezért van az, hogy a biztonság, a jövő érdekében azon gondolkodnak, hogy hogyan tudnák egy kicsit stabilabbá tenni ennek a gazdasági egységnek a működését.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť