GYIMÓTHY GÉZA

Full text search

GYIMÓTHY GÉZA
GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Solymosi képviselőtársunk szövetkezeti vezetőként mondja, hogy az ellenzék és én szapulom a szövetkezetvezetőket. A következőt mondom: szerintem a becsületes szövetkezeti vezetőknek sem érdeke a mostani kormány által beterjesztett törvényjavaslat.
Elmondom. Hosszú évekig nem lesz anyagi esélyegyenlőség a külfölddel szemben, és épp a szövetkezeti vezetőket fogja megfosztani attól a lehetőségtől, hogy a szövetkezetek átalakuljanak szolgáltató szövetkezetekké úgy, mint ahogyan Nyugat-Európában is szokás.
A másik: a helyben lakók. Kristóf képviselőtársam, ha ezt elemezzük, azért vegyük már észre, hogy tőkével általában a szövetkezetvezetők rendelkeztek (Közbeszólás: Nem igaz!), nem pedig az egyszerű csibegondozó vagy mondjuk, a traktoros!
Amikor itt a kárpótlás volt, ne felejtsék el, egy társadalmi igazságosságnak mindenhol érvényesülni kellett. Érdekes módon a volt szocialista országokban nagyon sok helyen létrejött legalábbis a részleges reprivatizáció. Magyarországon sajnos az egyik legrosszabb módon történt, elismerjük, a kárpótlás, a licitálásos. De tisztelt kormánypárti képviselők, miért nem segítettek akkor abban? Egyedül a Független Kisgazdapárt volt, amely végig kitartott a reprivatizáció mellett, és ma már, érdekes módon a társadalom többsége elismeri, sokkal jobb lett volna a reprivatizáció. Miért nem segítettek ebben bennünket, hogy ez megvalósuljon?
Visszautasítjuk azt, hogy mi a szövetkezeti vezetőkkel, csak azért, mert politikailag nem tudunk együtt dolgozni, ellenségesek lennénk. Közgazdasági érvekkel is bizonyítjuk, hogy nem jó a gyakorlatban még a szövetkezeteknek se a mostani földtörvény-módosítás!
Még egyet, tisztelt képviselőtársak! Nyugat-Európában is a legtöbb országban legalább a földterület felén bérleti jogon történik a földművelés. Kérem, higgyék el, Magyarországon sem kell megijedni attól a kezdeti időszakban, ha ez egyelőre bérleti viszony szerint történik! A szövetkezetek nem azért nem tudnak nyereségesen termelni, mert nincs saját nevükön földtulajdon.
Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť