POKORNI ZOLTÁN

Full text search

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Valóban, az előttünk lévő határozati javaslat környezete olyan, amire ennek a vitának ki kell térnie, hiszen itt egymással konkurál két kezdeményezés: a kormányé, illetve a polgároké. Itt a vitában elhangzott ennek az előtörténete, kronológiája, hogy a polgárok kezdeményezése történt meg előbb; hogy ezt az ellenzéki pártok érdekvédelmi szervezetek, szakmai szervezetek indították, és ehhez igen nagy számban csatlakoztak aláírásukkal magyar választópolgárok. Majd a kormány is tett egy ilyen kezdeményezést ugyanebben a tárgyban.
Fennforog az a kérdés, hogy szabályozza-e ezt a kérdést a választójogi törvény, illetve a népszavazást szabályozó törvény - az egymással konkuráló kérdések ügyét. Nem szabályozza. Van egy eléggé sarkalatos pont, hogy hierarchizálja a kettőt egymáshoz. A polgárok által benyújtott kezdeményezés kötelező érvényű a parlamentre, a kormány által nyújtott kezdeményezést azonban érdemben felülbírálhatja. Tehát alá-fölérendeltség itt létezik.
Kétségtelenül van egy időbeli eltolódás. Azért volt megdöbbentő számunkra az, hogy hallhattuk, amikor átnyújtottuk a 280 ezer aláírást, hogy Gál Zoltán, dr. Gál Zoltán... (Derültség az ellenzék soraiból.), ennek a Háznak az elnöke azt mondta az átvétel után, hogy ebből nem lesz népszavazás. Gál Zoltán, az a Gál Zoltán, akinek joga van elbírálni, hogy hány napot vár - egyet, kettőt vagy nyolcat -, hogy átnyújtsa a Belügyminisztérium választóirodájához ezt a kérdést; az a Gál Zoltán, akinek jogában van, és lehetősége van arra, hogy elnyújtsa ennek a kezdeményezésnek az érvelését! Elvtársi nyíltsággal - ha úgy tetszik - kimondta azt, hogy ő személy szerint ezen az álláspont van, személy szerint a döntését meghozta. Azt gondolom, sajnálatos, hogy így járt el, méltatlan ahhoz a poszthoz, amit ma betölt a Magyar Köztársaságban. (Taps az ellenzék soraiban. - Közbeszólás az ellenzék soraiból: Így van!)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť