DR. HÉTHY LAJOS
DR. HÉTHY LAJOS
DR. HÉTHY LAJOS munkaügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ez a téma időről időre visszatér a parlament elé, ami érthető egy olyan országban, ahol 17 ezer forint a minimálbér. A milliós összegű végkielégítések jogosan irritálják a közvéleményt, amiről az ellenzék is szólt, szocialista képviselők is szóltak, s maga a miniszterelnök is szólt.
Egyébként jogilag eltérő ügyekről van szó. Egyfelől arról, hogy határozott idejű munkaviszony megszüntetése után bizonyos pénzösszeg illeti meg a munkavállalót, szó van menedzserszerződések alapján kifizetett végkielégítésről, a kormány politikai államtitkárait megillető juttatásról, ha megszűnik a megbízatásuk. Az üzenet az, hogy ebben az országban a vezetők jól járnak, és a szegény munkavállalók, a kétkezi munkások szenvednek.
Szeretném eloszlatni az ezzel kapcsolatos tévhitet. Ugyanis tudomásunk van arról, hogy kollektív szerződések alapján ebben az országban fizikai munkások, kétkezi munkások is vesznek fel milliós összegű végkielégítést, egyebek közt a távközlés területén, ahol olyan kollektív szerződések születtek az elmúlt években, amelyek a munka törvénykönyvében előírt 25 év után járó hat hónappal szemben húsz-, illetve huszon-egynéhány hónapos végkielégítést engednek meg.
(9.10)
Most nézzük az egyes problémákat külön-külön, darabra! Ami fölött a miniszterelnök úr felháborodását fejezte ki 1994-ben, az egy jogos felháborodás volt, hogy bizonyos állami intézményeknél vezető állású munkavállalók meghatározott időre szóló munkaviszonyát megszüntették, és ez után milliós összegeket vettek fel - itt konkrétan a televízióról van szó. Ismeretes, hogy akkor a jogi szabályozás a teljes hátralévő idő kifizetését engedte meg. A munka törvénykönyvének '95-ös módosítása ezt bekorlátozta, ilyen esetben legfeljebb egy év kifizetését engedi meg, illetve a hátralévő időre szólót.
Második eset: menedzserszerződések. Menedzserszerződésben a privát munkáltató olyan végkielégítésről állapodik meg, amilyenről óhajt. Erre a kormánynak nincs befolyása. Nincs befolyása egyébként az állami többségi tulajdonú vállalatok esetében sem, ugyanis ilyen részletkérdésekbe a kormány - elnézést a kifejezésért - nem motoszkálhat bele. Az állam úgy viselkedik ebben az esetben is, mint a tulajdonos: eredményességet vár. Egyébként megjegyzem, hogy a munka törvénykönyve a menedzserekre keményebb szabályokat ír elő, mint a sima munkavállalókra: a menedzsert nem illeti meg a túlmunkáért díj, a menedzser 12 havi keresetével felelős az általa okozott kárért.
A harmadik dolog: miniszterek, államtitkárok megbízatásának megszűnése esetére járó juttatását a '97. évi LXXIX. törvény szabályozza.
Végül engedjenek meg két megjegyzést. Teljesen nyilvánvaló, hogy a végkielégítések ügyében egy piacgazdaságban, egy jogállamban a kormány beavatkozási lehetőségei korlátozottak. A közvélemény az illető intézményekre gyakorolhat bizonyos hatást. Sok intézmény, vállalat érzékeny a közvéleményre. Ha Deutsch képviselő úr a közvélemény felháborodását fogalmazza meg bizonyos intézményeknek és cégeknek, akkor, azt hiszem, ez teljesen hiteles. Ha a kormánytól kér számon olyan dolgokat, amelyeket nem áll módjában megtenni, akkor ez a hitelességét némileg kétségbe vonja.
Másodszor: a Fidesz kormányra készül. Ha valaki kormányra készül, és felvet egy, a közvéleményt irritáló problémát, jogos lenne az az igény, hogy megmondja: ha ő majdan kormányon lesz, mit tenne ebben az ügyben. (Bogárdi Zoltán: Várjátok meg! - Dr. Szabó Zoltán: Hiába várunk!)
Végül nem egészen értem, hogy milyen motívuma lenne a mostani kormánynak bizonyos embereit bebetonozni, hiszen a kormány messzemenően bízik abban, hogy meg fogja nyerni a következő választásokat.
Köszönöm szépen. (Derültség és taps az MSZP padsoraiban.)
