ZWACK PÉTER
ZWACK PÉTER
ZWACK PÉTER (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A társasházakról szóló törvényjavaslat benyújtása a parlamentnek nagyon régen várt pillanat mintegy négymillió közvetlenül érintett magyar állampolgár és több tízezer szakember számára. Ennek a legfőbb oka, hogy az elmúlt évtizedben a lakások tulajdoni rendszere gyökeresen megváltozott Magyarországon.
Szeretném hangsúlyozni, hogy ennek a törvényjavaslatnak a szemléletét teljes mértékben elfogadhatónak tartom, és a legfőbb törekvéseit üdvözölni tudom. Ezt az álláspontomat támasztják alá azok a tapasztalataim, amelyeket a leginkább érintettekkel, a társasházi közös képviselőkkel való konzultációim során szereztem. Kecskemét - választókörzetem - a lehető legváltozatosabb terep ebből a szempontból, hiszen itt a négylakásostól a 260 lakásosig minden társasházi forma megtalálható.
Ez az általános és elvi egyetértés a törvény szemléletével nem jelenti azt, hogy ne lennének alapvető problémáim a benyújtott javaslat használhatóságát illetően. A gondok nem elsősorban a megfogalmazott paragrafusokkal vannak, ám egy törvényt csak akkor fogadhatunk el felelősen, ha látjuk a megvalósítás lehetőségeit, a végrehajtáshoz szükséges feltételekkel együtt.
Ebben az esetben éppen a jogszabályi környezet az, ami gondokat okoz. Egyöntetű vélemények szerint ebben a tekintetben is kiemelkedő jelentőségű kérdés a lakónyilvántartás ügye. Amíg ebben a tekintetben valamilyen megoldás nem születik, addig a társasházakról szóló törvényjavaslat minden jószándékú rendelkezése írott malaszt marad.
Miről is van itt szó? Nem kétséges, hogy az adatvédelem és általában a személyiség védelme rendkívül fontos vívmánya a demokráciáknak. De minden intézmény csak akkor lehet hasznos, ha ugyanakkor nem okoz egyéb károkat, illetve ha mód van a negatív hatások kiszűrésére. Így vagyunk a társasházak esetében az adatvédelemmel is. Ha nincs lakónyilvántartás, végzetesen követhetetlenné válnak mind a tulajdoni, mind a használati viszonyok. Ennek rendezetlensége viszont működésképtelenné teszi a társasházi közösséget, megoldhatatlanná válnak a törvényjavaslat legfontosabb intézkedései.
Nagyon megfontolandó lenne az adatvédelmi jogszabályok olyan értelmű módosítása, hogy a társasházi lakóközösségnek módjában álljon a saját szervezeti és működési szabályzatában kimondani: az ő társasházukban vezessenek lakónyilvántartó könyvet. Ugyanis nálunk jelenleg a nyilvántartási rendszerek nagy része rendkívül hiányosan és késedelmesen működik, a végrehajtás és a behajtás bizonyos területei pedig kifejezetten tragikusak. Tehát hiába bástyázzuk most körül nagyon szép elvekkel a tulajdonosi jogosultságokat a társasházi törvényben, ha ezek a tulajdonosok nem tudják, hogy valójában ki lakik a házban, nem tájékozódhatnak az adósok mozgásáról, akkor végeredményben nem tettünk semmit.
Már az eddigiekből is kitűnhetett, hogy a lakónyilvántartás mellett a másik, szinte minden magyar társasházat sújtó probléma a nem fizető tulajdonostársak szankcionálása. Ezt természetesen pontosan tudták a javaslat készítői is. Ezért vezették be a legalább féléves hátralékosok tulajdonának jelzáloggal való megterhelését. Ez helyes rendelkezés, ami a jövőbe mutat. Ám a jelenlegi magyar helyzetben az intézmények túlterheltsége miatti katasztrofálisan hosszú eljárási idők mellett ez sok lakóközösség számára kevés gyakorlati biztosítékot jelent.
(18.50)
Feltétlenül számot kellene vetni - átmeneti időszakra - egyéb megoldásokkal is. Ilyen lehetne a fizetés megtagadásának szerződésszegésként kezelése, hiszen tulajdonosi kötelezettségének a nem teljesítéséről van szó. Ennek alapján ugyanis elegendő lehetne a nem teljesítés bizonyítása, és akkor a végrehajtás akár ingóságok elárverezésére is kiterjedhetne.
A harmadik örökzöld nagy társasági problémacsomag a monopolhelyzetben lévő kommunális szolgáltatók és a társasházak közötti egyenlőtlen viszony. A mai magyar szituációt mindenki ismeri, és tudjuk, hogy a gondokon a privatizáció sem enyhített. Nem maradhat a társasházakról szóló törvény olyan rendelkezések nélkül, amelyek nem enyhítenek a monopolhelyzeten, és nem adnak védelmet a lakóközösségeknek. Az természetesen nagyon fontos, hogy ez a szabályozás egyértelművé teszi a közösség egészét terhelő kötelezettségek teljesítéséért való egyéni felelősség mértékét, de ezen túlmenően lenne szükség a közösség egészének védelmére is.
Ma a társasházak jelentős része folyamatosan háborúban áll a vízszolgáltatókkal, a fűtőművekkel, sokszor a gázszolgáltatókkal is. Az okok szerteágazóak, a részletek bonyolultak, és az egész országnak rossz az, ha például a vízdíj megállapításánál a főmérőórák és az almérőórák differenciáiból származó konfliktusok foglalják le a lakók, a közös képviselők, a szolgáltatók és a bíróság energiáit. Ez mindannyiunknak drága, és értelemszerűen abból származik, hogy bizonyos dolgokat nem szabályoztak egyértelműen, vagy határozottan a fogyasztók kárára szólnak a szabályok. Különösen kirívó nehézségek adódnak a vízóra-leolvasás díjainak a lakásonkénti kirovásából.
A következő hatalmas kérdéskör a lakás- és házfelújítások témája körül forog. További finomításokkal kell összhangba hozni a lakás-takarékpénztárakról szóló törvényt a társasházi törvénnyel. Ennek egyik elvi kérdése az, hogy a közös tulajdonú épületrészek felújítására szolgáló hitel felvételére vonatkozó döntés vajon a rendes gazdálkodás körén kívül eső döntés vagy sem. Ha az, akkor valamennyi tulajdonostárs egyhangú szavazata kellene hozzá. Ez viszont nem lenne összhangban a lakás-takarékpénztári törvénnyel. Ezen a ponton tehát finomítani kell a javaslatot. Ezen a területen gond az is, hogy a lakás-takarékpénztárakra vonatkozó szabályozás nem tesz különbséget a négylakásos és a százlakásos társasház között.
Ez a törvényjavaslat nyugtalanságban hagyja a vegyes tulajdonú társasházak tulajdonosi csoportjait. Nem vezet be átmeneti intézkedéseket, nem ad garanciákat, kiszolgáltatja a közösségeket az önkormányzati kft.-knek.
Különösen sok bírálat érte a javaslatot a tervezett hatálybaléptetés miatt. Egyöntetű vélemény, hogy túl korai az 1998. január 1-jei időpont. Azon túlmenően, hogy a végleges elfogadás időpontjára nekünk sincs konkrét elképzelésünk sem, de ha ideális ütemben mennek a dolgok, akkor is rettenetesen kevés idő áll majd rendelkezésre a végrehajtási előkészületekre. Kifejezetten ki kellene jelölni egy átmeneti periódust, amelyben akár az 1977. évi 11. törvényerejű rendelet egyes rendelkezései hatályban maradnának, vagy eleve jóval későbbre kellene tenni a határidőt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos döntés előtt állunk, sok honfitársunk figyel reménykedve és egyben szorongással ennek a törvénynek a megalkotási folyamataira. Sokan azt várják tőle - reméljük, nem hiába -, hogy nem kell majd mások helyett felelősséget és terheket vállalniuk. Ugyanakkor rengeteg szegény ember is társasházakban él ma. Ők titokban talán terheik csökkentését remélik a törvénytől. Nekik kevés biztató van ebben a javaslatban, mert azt mindannyian tudjuk, hogy amennyiben ezt a törvényt következetesen érvényesíteni fogják, sokak fölül tűnik el a tető, és ez önmagában nem megoldás, főleg nem az ország, a magyar társadalom számára.
Befejezésképpen: az elején azzal kezdtem, hogy önmagában ez a jó szándékú törvényjavaslat kevés a felhalmozódott gondok orvoslására. Már jeleztem néhány olyan jogalkotási hiányt, amelyet együtt kell a társasházi szabályokkal felszámolni. Mindegyiknél nehezebb és fontosabb feladat azonban az elemi társadalmi szolidaritás szabályai szerint gondoskodni arról, hogy valamilyen elfogadható fedél jusson elszegényített honfitársaink feje fölé is.
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)
Ez a törvényjavaslat, amely a hibák kijavítása után méltán léphet kitűnő, 1924. évi elődje nyomdokaiba, igyekszik védeni a lakóközösség érdekeit. Ez alapvető társadalmi érdek, hiszen itt a tulajdon védelméről van szó. Viszont kell a törvény az elesettek lakásviszonyainak rendezésére is, mert ott pedig mindannyiunk biztonságáról és elemi emberi jogokról van szó.
Köszönöm a szót. (Taps.)
