ELNÖK (dr. Gál Zoltán)

Full text search

ELNÖK (dr. Gál Zoltán)
ELNÖK (dr. Gál Zoltán): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/4750. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig T/4750/7. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Az alkotmányügyi bizottság nem kívánja ajánlását szóban is kiegészíteni.
Tisztelt Országgyűlés! Javaslatot teszek a részletes vita szakaszolására a törvényjavaslat szerkezeti rendjét követve és a módosító javaslatok közötti összefüggéseket is figyelembe véve.
Ezek alapján a vita első szakasza az országgyűlési és önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásának szabályaihoz, valamint ezek hatályba léptetéséhez kapcsolódó rendelkezések módosítását kezdeményező 1., 2., 4., 5., 6. és 7. számú ajánlási pontok megvitatásából áll, a második szakaszban pedig az ügydöntő népszavazás eredményességi küszöbének meghatározását tartalmazó 3. számú ajánláspont szerepel. Aki a javaslatommal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványomat elfogadta.
(19.10)
Soron következik tehát az első vitaszakasz az ajánlás 1., 2., 4., 5., 6. és 7. pontjai alapján.
Megadom a szót Sepsey Tamás képviselő úrnak, MDF.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť