SZÁSZ DOMOKOS

Full text search

SZÁSZ DOMOKOS
SZÁSZ DOMOKOS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Két dologra muszáj reagálnom. A gépi feldolgozást nem dicséretképpen vagy elmarasztalásképpen említettem, hanem abban az összefüggésben, hogy azok, akik ilyen feltételekkel még nem tudnak kommunikálni és adatátvitellel, szervezéssel foglalkozni, bátran fordulhatnak a Szerencsejáték Rt.-hez. Ez nem tagadja azt a részt, hogy ezt a korábbi vezetés kezdte el. A mondatom lényege nem az volt, amire képviselőtársam gondolt, hanem az, hogy azok a területek, amelyek most nem annyira élnek ezzel, forduljanak oda, hogy hogy és miként kell csinálni ezt a dolgot.
A másikban meg kell nyugtatnom, hogy éppen a Szabad Demokraták Szövetségének képviselői, név szerint Wekler Ferenc, Szigethy István és jómagam voltunk azok, akik a kocsilopás ügyében bizony, az összes szervvel, tehát a vámhivatal vezetőjével, a vámparancsnokság vezetőjével, a rendőrség vezetőjével, a minisztérium vezetőjével, a közúti felügyelőséggel és a biztosítók szövetségével teljesen új módszereket is ajánlottunk arra, hogy és miként lehet a gépkocsilopást megakadályozni.
Nyilván tudja képviselőtársam azt is, hogy az utolsó hónapokban már majdnem a felére csökkent a gépkocsilopások száma, éppen azon technikák alkalmazása folytán, amelyeket annak idején többek között mi magunk is javasoltunk.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť