DR. SZIGETHY ISTVÁN

Full text search

DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sepsey Tamás 5. számú módosító indítványára szeretnék röviden reagálni, mert azt hiszem, félreértés volt, amit ő most itt elmondott. A népszavazási ajánlóívekre a 118. § tartalmaz rendelkezéseket egészen máshol, amelyben nem vitásan van egy visszautalás erre az általános szabályra, de akkor annak keretében lehet valami különleges szabályt meghozni. Amiről ő most beszélt az nagyon veszélyes lenne, ugyanis a mostani törvényjavaslat azt tartalmazza, hogy mindenki egy ajánlószelvényt kap az általános szabályok szerint, ez az úgynevezett kopogtatócédula. Hadd ne mondjam, itt valamiféle visszaélés alapján kerülhet csak sor arra, hogy valaki többet is saját maga leadhasson.
A másik, ami nagyon lényeges: nem lehet elkülöníteni, hogy melyik legyen az érvényesen, hiszen ha többet adott és esetleg több a címzettje, akkor ebből nagyon komoly gondok lehetnének, mert nem lehet elválasztani. Tehát úgy gondolom, ez valamiféle félreértés lehetett, hogy ő ezt az 50. § (2) bekezdéséhez adta be, mert az általános ajánlási szabályokat tartalmazza, ennek pedig a fő szabálya az úgynevezett kopogtatócédulás ajánlási szelvény. Ott nem lehetséges legális körülmények között az, hogy valaki több ajánlószelvényhez jusson.
Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť