DR. ISÉPY TAMÁS

Full text search

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy szóljak. Ügyvédként megszoktam, hogy mindig voltak ügyvédek, akik kézzel-lábbal tiltakoztak a helyszíni tárgyalás kitűzése ellen, mert a helyszín megtekintése és a tények megismerése mindig veszélyezteti a jogi tisztánlátást. Ettől a tény kőkeményen tény marad, és az egyértelmű jogszabály egyértelmű marad.
Három percben csak a ténykérdés: hogyan szűnt meg ez a frakció? Tessenek már a tényekkel foglalkozni! A 23 tagú képviselőcsoport valóban három képviselőt kizárt a képviselőcsoportból. Ezért az utánzásnak minősíthető döntésért még lelkiismeret-furdalást is érezhetnénk, ha lett volna más megoldás. De nem volt, mert kifelé valamilyen módon ebben a kialakult helyzetben igazolni kellett, hogy elhatárolódunk nem a kereszténydemokrata értékektől - ezt szeretném hangsúlyozni -, nem a párt valóságos programjától, nem a többségi akarattól, hanem egyes pártvezetőknek azon sűrűn változó, az ellenzéki együttműködést ellehetetlenítő és másokat besározó nyilatkozatától, amely végül az EUCD-ből való önkizáráshoz vezetett. De ezzel a politikai kérdéssel nem kívánok foglalkozni.
A frakció 20 tagú maradt, ebből 6 tag utána kilépett. Miért nem kérdezi meg Lányi Zsolt képviselőtársam a kilépő tagokat, hogy miért léptek ki? Ha nem léptek volna ki, akkor ma 20 tagú lenne a KDNP frakciója, és ott lehetett volna folytatni a politikai vitákat. Nem a 3 kizárással szűnt meg a frakció, hanem a 6 kilépéssel. A számok ismeretében óvatosan bánnék a "választói akarattal visszaélés" szólammal is, mert a KDNP-t 1994-ben a választópolgárok 7 százaléka támogatta. Ez a szám jelenleg 2 százalékra csökkent.
Engedtessék meg nekünk, hogy ehhez a Nagymaroson hangot is kapott, a pártvezetés jelenlegi irányvonalától elfordult 5 százalékos választói akarathoz próbáljunk hűségesek maradni, ami mégis több a 2 százaléknál. Ezt az 5 százalékot szeretnénk növelni. Tehát ennyi ennek a politikai vetülete, hogy az vessen magára, aki kilépéssel szünteti meg a frakciót, és úgy hivatkozzon jogszabályra. Nem kívánok ennek a politikai vetületével foglalkozni, csak ami az ateista-liberális pártot illeti, úgy az Isten, haza, család tanát ajánlanám figyelmébe és Szent Ágostont. Gondolom, Szent Ágoston elég jó keresztény volt, ő azt fogalmazta meg: "Nem minden templomjáró igaz hívő, és nem minden igaz hívő templomjáró." Lehet, hogy egy pártban több a templomjáró, de nem biztos, hogy több az igaz hívő.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť