BOGÁRDI ZOLTÁN

Full text search

BOGÁRDI ZOLTÁN
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kicsit kibővítve Semjén képviselőtársam mondandóját, nem kizárólag a génmanipulációra utalnék, hanem arra a tényre is, amire úgy látszik, hogy a nyugati világ is rádöbbent: a tudományos kutatás felelőssége mekkora. Itt nem arról van csupán szó, hogy az Egyesült Királyságban előállítottak egy bárányt, amelynek csak egy őse van - jelen esetben anyja -, hanem arról, hogy a tudomány nemcsak a lehetőségek, hanem az erkölcs által is be kell hogy határolódjon.
Miért váltott ki ez ekkora visszhangot? Azért, mert valami közelebb került az emberhez, amit a növénytermesztésben már régóta alkalmaznak. Régesrég ugyanolyan egyedeket állítanak elő a növénytermesztésben, csak az túl messze volt az embertől. Most viszont egészen közel került, és rádöbbent a világ arra, hogy nem tehet meg az ember mindent, amit technikailag meg tud tenni, hanem vannak korlátok. És ezek nem kizárólag jogalkotói korlátok; joggal, törvényekkel ezt nem lehet behatárolni.
Itt fel kell hívni a figyelmet arra - és ez már az atombomba óta tudott -, hogy mekkora lehetősége van az embernek: olyan nagy, hogy önmagát is elpusztítsa. És azt is kezdi végiggondolni a világ, hogy meg kell tudnunk: annak, amit most csinálunk, milyen hatása lesz a jövőre - unokákra, dédunokákra, hatodik generációra. És itt a környezetvédelem, a növényvédő szerek használata ugyanekkora veszély, csak erre - úgy látszik - nem akar rádöbbenni a világ. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť