DR. SZABÓ ZOLTÁN

Full text search

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által említett költségvetési forrás döntően két részből áll: egy úgynevezett központosított előirányzatból a Belügyminisztérium fejezetében, amely önkormányzati úton költhető el, és egy másik előirányzatból, amely a Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezetében helyezkedik el.
Ami az előbbit illeti, a tárca a pedagógus-továbbképzésre szánt összeg felhasználásáról közzétett közleményében felhívta a felhasználók figyelmét arra, hogy olyan képzésben való részvételt támogassanak, amely lehetővé teszi, hogy a pedagógusok alkalmassá váljanak korábbi szakképesítéstől különböző szakok, a NAT-ban meghatározott komplex műveltségterületek, esetleg szakmák tanítására, korszerűbb módszerek és eszközök alkalmazására. Az oktatási intézmények nevelőtestületeinek lehetőségük van arra, hogy a hozzájuk kerülő továbbképzési támogatást - a részvételi költségek támogatása mellett - felhasználják az ilyen jellegű továbbképzésekre is. Sőt - mint a képviselő úr kérdésének ezen része, a továbbképzésre, a túlterheltségre vonatkozó része erre vonatkozik - lehetőségük van arra is, hogy a továbbképzésben részt vevő túlterhelt pedagógus helyettesítésére fordítsák ezen összeg egy részét.
Ami a másik részét illeti - a Művelődési Minisztérium fejezetében lévő előirányzati részt -, ezt részben olyan továbbképzési formák támogatására kívánjuk fordítani, amelyek jelenleg hiányoznak a már meglévő, igen széles körű kínálatból, emellett pedig az informatikai továbbképzésre és az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítására, a távoktatási feltételek megteremtésére próbáljuk fordítani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť