KELLER LÁSZLÓ

Full text search

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ népjóléti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szabad képviselő úr mondanivalója közepén fölsorolta mindazokat a támogatási célokat - sajátos szempontok szerint csokorba szedve -, amelyek úgymond nem kaptak kellő mértékű támogatást, és abból levonta azt a következtetést, hogy itt nagyon sok megye nem jut most címzett támogatáshoz - ami igaz is. Én mégis azt mondom, hogy két dolgot mindenképpen meg kellett volna tenni képviselő úrnak. Az egyik az, hogy elemezni kellett volna a folyamatban lévő beruházásokat, megnézni, hogy abban milyen a megyék szerepe; és akkor a 69 százalékból nagy valószínűséggel talált volna képviselő úr olyan beruházást, amely például Komárom megyében folyik, hiszen csak utalni szeretnék arra, hogy a megyei kórház rekonstrukciója, illetve bővítése Tatabányán például azt a 69 százalékot terheli.
De még egy dolgot meg kellett volna tenni képviselő úrnak, megítélésem szerint: össze kellett volna vetni azokat a támogatásokat, illetve igényeket, amelyek most nem kerültek támogatásra a kormányjavaslat szerint, azokkal, amelyek támogatásra kerültek; és itt nagyon hasznos lett volna, ha mindazokkal az MDNP-s képviselőkkel, akik más megyét figyelnek meg, konzultált volna képviselő úr, és akkor el lehetett volna dönteni, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei címzett támogatás vajon hogyan viszonyul az elmaradt Komárom megyei támogatáshoz képest. Megítélésem szerint, ha ez a konzultáció megtörtént volna, akkor a végkövetkeztetés az lehetett volna, hogy a kormány a lehetőségek között bölcsen döntött, és bölcsen nyújtotta be ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť