DR. JESZENSZKY GÉZA
DR. JESZENSZKY GÉZA
DR. JESZENSZKY GÉZA (MDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az 1947-es békeszerződést pontosan ötven évvel ezelőtt, február 10-én írták alá Párizsban. Egyéni véleményemet módom volt a Magyar Nemzet mai számában kifejteni. Most pártom nevében szeretnék néhány gondolatot elmondani az évforduló kapcsán.
(17.20)
(A jegyzői székben Boros Lászlót Szili Sándor,
Sasvári Szilárdot Tóth István váltja fel.)
Sasvári Szilárdot Tóth István váltja fel.)
Az előző percekben tapasztaltuk, hogy a Magyar Országgyűlés pártjai egyet tudnak érteni külpolitikai kérdésekben - sajnos azt mondhatjuk, hogy a fájdalmas kérdésekben, a bajokban tudunk egyetérteni.
Elhangzott ezekben a napokban többször is, hogy a '47-es békeszerződés egy második Trianon, egy súlyosabb Trianon volt; igen, sajnos elmondhatjuk azt, hogy különösen a kisebbségek - nemcsak a magyar, hanem az európai kisebbségek - számára, akik számára megszűnt a kisebbségvédelem intézménye, amit a Nemzetek Szövetsége korábban biztosított. Különösen súlyos volt Magyarország számára gazdaságilag, hiszen a szovjet gazdasági imperializmus és egyes szomszédaink önző, rövidlátó politikája Magyarországot a háború pusztítása után még inkább, különösen súlyos helyzetbe hozta. Mégis, ha az akkori közgondolkodást, sajtót nézzük, akkor az látható, hogy az ország reménykedéssel fogadta a békeszerződés aláírását. Egyrészt tudta, hogy a területi kérdésekben nagyon kevés esély van az igazságosabb ítélethozatalra; másrészt pedig a döntő dolog az volt, hogy az ország tapasztalta azt, hogy mit jelent a megszállás, a két megszállás egymás után - a náci megszállás után a szovjet megszállás. Nem volt irreális az a remény, hogy a békeszerződés jóvoltából a ratifikálás után, a békeszerződés alapján ki kell vonulni a szovjet csapatoknak Magyarországról, és így mindaz, amit addig az ország kénytelen volt nyelni, tűrni, véget ér, és az ország szuverenitásának birtokában folytathatja azt az imponáló munkát, amit Magyarország 1945-ben az újjáépítéssel, a földreformmal elkezdett.
Azt is reálisan mérték föl az akkori politikusok - különösen a legerősebb párt, az akkori Kisgazdapárt -, hogy a magyar társadalomban csupán egy maroknyi kisebbség, a kommunista párt csoportja az, amely külső támogatás birtokában a szovjet - néha közvetlen - beavatkozásával próbálja az országot egy veszélyes útra terelni, de ez a kisebbség a támogatás elvesztésével nem tudja folytatni tovább ezt az utat.
Mégis, miről kell most beszélni? Nem elsősorban a múltat idézni, hanem azt hiszem, hogy a tanulságokat kellene számba venni.
Elsőként említeném azt, hogy jól kell ismerni a történelmet, jól kell tanítani a történelmet. Ha redukáljuk az iskolai történelemtanítást, ha nem élünk azzal a lehetőséggel, hogy minőségi oktatást vezessünk be, akkor a mai magyarság új generációja még kevésbé fogja megérteni a múltat, mind a jelent, és még könnyebben lesz a demagógok, az ígérgetők áldozata. Ide tartozik az is, az a közkeletű félreértés, a történelem nem ismeretéből fakadó félreértés, amely azt hiszi, hogy a magyar tragédiát és Közép- és Kelet-Európa tragédiáját Jalta okozta. Nem Jalta! Ha a jaltai egyezményt végrehajtotta volna a Szovjetunió, akkor nem lett volna itt kommunizmus.
Tehát kell ismerni azt, hogy mi történt a múltban, kell ismerni azt, hogy mi a felelősségük a késve fölébredő nyugati hatalmaknak, és mi a felelőssége a Szovjetuniónak, Sztálinnak és hazai ügynökeinek.
De az is tanulság - és erről is kell beszélni -, hogy a háború a legrosszabb politika, és arról is, hogy az igazság sohasem elegendő, különösen egy kis nemzet számára; barátokra, szövetségesekre van szüksége. Akkor sem álltunk teljesen egyedül, így például a csehszlovák kormány által kezdeményezett egyoldalú lakosságkitelepítést, az etnikai tisztogatásnak akkori formáját éppen az Egyesült Államok és Nagy-Britannia akadályozta meg a Szovjetunió ellenében.
Arról is szeretnék itt szólni, hogy néha azt mondják, hogy a magyar diplomáciai kar akkor nem állt a helyzet magaslatán. Ennek az ellenkezője az igaz; kitűnő diplomatáink voltak, mint Kertész István, Szegedy-Maszák Aladár, azonban őket pár héttel a párizsi szerződés aláírása után száműzetésbe kergették, és kicserélték az egész hazafias, becsületes, megvesztegethetetlen köztisztviselői kart. Ma megint látható, hogy ennek az újjáteremtése mennyire aktuális, és ezért is fájdalmas, hogy milyen messze vagyunk ma ettől.
Nagyon remélem azt, hogy az új helyzetben Magyarország megtalálja a helyét egy új szövetségben, a NATO-ban és az Európai Unióban. Ehhez azonban a jelenlegivel szakító politikára, kormánypolitikára van szükség. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
