DR. NAGY FRIGYES

Full text search

DR. NAGY FRIGYES
DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szőlő- és gyümölcstermesztésről, valamint a borgazdálkodásról szóló '70. évi 36. törvényerejű rendelet módosítására tett képviselői indítványok nagyon fontos lépésnek tekintendők a szőlő-borágazat szabályozása terén. Bár megindult az új bortörvény előkészítése, a múlt héten a kormány elfogadta annak téziseit, és várhatóan az év második felére elkészül a törvény tervezete, egészen biztos, hogy ebben az évben még nem tud keretet adni az ágazat tevékenységének.
A termelői körből érkező jelek és információk alapján elemi erővel jelentkezik a szőlő- és bortermelés áttekinthetőségének megteremtésére, a hamisítók mozgásterének szűkítésére, a tisztes termelők hatékonyabb védelmére vonatkozó igény. Nem engedhető meg, hogy az új törvényre várva az 1997-es évjárat kiessék a rendteremtés szempontjaiból. Meg kell teremteni a folytonosságot az új szabályozásig.
A módosítások az említettek mellett egyszerre ott szolgálják a hegyközségi tevékenység hatékonyabbá tételét is; jogi alapot adnak a származási bizonyítvány általános érvényű bevezetésére hivatott, előkészített miniszteri rendelet megjelentetésére; a származási bizonyítvány rendszere révén nyomon követhetővé válik a szőlő útja a termelőtől a fogyasztóig. A rendelkezés eredményeként jelentősebb beruházás nélkül hatékonyabbá tehető a szakágazati ellenőrzés, megvalósulhat, kiteljesedhet az eredetgarancia. Ez pedig egyaránt elengedhetetlen feltétele az exportnak, az európai uniós csatlakozásnak és a hazai fogyasztók védelmének.
A rendelkezés kimunkálása, szakmai pozitívumai mellett szép példája annak is, hogyan működhet együtt a törvényhozó és a végrehajtó hatalom, miként erősítheti egymást a szakmai és a társadalmi igény.
Köszönet illeti az indítványt felkaroló képviselőket. A törvényjavaslat és a beterjesztett módosítások a szabályozás pontosítását szolgálják, ezért azokkal - megerő-sítve a mezőgazdasági bizottsági állásfoglalást -, egyetértünk. Az elmondottak alapján kérem a törvényjavaslat támogatását. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť