KUNCZE GÁBOR

Full text search

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr még nem volt jelen a teremben, amikor (Demeter Ervin: De jelen voltam!) fideszes képviselőtársa hasonló módon tette fel a kérdést, ezért aztán persze hasonló módon kell hogy válaszoljak.
Egyrészt a tárca nélküli miniszter úr és közöttem nincs vita. A szolgálatok eltérően ítélik meg a szerepüket ebben a kérdésben. Éppen ezért indítottunk közös vizsgálatot annak érdekében, hogy kiderítsük, hogy vajon mi történt 1995 decemberében ebben az ügyben.
Amint ön is említette, a vámcsalás bűntettét valószínűleg elkövették. Ez egy hat hónappal későbbi történet, akkor érkeztek meg azok a számlák, amelyekből kiderült, hogy korábban egy hamis számlával igazolták magát a szállítmányt.
Azt is elmondtam, hogy ma Magyarországon nem kell importengedélyt beszerezni ahhoz, hogy biztonsági papírokat vagy ilyen jellegű papírokat valaki beszerezzen. Nyilván ezt újra kell gondolni. Erre vonatkozott Nikolits miniszter úr javaslata, és ezzel a kérdéssel minden valószínűség szerint majd itt még találkozni fogunk.
Azt tudom tehát válaszolni, hogy a '95 decemberi történteket illetően a vizsgálatok folynak. Ezek lezárását követően tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot és természetesen az országgyűlési képviselőket is.
Ami az ügy másik felét illeti, ebben a kérdésben pedig természetszerűleg folyik a nyomozás, ami remélhetőleg eredményre fog vezetni, és ebben az esetben mindazok a károk, amelyekről képviselő úr beszélt, elháríthatók lesznek.
Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť