MÁDI LÁSZLÓ

Full text search

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, hogy nem elég az aggódás, és nem elég az, hogy a kormány látszólag tett bizonyos lépéseket. Itt több százmilliós beruházási túllépésekről volt szó, és többszörös törvénysértésekről volt szó, amelyek ügyében igazából egyértelmű felelősségre vonás mind ez idáig nem történt. Úgyhogy azt gondolom, hogy nem lehet ilyen könnyen túllépni ezen a dolgon. A kormánynak igenis óriási felelőssége van a közpénzek elköltésében, s ebben a társadalombiztosítási önkormányzat, illetve a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat működése tekintetében nem járt el kellő gondossággal.
A Kreatív 2000 kapcsán törvény mondja ki - az 1990. évi LXXXIV. törvény -, hogy tulajdonosi jogot a biztosítási önkormányzat tulajdonába tartozó vagyon felett csak a közgyűlés gyakorolhat, tehát a szerződés megkötése ilyen szempontból nem volt szabályszerű. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy az év június 30-áig az illető objektumra tekintettel egy ingyenes vagyonátadás volt egy másik törvényben, nevezetesen az 1996. évi XIV. törvényben előírva. Épp ezért érthetetlen ez a típusú szerződéskötés, amely a társadalombiztosítási önkormányzat elnökségi határozatát támasztotta csak alá, nem pedig a közgyűlési döntést. Tehát ilyen szempontból nem járt el szabályszerűen a társadalombiztosítási önkormányzat, és ezért azt gondolom, hogy ez az ügy továbbra sem megnyugtató. Itt számos szabálytalanság kiderült már. Ez a Kreatív 2000 Kft.-szerződés is törvényi szabálytalanságokat tartalmaz.
Azt gondoljuk, hogy a magát szociálisan érzékeny baloldali kormánynak deklaráló jelenlegi koalíciónak igenis a közpénzek felett és a szociálisan rendelkezésre álló pénzek felett sokkal nagyobb gondossággal kellene eljárni, s épp ezért nem tudjuk elfogadni ezt a választ. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť