BALSAY ISTVÁN

Full text search

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Ha tél, akkor energia, fűtés, azon belül is távhő. A Fidesz-Magyar Polgári Párt most már hetedik alkalommal szól a távhő árának drágulása és a januári energiaár-emelések hatása következtében előállt helyzetről.
A távfűtésből fűtésüket megoldók február-márciusban fogják igencsak borsos számláik átvételét követően érzékelni a változásokat. Ilyenkor azon túl, hogy mindenki elmormol magában vagy éppen hangosan egy-egy rosszalló kifejezést, mindig megnő azok száma is, akik egyfajta polgári engedetlenséghez, a nemfizetés eszközéhez nyúlnak.
S itt elérkeztünk egy évek óta megoldatlan problémához, amely fentiekből is következtethetően az idén csak fokozódhat. A társasházak, elsősorban a panelházak lakóinak gondjairól van szó. Mint ismeretes, a legtöbb panelházban a szigetelések megoldatlansága miatt hatalmas energiapocsékolás történik a lakók akaratán kívül. Az elavult, egycsöves fűtési rendszerek nem felelnek meg az előírt szakmai követelményeknek, de ami még problémásabb, lehetetlenné teszi a lakások fűtési rendszerének leválasztását a ház többi lakójától, így nem adnak lehetőséget az egyéni takarékoskodásra sem. Ez az "együtt sírunk, együtt nevetünk" rendszer mára azonban csak együtt sírásra változott, hiszen elég néhány lakó nemfizetése, és veszélybe kerülhet egy egész lakóközösség fűtése, enyhébb esetben is a rendesen fizető lakóknak kell helytállniuk a notórius tartozókért.
Tisztelt Államtitkár Asszony! Miképpen kívánunk végre változtatni ezen az áldatlan helyzeten? Mivel ösztönözzük a panelházak lakóit, hogy gazdaságosabb, energiatakarékosabb rendszereket alakítsanak ki, és ennek megfelelően átalakításokat végezzenek? Milyen támogatást kaphatnak ezekhez a munkákhoz? Kihez fordulhatnak a lakóközösségek ilyen ügyekben?
Tisztelettel kérem a sokat ígért hitelfelvételi lehetőségeket és azt a rendszert, amelyeket már többször ön is... (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.)... megígért a parlamentben, ezen Ház falai között. Kérem válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť