UNGÁR KLÁRA

Full text search

UNGÁR KLÁRA
UNGÁR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Nagyon örülök Kis Gyula felszólalásának, mert napok óta azt érzem, hogy egy fontos dolgot nem tisztázunk, és ez a 40 óra - vagy pontosabban 30 óra, amely a nyugdíjreformra nekünk megadatott - talán elég idő lesz ahhoz, hogy egypár dolgot tisztázzunk.
Az önkéntes és a kötelező pénztár is nonprofit szervezet. Ez azt jelenti, hogy a pénztártagoknak van pénzük. A pénztár szerződést köthet befektetési tanácsadóval vagy vagyonkezelővel, amiben fix összeggel vagy a kezelt összeg arányában lehet megállapodni a vagyonkezelési költségben. Ez ma Magyarországon - a most már közel 300 pénztárnál - körülbelül 1 százalék körüli, ami a piacon kialakult, tehát a kezelt összeg 1 százaléka. De nagyon sok esetben már fix összeg, mert a nagyon nagy összegnek az 1 százaléka egyre több lesz, sok esetben ez már fix összeg.
Tehát egy pénztár költségei úgy néznek ki, hogy vannak a szigorúan vett működési költségek, és vannak a vagyonkezeléssel együtt járó költségek; például a biztonságnak is van költsége, ilyen a kötelező betétkezelés, ami valahány ezrelék. Minden, ami a befektetett vagy a befektetendő pénz költsége, az a nettó hozamot eredményezi, tehát a bruttó hozamot csökkenteni kell a nettó hozammal.
(14.10)
Ha valamelyik hetilapot, talán a Heti Világgazdaság mellékletét az elmúlt időszakban megnézi, akkor az az érdekes számsor látszódik a pénztárfelügyelet adatai alapján, hogy ma ezeknek a pénztáraknak 23-26 százalékos infláció mellett a nettó hozamuk 28 és 34 százalék között van. (Varga Mihály: Ezek manipulált számok!) A nettó hozam azt jelenti - az a nettó-nettó hozam -, amikor a befektetett összegeknek a tiszta haszna látszik. Ha egy ilyen befektetés megőrzi a vásárlóerejét, az azt jelenti, hogy már sokkal jobban jártunk mindannyian (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mint a jelenlegi társadalombiztosítási rendszerben. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť