DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Full text search

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Trianon kérdése tulajdonképpen egy történelmi kataklizma következménye volt. A kialakuló új nemzetállamok bosszútól lihegve támadtak azokra az országokra, akiket az első világháború felelőseinek tartottak, holott a felelősség messzemenően megoszlott a háborúzó felek, a központi hatalmak és a szövetségesek között. A magyarság a Párizs környéki békéből - hisz a Kis Trianon kastélyban csupán a magyar békeszerződés megkötése folyt -, a legrosszabb körülmények között jutott ki, hisz Magyarország ellen rendkívül erős nemzetközi propaganda folyt, és míg az volt az eredmény, hogy Magyarországot nem vették fel a Népszövetségbe, ugyanakkor a többi utódállam létrehozta és megerősítette a kisantantot, Magyarországot próbálták beállítani ennek a békeszerződésnek a felelőseként. Hárommillió magyar - ez 1920-as adat - volt az, aki átkerült a határon kívül és ott új életet kellett, hogy teremtsen, új irodalmat - közülük az erdélyi irodalom magas, rendkívül magas színvonalú volt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) -, új politikai életet, új viszonyokat, új magyar elképzeléseket ennek a hatalmas magyar tömegnek a számára.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť