DR. CSÁKABONYI BALÁZS
DR. CSÁKABONYI BALÁZS
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt heti, igazságügyi reformmal kapcsolatos felszólalásom elsősorban a törvénycsomagnak a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló részéhez kapcsolódott, hiszen a társadalmi érdeklődés is mintha erőteljesebben irányulna a reform szervezeti kérdéseire.
E szervezeti kérdések közül is az országos igazságügyi tanács, tehát az igazgatás és az irányítás elemzése volt a múlt héten célom, míg mai felszólalásomban már egyéb kérdéseket és érinteni kívánok. Jelesül: az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló törvénytervezet kapcsán a reformhoz feltétlenül szükséges személyi feltételek, főiskolai szintű igazságügyi oktatás megszervezéséről, közelebbről a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara szervezetében, annak kihelyezett tagozataként Kaposvárott beindítandó igazságügyi ügyintézői - a köztudatban ez úgy ment ki, hogy jogtechnikusi - képzésről.
Ugyancsak szólni kívánok az ítélőtáblák székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló törvényjavaslat választókörzetemet, Kaposvárt is érintő kérdéseiről. Ez utóbbiról mint az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka természetesen a múlt heti felszólalásomban nem beszéltem, hiszen a témakörnek ez a szűkítése kifejezetten egyéni képviselői körzetemmel van kapcsolatban, így nem tartottam volna etikusnak, ha frakció-vezérszónokként egyéni képviselői problémákról is beszélek.
Visszatérve felszólalásom első részéhez, szeretném felhívni a tisztelt Országgyűlés figyelmét arra, hogy az igazságügyi reform komplex jellegű intézkedéssorozat, feltételezi mind a személyi, mind a tárgyi szempontok figyelembevételét, egyszóval a jelenlegi helyzet gyökeres megváltoztatását célozza.
Az általános vitában eddig is - a különböző pártok részéről történő felszólalásokban - sokszor történt utalás a bírák túlterheltségére, közelebbről arra, hogy a megnövekedett feladatokat ez az adott létszámú bírói kar ma már fizikailag sem képes, a lehető legnagyobb jóindulata ellenére sem, ellátni. Meg kívánom említeni azt is, hogy dr. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a múlt heti parlamenti felszólalásában erre erőteljesen utalt is. Ezzel a felszólalással egyébként mind részleteiben, mind összességében messzemenően egyetértettünk, megítélésünk szerint helyesen elemezte az igazságszolgáltatás, ezen belül a bíróságok jelenlegi helyzetét, és húzta alá azokat a legfontosabb feladatokat, amelyek a reform során majd megvalósításra kell hogy kerüljenek.
Tisztelt Országgyűlés! Visszatérve eredeti témámra, a megoldási javaslatok és az eddigi elgondolások úgy mutatják, hogy elsősorban a szintrendszer változtatásában, a fogalmazóképzés és a bíróvá válás útjának újraszabályozásában jelennek meg a nóvumok, de szinte nem is hallottam arról, hogy a bírói kar tehermentesítése elképzelhető azon a módon is, hogy az ítélkezést folytató bírák valóban csak az ügyek érdemi intézésével és a bírói hivatás kiteljesedését jelentő ítélkezési munkával foglalkozzanak.
(9.10)
Azokat a részben adminisztratív jellegűnek vagy kisebb jelentőségűnek tekintendő érdemi munkálatokat ne a bírák, hanem az igazságügyi alkalmazottak egyéb csoportjai végezzék; annak ellenére, hogy erről a parlamenti vitában nem esett szó, a reform előkészítése során azonban igen. Nemcsak szó esett erről, hanem egészen határozott és konkrét célkitűzések is megfogalmazódtak, sőt mindezeken túlmenően gyakorlati lépések is történtek.
Már 1996 őszén a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem jogtudományi kara a magyar felsőoktatásból mindeddig hiányzó főiskolai szintű jogászképzés engedélyezésére irányuló kérelmet nyújtott be a Magyar Akkreditációs Bizottsághoz. A történéssel kapcsolatos eseménysor egy részét, továbbá a főiskolai szintű jogászképzés fontosságát Kengyel Miklós egyetemi tanár "Kell-e nekünk jogtechnikus?" címmel a Magyar Jog 1997 májusi számában megjelent tanulmányában publikálta, így ez tisztelt képviselőtársaimnak is nyilván rendelkezésére áll. A közvélemény tájékoztatása végett azonban szükségesnek tartom azt, hogy felszólalásom ezzel kapcsolatos részében támaszkodjam a tanulmányban írtakra és felhasználjam annak meghatározó jellegű részleteit.
A tervezett szakképzés célja az igazságügyi részfeladatokat ellátó, önálló hatáskörrel rendelkező, középszintű ügyintézők képzése. A főiskolát végzett igazságügyi ügyintézők a bíróságokon és az ügyészségeken elhelyezkedve - természetesen a jogszabályok megfelelő módosítása esetén - tehermentesíthetnék a bírákat és az ügyészeket, továbbá ezenkívül foglalkoztathatók lennének az ingatlan-nyilvántartásban, valamint a közjegyzői, az ügyvédi és a végrehajtói irodákban is. Szeretnék rámutatni arra, hogy számos munkakörben nincs szükség a feladatok ellátása érdekében egyetemi végzettségre, és ez a tervezett, három év időtartamra megállapított középszintű képzés a gyakorlati jogalkalmazás szempontjából szükséges és egyben elégséges is.
Megjegyezni kívánom, hogy az egyetemi oktatásban a jogi karokon - megítélésem szerint - már most is túlképzés folyik, ami a jövőben nehezíteni fogja az egyetemet végzett jogászok elhelyezkedését. Ugyanakkor társadalmilag indokolatlan és az egyén szempontjából sérelmes volna egyetemi végzettséggel doktori diplomát nem igénylő feladatok elvégzésére szorítani őket. Az Igazságügyi Minisztérium a kormány részére készített 14091/1996. IM számú előterjesztésében - ami egyébként az igazságügyi reformmal kapcsolatos - foglalkozott ezzel a témával, és úgy foglalt állást, hogy 1997 őszén, amennyiben az akkreditációs bizottság, illetve a Felsőoktatási Tudományos Tanács a szakalapítási engedélyt megadja, az eljárási rendelkezések és a bírósági ügyviteli szabályok megfelelő módosításával a szakképzés Kaposváron kihelyezett tagozat formájában a Csokonai Vitéz Mihály Főiskolában, mint befogadó intézményben megindul, ugyanakkor a gyakorlati képzés megvalósításáról pedig a vele szomszédos épületben lévő Somogy Megyei Bíróság gondoskodik. Az Igazságügyi Minisztérium segítő elkötelezettségét, a társadalmi érdeklődést, a reform érdekében történő tenni akarást mind az egyetem jogi kara, mind a kaposvári tanítóképző intézet, mind a Somogy Megyei Bíróság vezetése akként értékelte, hogy az elképzelést megvalósítja, mert ennek tárgyi és személyi feltételeit megteremtették, illetve azok már rendelkezésre állnak. Meg kívánom jegyezni, hogy az előkészületek gyakorlatilag az 1996 őszén történő engedélyezési eljárás megindítását megelőzően már több mint egy évvel elkezdődtek.
Az előbbiekben általánosan említett célkitűzésen túl, illetőleg annak konkretizálásaként a szakalapítási kérelem már határozottan kimunkálta azokat a feladatköröket is, amelyeket e felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek végezhetnének. Így többek között - és csak példálózó jellegű felsorolásban -: a bírói kar tehermentesítése során a polgári peres ügyekben feladatkörükbe tartozhatnak a per előkészítésének jó néhány teendője, így a hiánypótlással és az áttétellel kapcsolatos tevékenység, okiratok beszerzése iránti intézkedések megtétele; a megkeresés alapján különböző bizonyítási cselekmények foganatosítása - például tanú kihallgatása, szakértő kirendelése -, az eljárás befejezése után a jogerő és a végrehajthatóság megállapítása, a költségjegyzék lezárása, részletfizetés engedélyezése; a nem peres eljárásokban többek között a fizetési meghagyásos ügyek intézése egészen az eljárás perré történő átalakulásáig; a hagyatéki eljárásban a hiánypótlással kapcsolatos feladatok ellátása, a tárgyalás kitűzése és a jogerő megállapítása; az értékpapír és az okirat megsemmisítésére irányuló eljárásban a szükséges intézkedések megtétele és a határozatok tervezetének elkészítése; a cégeljárásban a cégmásolat, a cégkivonat és a cégbizonyítvány iránti kérelmek elbírálása és az ezekkel kapcsolatos eljárások; a büntető ügyekben többek között a tárgyalás előkészítése során, illetve a tárgyaláson kívül szakértő kirendelése, szakértői díj megállapítása, a mulasztó vádlottal, illetve tanúval szemben alkalmazandó kényszerintézkedések elrendelése, a rendbírság kiszabása; az igazolási kérelmek elbírálása, a bűnügyi költségekre vonatkozó utólagos rendelkezések meghozatala - és így tovább, sorolhatnám tovább. Csak kiragadtam példákat a bírói gyakorlat köréből, de ugyanezt el lehetne mondani az ügyészek tekintetében is, arról nem is beszélve, hogy ezek a képzett jogtechnikusok - mint már említettem volt - az ügyvédi irodákban, a közjegyzői irodákban, a cégbíróságokon is láthatnának el feladatokat. Rendkívül jelentős ez a dolog.
Tisztelt Országgyűlés! Az akkreditációs bizottság két alkalommal is foglalkozott a kérdéssel, méghozzá a bizottság jogtudományi tudományági szakbizottsága 1997 áprilisában az első ülésén olyan álláspontot foglalt el, hogy a kérelem egyes pontjait ki kell még egészíteni, ezért kiegészítésre hívta fel az előterjesztőt, a jogi kar dékánját; míg az 1997. május 6-án megtartott ülésén olyan állásfoglalást alakított ki, hogy a kérelem igenlő elbírálása nem teljesíthető, mert a kérelem még idő előtti. Az időelőttiséget az állásfoglalás arra alapítja, hogy a bizottság az igazságügyi jogszabályi háttér hiányában nem tudott állást foglalni a képesítési követelményekről a képzési cél konkrétabb megfogalmazása nélkül. Ezért javasolta, hogy a kérelmező vonja vissza a pályázatát és megfelelő előkészítés, illetve átdolgozás után ismételten adja be. Mi történt erre? Nyilván az előterjesztő ezt az utat választotta, visszavonta a pályázatát, mert az még mindig kedvezőbb, mint egy esetleges elutasítás.
Tisztelt Országgyűlés! Többek megítélése szerint - és az én szerény véleményem szerint - ez az álláspont nem megalapozott. Világos és egyértelmű, hogy ha 1997 szeptemberében indul meg a képzés, akkor az első végzős hallgatók 2000-ben kerülnek kibocsátásra, és addig a háttérjoganyag megalkotása, a jelenlegi eljárási szabályok és ügyviteli szabályzat megfelelő módosítása többszörösen megtörténhet. Továbbá hogyan lehet jogszabályokat alkotni egy még nem is létező szakképzettséggel rendelkező ügyintézői kar részére? Hiszen ezek a jogszabályok mindaddig üresen, gyakorlati megvalósítás és tartalom nélkül maradnak, amíg az első végzős generáció a képesítését meg nem szerzi.
(9.20)
Így tehát célszerűbb lenne a képzés beindítása és azzal együtt vagy esetleg azt követően a háttérjoganyag megalkotása is. Megjegyezni kívánom, hogy az Igazságügyi Minisztérium már menet közben ígéretet tett a kodifikációra, hiszen az Igazságügyi Minisztérium kompetenciájába tartozó háttérjoganyag megalkotásának szükségességéről van szó.
Tisztelt Országgyűlés! Az elmondott szakmai felvetéseken túl hivatkozni kívánok arra, hogy a Magyar Közlönyben is megjelent a már idézett IM-állásfoglalás, továbbá a magyar sajtóban elhangzott és leírt felelős nyilatkozatok után rendkívül nagy érdeklődés mutatkozott meg a képzés beindításával kapcsolatban, mind a pécsi egyetem jogtudományi karát, mind a Somogy Megyei Bíróság vezetőit sokan keresik ma is az érdeklődők a felvételire történő jelentkezések végett. Még azt is el kell mondanom, hogy az első évben mindössze 150 hallgató beiskolázásáról lenne szó, akik elsősorban a jelenlegi bírósági alkalmazottak soraiból kerülnek vagy kerülnének ki. Így megítélésünk szerint még inkább vitatható az akkreditációs bizottság aggályoskodása, különösen akkor, ha ezt összevetjük az egyetemi jogi túlképzésről már az imént elmondottakkal.
Mindezekre tekintettel ezúton fordulok az igazságügyi és a művelődésügyi miniszterekhez, hogy hathatós, támogató intézkedéseikkel segítsék elő, hogy a képzés most már legkésőbb 1998 szeptemberében beindulhasson, hiszen az egyéves késés már így is jelentős nehézségeket és indokolatlan többletmunkát jelent a bíráknak és az ügyészeknek. Nagyon lényeges dologként szeretném megemlíteni, hogy jelenleg a bírák munkaidejüknek mintegy egyharmad részét fordítják a nem szoros értelemben vett ítélkezési tevékenység végzésére. Tisztelt Országgyűlés! Ha ezt összevetjük azzal, hogy most már hetek óta azon vitatkozunk, hogy évente 180-200 ezer ügy marad feldolgozatlanul, befejezetlenül, amit a bírák göngyölnek maguk előtt, és ha azt mondjuk, hogy nem egyharmad, hanem egyötöd munkaerő-kapacitás felszabadulna e képzés megvalósítása során, akkor igen-igen jelentős lépéseket tehetnénk az ügyháttér feldolgozása irányában.
Tisztelt Országgyűlés! Mint már említettem, röviden szeretnék foglalkozni az ítélőtáblák székhelyének megállapításáról szóló törvényjavaslattal, előrebocsátva azt, hogy az ítélőtáblák megszervezésével, a négyszintű igazságszolgáltatás bevezetésével messzemenően egyetértek. Részben tudom csak osztani azokat az aggályokat, amelyek itt az időszerűséggel és egyebekkel kapcsolatban elhangzottak az elmúlt héten is, és már ma is volt rájuk utalás, ugyanis meggyőződésem az, hogy elképzelhetetlen úgy feltételrendszerek megteremtése, hogy azok üresen mozogjanak, és csak utána kezdjük az érdemi munka megvalósítását, miután minden feltétel már adott. Ilyen nem létezik. Ezeknek menet közben egymás mellett haladva kell megvalósulniuk.
Ez vonatkozik megítélésem szerint táblabíróságok felállításával kapcsolatos tárgyi és személyi feltételekre is. Nem lesz öt év múlva sem, nyolc vagy tíz év múlva sem jól képzett táblabíró, ha nem lesznek táblabíróságok, ahol ezek működhetnek és a szükséges megfelelő gyakorlatokat megszerezhetik. Az nem úgy megy, hogy a nagyvilágba képzünk majd bele x bírát, mondjuk 198-at, vagy 80-at, vagy 500-at! Azoknak tevékenységi terület kell, és azoknak a szolgálatban kell dolgozni ahhoz, hogy a megfelelő gyakorlatot megszerezhessék.
Tisztelt Országgyűlés! Tudom, hogy jobb lenne az öt ítélőtábla egyszerre történő felállítása - erre egyébként lesz több módosító javaslat is -, hiszen ez az átmenet nehézségein enyhítene. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy ennek elsősorban személyi feltételei nem állnak fel. De annak valóban nem állnak fenn a személyi feltételei, hogy 1999. január 1-jén öt ítélőtábla megkezdhesse a működését; a három is nagyon kemény és komoly odafigyelés után fogja csak elkezdeni a működést. Éppen ezért támogatni tudom az előterjesztőnek azt az elképzelését, hogy 1999-ben három ítélőtábla, míg 2003-ban újabb két ítélőtábla kezdje meg a működését.
Tudom azt, hogy az ítélőtáblák székhelyének meghatározásakor az Igazságügyi Minisztérium mint előterjesztő igyekezett körültekintően eljárni. Tudom azt is, hogy a Dunántúlról több város is bejelentette igényét a tábla székhelyére, és azt is tudom, hogy e városok önkormányzatai képesek és hajlandók is akár anyagi áldozatok vállalására is. El tudom fogadni az Igazságügyi Minisztériumnak azt az álláspontját, hogy a székhelyek kijelölésénél több szempontot, elsősorban négy fő szempontot kell mérlegelnie.
Ennek a négy szempontnak a mérlegelése során azonban megítélésem szerint az Igazságügyi Minisztérium téves álláspontra jutott, mégpedig Kaposvár és Pécs megyei jogú városok mint igénylők - nem pályázók, mert sajnos nem pályázat volt - tekintetében. Hangsúlyozni kívánom, a jelen felszólalásomban foglaltak nem Pécs ellen szólnak, hanem Kaposvár mellett. Ezt annál inkább kívánom hangsúlyozni, mert magam is elkötelezett nagy barátja vagyok Pécsnek, hiszen magam is, gyermekeim is ott jártak egyetemre, igen szeretem kultúráját, mediterrán éghajlatát és úgy, ahogy van egészében a várost, egyetemével együtt; azonban azt hiszem, hogy a tények objektív értékelésének most nem ezt kell előtérbe helyeznie, hanem azt, hogy a Kaposvári feltételek jobbak az ítélőtábla elhelyezésére, mint amelyek Pécs mellett felsorakoztathatók.
Az Igazságügyi Minisztérium egyik fő szempontja az úgynevezett jogtörténeti hagyományok mint fontos ismérv az alkalmasságot megállapító komponensek között, ami, úgy vélem, az ítélőtáblák megszüntetését követő közel 50 év elteltével majdnem pusztán nosztalgia.
A másik ilyen jelentős komponens a bírói utánpótlás kérdése, amit az előterjesztő úgy dönt el, hogy Baranyában kedvezőbb, mint Somogyban, ezt alapvetően elhibázott érvelésnek tartjuk, ugyanis teljesen egyértelmű és világos, hogy az egyetemen végzett jogászok nem azonnal lesznek bírák - különösen nem táblabírák -, hanem jó néhány évtizednek kell eltelnie ahhoz az egyetem elvégzése után, amíg egy végzett jogászból táblabíró lesz.
A bírósági fogalmazói létszámok ugyanakkor adottak Pécsett is és Kaposvárott is. A Somogy Megyei Bíróságnál és a megyében működő bíróságoknál e hivatás iránti érdeklődés igazolhatóan megfelelő, valamennyi fogalmazói állás folyamatosan be van töltve, sőt minden évben túljelentkezés is van.
Ugyanakkor az Igazságügyi Minisztérium álláspontja írásban nem rögzíti, de már sajnos szóbeszéd tárgyát képező az az állítás vagy feltevés, hogy Pécsett jobb, képzettebb bírák vannak, mint Kaposvárott. Azt hiszem, hogy ez így elutasítandó, ugyanis ez így sem Pécs, sem Kaposvár viszonylatában nem jelenthető ki, de egyetlenegy bíróság másik bírósággal történő összehasonlításában sem. Hangsúlyozni kívánom, ez nem IM-álláspont, csak szóbeszéd, de a feltételrendszer megállapítása magában hordja ennek a felvetésnek a lehetőségét. Tisztelem az egyetemi városokat, de miért jelentenek ezek előnyt egy táblabíróság telepítésénél? Szeretnék arra hivatkozni, hogy történetesen az igazságügyi szakértői iroda is Kaposvárott van. Továbbá a későbbiek során még a területfejlesztésnek néhány ezzel kapcsolatos kérdésére is szeretném a figyelmet ráirányítani.
Tisztelt Országgyűlés! A két leglényegesebb feltétel az IM és a mi megítélésünk szerint is a táblabíróság elhelyezésének költségkihatása, valamint a földrajzi fekvés, az ügyfelek részéről történő megközelítés. Megítélésem szerint - és ezek objektív adatok, ellenőrizhetőek bármikor - mindkettő tekintetében a kaposvári adottságok egyértelműen és lényegesen jobbak, szemben az IM állásfoglalásával és az eddigi döntéssel.
(9.30)
A költségeket vizsgálva: Pécs egy meglévő épület két emeletének átalakításával, 200 millió forintos állami költségvetési hozzájárulással oldaná meg a problémát - hangsúlyozzák egyébként azt is, hogy az igazságszolgáltatás pécsi intézményeinek méltó elhelyezéséhez új igazságügyi palota megépítése szükséges, ami a jelenlegi, igazán nem kedvező helyzetet igazolja. Ugyanakkor Kaposvár a város egyik legszebb és legértékesebb épületében, a jelenlegi bírósági épületben oldaná meg a tábla minden igényt kielégítő elhelyezését akként, hogy a jelenleg működő bíróság egy része a szomszédban lévő és a jelenlegi épülettel összeköthető épületben kerülne elhelyezésre, amely épület állami tulajdonban van, jelenlegi használójának a kaposvári önkormányzat megfelelő - ingyenes - elhelyezést biztosít. A tervezett átalakításhoz mindössze 50 millió forint szükséges a benyújtott költségvetés szerint, de a megyei és a városi önkormányzatok testületenként ehhez az 50 millió forinthoz is megszavaztak hozzájárulásként még 15-15 millió forintot, tehát ez egy 30 millió forintos támogatás, így ez a pécsi 200 millióval szemben 20 millió forintos állami költségráfordítást igényel csupán az elhelyezés tekintetében.
Azt hiszem, hogy ezek az adatok és ezek a számok önmagukért beszélnek, és még hozzáteszem azt is, hogy Kaposvár Város Önkormányzata az odatelepülő bírák elhelyezéséhez lakásokkal is felajánlotta a támogatását, mindezt írásba foglalta, és azt el is juttatta az előterjesztő képviselőinek. (Közbeszólások és derültség a kormánypártok soraiban.)
Ami a közlekedési feltételeket és a megközelíthetőséget illeti, elég a térképre tekinteni: Kaposvár a 7-es, a 61-es és a 67-es közúton a régióhoz tartozó valamennyi megye településeiről jól megközelíthető, sokkal jobban, mint Pécs, továbbá a dél-dunántúli régió nagyobb településeiről Kaposvár vasútvonalon is elérhető. Igen fontos tehát ez a megközelíthetőség, ami a polgárbarát, az ügyfelet, annak érdekeit figyelembe vevő döntés meghozatalát kell hogy eredményezze.
Tisztelt Országgyűlés! Említettem, hogy szeretnék elmondani néhány gondolatot a korszerű régiófejlesztési elképzelésekről. Ennek a lényege az, hogy nem a "kicsi csomó nagyot kíván" elvet kívánjuk a jövőben követni, tehát nem azt, hogy ha van valahol egy fejlett vagy a többinél fejlettebb település, akkor mindent odakoncentrálunk a jövőben is, nem! Kérem szépen, ezek tudományosan megalapozott és fejlesztési koncepcióknak megfelelő elképzelések, amelyekbe - éppen az eddigi állásfoglalással ellentétesen - egy másik régiófejlesztési koncepció illik bele.
Tisztelt Országgyűlés! Én nagyon kérem azt, hogy a táblabíróság székhelyét ne az erősebb lobbyérdekek határozzák meg, hanem valójában azok az objektív feltételek és körülmények, amelyek szempontjait az Igazságügyi Minisztérium többségében helyesen állapította meg. Ezért jelzem a tisztelt Országgyűlésnek, hogy több képviselőtársammal egyetértésben módosító javaslatot nyújtottam be, amelynek támogatását kérem a régióhoz tartozó érintettektől és mindazoktól a képviselőtársaimtól, akik egy polgárbarát és elsősorban az állampolgárok érdekeit figyelembe vevő döntés meghozatalában érdekeltek.
Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)
