DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Lehet, hogy én súlyos szemrehányásokat fogok kapni a választópolgároktól, hogy nem kezdek lobbyzni - hagyományok hiánya ellenére - Miskolc ítélőtáblai székhelyéért, de helyette engedjék meg, hogy az ismétlések lehetőség szerinti elkerülése mellett még egyszer és naiv hitem szerint nem reménytelenül felhívjam képviselőtársaim figyelmét az indokolásban az igazságszolgáltatási reform egyik sarkalatos pontjaként megjelölt országos igazságszolgáltatási tanács elnevezésű függetlenségi mézesmadzag veszélyes csapdájára (Derültség.) és várható vészes következményeire.
Az indokolás szerint a reformot jelentő törvényjavaslat a bírói függetlenség alapvető biztosítékaként a bíróságok igazgatásának olyan rendszerét alakítja ki, amely a politikailag semleges bírói hatalmat elkülöníti a törvényhozó és a végrehajtó hatalomtól. E szépen fogalmazott mondattal szemben a megteremteni szándékozott megoldás nem elkülöníti a bírói hatalmat a törvényhozó és végrehajtó hatalomtól, hanem elszakítja egy szerves jogállami rendszer földön járó valóságától.
Az indokolás 6. oldala szerint a törvényhozó vagy a végrehajtó hatalom a törvények és más jogszabályok megalkotásával, szervezeti összekapcsolódás nélkül - mondja az indokolás - korlátozza a bírói hatalmat.
(9.50)
Ez azonban nem jelenti azt, hogy más hatalmi ág alkotmányos garanciák mellett nem vehetne részt a bírósági szervezet működtetésében. Azt mondja: "Ezt kifejezi a bíróságok legfőbb igazgatási szerveként meghatározott országos igazságszolgáltatási tanács delegált tagsága." Aláhúznám tehát az indokolásból azt, hogy "szervezeti összekapcsolódás nélkül". Vajon egy organikus szervezetben például a vér hogyan jutna el a többi fontos szervhez szervezeti összekapcsolódás, tehát a vérerek nélkül? Egy organikus szervezet működésében ezt kizártnak tartjuk; itt viszont szervezeti összekapcsolódás nélkül van az elkülönítésnek nevezett teljes elszakadási folyamat.
Korábbi felszólalásomban utaltam arra, hogy el kell választani az ítélkezési függetlenséget a valójában csupán technikai feladatokat jelentő igazgatási függetlenségtől.
Most nézzük meg az ítélkezési függetlenséget! A jelenlegi szabályozás szerint a bírák függetlenek, csak a törvénynek vannak alárendelve, nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak. Az új szabályozás még pontosabban igyekszik rögzíteni az ítélkezési függetlenséget, mert kimondja, hogy a bírák függetlenek, a jogszabályok alapján meggyőződésüknek megfelelően döntenek, az ítélkezési tevékenységükkel összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók, a párttagsági tilalom pedig átkerül a szervezeti törvénybe.
Most nézzük meg az igazgatás jelenlegi szabályozási rendjét! A jelenleg érvényben lévő, a bíróságokról szóló törvény 51. §-a szerint az igazságügy-miniszter a bírói függetlenség sérelme nélkül biztosítja a bíróságok működéséhez szükséges személyi és anyagi feltételeket, irányítja és ellenőrzi a bíróságok elnökeinek igazgatási tevékenységét, szabályozza a bírósági ügyvitel rendjét. A személyi és anyagi feltételek biztosítása keretében a bírósági vezetők kinevezésénél a bírói önkormányzatok, illetve testületek jogosítványai által korlátozott jogkör illeti. Az igazságügy-miniszternek és rajta keresztül a kormánynak kötelezettségei vannak, ő felelős a bíróságok működtetéséért, ezért felelősség terheli, interpellálható és a felelősség alapján felelősségre is vonható.
A múltkor említettem a zalaegerszegi példát: ha betörik a zalaegerszegi bíróságon az ablak, akkor lehet az igazságügy-minisztert hívni, hogy jöjjön és üvegezze be. Tessék mondani, ezzel szemben az a jogosítványa nincs meg, hogy legalább megválassza azt a személyt, aki a létrát tartja? Hátha ezt bizalmi kérdésnek tekinti, mert ha nem jó a létratartó, esetleg lezuhanhat! Tehát a kötelezettséggel szemben nyilván valami jogosítványnak is kell állnia.
A korlátlan igazgatási függetlenség elszánt hívei szerintem bajosan hivatkozhatnak arra, hogy ez a megoldás az egyedül üdvözítő és eurokonform. Nézzük meg az Európa Tanács miniszteri bizottságának az 1994. október 13-án elfogadott ajánlását a bíróság függetlenségéről, hatékonyságáról és szerepéről! Az csak egy kis bevezető adalék, amit ez az ajánlás megfogalmaz, hogy a bírói függetlenség elvének megőrzése mellett elengedhetetlen a jogaik és kötelességeik tiszteletben tartását biztosító ellenőrzési rendszernek alávetni őket.
Mit mond ki a továbbiakban az Európa tanácsi ajánlás az igazgatási függetlenségről? Alapelvként kimondja, hogy a végrehajtó és törvényhozó hatalom szerveinek tartózkodniuk kell olyan intézkedések meghozatalától, amelyek megsérthetik a bírák függetlenségét, de ugyanakkor teljes egyértelműséggel rögzíti, hogy jóllehet az ajánlás a bírák kinevezésére képzeletbeli tökéletességű rendszert javasol, elismeri, hogy az Európa Tanács egyes államaiban olyan más rendszereket alkalmaznak, amelyek gyakran a kormány, a parlament vagy az államfő közreműködésével járnak együtt. Az ajánlás nem javasolja ezen évtizedek vagy évszázadok óta fennálló, a gyakorlatban jól működő rendszerek megváltoztatását. Azonban még azokban az országokban is, ahol a bírákat hivatalosan a kormány jelöli ki, valamilyen formában léteznie kell olyan rendszernek, amely a bírák kinevezési eljárását a gyakorlatban átláthatóvá és függetlenné teszi. Megmondja, hogy ennek mik a szervezeti megoldási rendszerei; ezt a szervezeti megoldási rendszert tükrözi a jelenleg érvényben lévő, a bíróságokról szóló törvény.
A Legfelsőbb Bíróság és az Európa Tanács közös szervezésében Budapesten 1995. október 25-27. között megtartott nemzetközi konferencián született egy összefoglaló jelentés. Ez az összefoglaló jelentés lerögzíti, hogy a jelenleg a törvényjavaslatban szereplő rendszernél az első történelmi utalást az 1946-os francia alkotmányban találhatjuk, amely létrehozta a conseil supérieur de la magistrature-t. Az 1947-es olasz alkotmány - követve a példát - szintén megalakított egy hasonló jogkörrel és feladatokat ellátó tanácsot. A nyugat-európai országok közül utána Portugáliában 1976-ban, majd Spanyolországban 1978-ban a francia szabályozási formától eltérő igazságszolgáltatási tanácsokat állítottak fel.
A konferenciának ez az összefoglaló jelentése rögzíti: mint láthatjuk, Nyugat-Európában sem találjuk meg mindenütt az önigazgatásnak ezt a fajta modelljét. Sem az északi államokban, sem a német jogrendszert követő államokban nincsenek ezen intézménynek megfelelő képződmények. S az már csak egy mellékmondat, hogy a magyar közjogi gyakorlatban és hagyományban egyáltalán nem létezik, szemben, amit az ítélőtáblák mellett érvként fel lehetne hozni.
Nézzük meg ezzel kapcsolatban a magyar alkotmánybírósági gyakorlatot! Az Alkotmánybíróság először az 53/1991-es számú határozatában foglalt állást az igazgatási függetlenséggel kapcsolatban. Az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy nem feltétlenül alkotmányellenes az olyan törvényi szabályozás, amely a bírói függetlenség sérelme nélkül bizonyos igazgatási feladat- és hatásköröket ad az igazságügy-miniszternek a bírósági ítélkezés személyi és tárgyi feltételeinek kialakításával kapcsolatban.
Ez az alkotmánybírósági határozat részletesen utal arra, hogy a kontinentális jogok hogy különítik el egymástól a bíróságok ítélkezési és igazgatási tevékenységét. A másik alkotmánybírósági határozatból, a 38/1993-asból már idéztem, ezt nem kívánom ismételni.
Tehát ennyi az előtörténete az országos igazságszolgáltatási tanács című, az előbb függetlenségi mézesmadzagnak nevezett intézménynek. Megjelenik ebben a törvényjavaslatban, amelyben részt vesznek mindhárom hatalmi ág képviselői, békés együttélésben, tehát egy csodálatos közjogi öszvér jön létre; a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom is részt vesz benne - nem tudom, hogy az Országos Ügyvédi Kamarát hova soroljam be, melyik intézményhez -, tehát kétségtelenül békés együttélésben össze vannak itt rakva, és tessenek majd az igazgatásról gondoskodni.
Ha végignézzük a hatásköri szabályokat, azokban csupa jogosultság szerepel. De vajon ebben a szabályozásban ki lesz a felelős a bíróságok működtetéséért? Az alkotmány szerint nyilván a kormány. De az országos igazságszolgáltatási tanácsnak ebben milyen feltételrendszert biztosít majd?
(10.00)
A kötelezettségek nyilván meghagyják a jóságos kormányatyának azt, hogy minden jogosultság nélkül csak működtesse a bíróságokat, a többit majd elintézik.
Hova porladtak a bírói önkormányzatok, az összbírói értekezlet, a bírói tanácsok és az Országos Bírói Tanács jogosítványai? Küldöttet jelölhetnek, ez a jogosítványuk maximuma, mert az egyetértésükre, az állásfoglalásukra és javaslatukra a kutya sem kíváncsi, nem köt senkit, azt csinálnak, amit akarnak! Szórakozzanak, javasoljanak - nem köt senkit! Az egyetértési jog is véleményezési jogkörré zsugorodik.
Ha megnézzük a szakmai szervek hozzáállását, ki lehet kapdosni ebből egypár dolgot, hogy milyen komplikálttá válik néhol véleményezési és szakmai szempontból a dolog.
Mi történik például a szakmai érdekképviseletek jogosítványaival? Ha már ennyire elvisszük szakmai részre a dolgot. Egy helyen van megemlítve a szakmai szervezet, hogy az elnök biztosítja az érdekképviseletek jogainak gyakorlását - de hogy hogyan, milyen formában, arról egy árva szó sincs. Vagy ha megnézzük az országos igazságszolgáltatási tanács kinevezési jogkörébe tartozó kollégiumvezetőt, amely mégis egy lényeges szakmai vezetői állás, akkor a 73. § szerint a kinevezési jogkörről kollégiumvezető esetén a kollégium a kinevezés tárgyában véleményt nyilvánít. Tehát a kollégium nyilvánít véleményt. A 80. § b) pontja szerint: az országos igazságszolgáltatási tanács kinevezési hatáskörébe tartozó bírósági vezetők pályázatára az összbírói értekezlet is véleményt nyilvánít. A 91. § d) pontja szerint pedig a kollégium javaslatot tesz a kollégiumvezető kinevezésére. Tehát egyszer vélemény, egyszer javaslat, összbírói értekezlet - tehát még túl is komplikálódik az egyik legfontosabb szakmai vezető kiválasztásával kapcsolatos és az országos igazságszolgáltatási tanács hatáskörébe utalt kinevezési jogkör.
Őszintén megmondom, hosszas gondolkodást igényelt, hogy nem lehetne-e valahogy módosító javaslattal az országos igazságszolgáltatási tanács törvényjavaslatból történő kihagyásával elfogadhatóvá tenni a kétségtelenül komoly szakmai munkát tükröző javaslatot. De teljesen igaz az, hogy ez egy rendszer. Ha egy kockát kiemelek belőle, akkor összeomlik az egész. Tehát itt nem módosító javaslatra, hanem egy egészen új törvényjavaslatra lenne szükség.
Annak ellenére, hogy én először naiv hitemről tettem tanúbizonyságot azzal, hogy nem lesz pusztába kiáltott szó, amit az országos igazságszolgáltatási tanács veszélyeiről elmondtam, nyilvánvaló, hogy a parlamenti többség birtokában ez a törvényjavaslat csont nélkül keresztülmegy, tehát módosító javaslatok elkészítése, amely egy új törvény elkészítését jelentené, teljesen reménytelen küzdelem lenne.
Ennyit az országos igazságszolgáltatási tanácsról; nem kellett megismételnem a korábbi felszólalásomban foglaltakat.
Nagyon röviden a jogegységi eljárásról, ami a törvényjavaslatnak az egyik legjobb része, ez kétségtelen. Indokolt, hogy konkrét ügyekben történik; nem mint a korábbi, csak elvi szinten mozgó irányelvek, hanem konkrét ügyben történik. Persze megvan az, hogy az úttörő kellemetlen helyzetbe kerül, mert az ő konkrét ügyében hozott döntés rá nem hat ki, de a következő hasonló jellegű jogvitákra már kihat.
Viszont indokolt-e még az elvi bírósági határozatok közzététele? Annak idején is a bírósági határozatok tele voltak kollégiumi állásfoglalásokkal. Személyes emlékként mondom, egyszer egy fellebbezési tárgyaláson némi nagyképűséggel a jogi álláspontom védelmében sorra idéztem polgári kollégiumi állásfoglalásokat, és amikor a nyolcadiknál tartottam, akkor a tanácsvezető megállított, azt mondta: tessék megállni; tessék parancsolni; egyet tessék szíves megmondani: köt ez engem, kötelező ez rám nézve? Azt mondtam, egyértelműen a válasz: nem; akkor miért tetszik idézni, úgyis meggyőződésem szerint fogok ítélkezni.
Tehát az elvi bírósági határozatok közzététele bizony "nesze semmi, fogd meg jól!", mert a bíróra nem kötelező, ő úgyis a meggyőződése szerint ítélkezik; viszont a jogegységi döntés, jogegységi határozat nyilván elősegíti a szakmai szempontok érvényesítését.
Az ítélőtábláról már elmondtam, hogy az elvi egyetértés mellett nem tartjuk időszerűnek. Inkább arról szólnék, ami még a törvényben még jó: a bíróvá válás feltételeinek szigorítása.
Mindig hangoztattam, hogy a bírói tekintély egy kétirányú utca. Az egyik sávban közlekedik a jogszolgáltató bíróság, a másik sávban a jogkereső közönség. Közlekedési baleset akkor következik be, ha ezek nem tartják be a közlekedési szabályokat.
Tehát: a bíróvá válás feltételeinek szigorítása. Tudom, hogy sokan fogják szidni a pályaalkalmassági vizsgálatot, holott nyilvánvalóan egy bírónak nemcsak jó jogásznak, annál többnek kell lennie. Én egy osztrák jogszociológus, Eugen Ehrlich véleményét idézném: "A jogszolgáltatás egyedüli biztosítéka a bíró személyisége." Ebből következően nem mindenki alkalmas a bírói feladatra, aki néhány vizsga és gyakorlati alkalmazás kapcsán bebizonyította, hogy képes eligazodni a paragrafusok között. Ám az előterjesztett koncepcióban többnek kellene benne lenni, hogy a pályaalkalmassági vizsgával kapcsolatban mi lesz az eljárási mód. De kétségtelenül, a bíróvá válás feltételeinek szigorítása a törvényjavaslat dicsérendő része.
A jogkereső közönség részéről: ők időszerűséget várnak. A Talmud bölcsessége azt mondta, hogy "Ítélj késlekedve, meggondolva!" A "meggondolva", azt mindenki elfogadja, a "késlekedve" már kicsit megkérdőjelezhető. Nyilván az időszerűséget is előmozdítaná a bírók jogállásáról szóló törvényben a jogtechnikusok, a fogalmazók, titkárok beállítása, tehát valóban le tudnák venni, tehermentesíteni tudnák az adminisztratív, elég súlyos terhektől a ítélkező bírót. Tehát nyilván az alkalmassági vizsga, a bíróvá válás feltételeinek megnehezítése ebben a bizonyos kétirányú utcában olyan közlekedési szabályokat ró a jogszolgáltatókra, amelyek remélhetőleg a közlekedési balesetek elkerüléséhez vezetnek.
Összefoglalva tehát, tisztelt Országgyűlés: dicsérendő a szakmai munka, ami ebben az igazságügyi reformban szerepel. Dicsérendő; viszont olyan megoldásokat javasol, amelyek nem problémát oldanak meg, hanem újabb problémát fognak okozni. Be akar építeni az igazságügyi reformba a magyar közjogi hagyományoktól idegen, életidegen, nem is feltétlenül az alkotmányossági követelményeket szolgáló elemet, mert az igazgatási és az ítélkezési függetlenség szétválasztásának az alkotmányos biztosítékai megvannak.
Őszintén megmondom, sajnálom ezeket a hiányosságokat - az ítélőtábla bevezetésének időszerűtlensége, az országos igazságszolgáltatási tanács -, mert apró paragrafusokon módosító javaslatokkal lehetne vitázni, de emiatt kénytelenek vagyunk az egész törvénycsomagra nemmel szavazni, mert ezek a részek, amelyeket igyekeztem ismételten kiemelni, elfogadhatatlanná teszik számunkra az igazságügyi reformnak hőn óhajtott és tényleg megvalósítani időszerűvé vált részét.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
