MIKLÓS LÁSZLÓ

Full text search

MIKLÓS LÁSZLÓ
MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1990. évi C. törvény 45. §-ára hivatkozva 1990 óta mind több települési, majd később megyei önkormányzatnál vezettek be, vezetnek be úgynevezett érdekeltségi rendszereket a helyi adók és illetékek hatékony beszedése érdekében. A kérdéskört szabályozó önkormányzati rendeletek azonban jó néhány esetben túlterjeszkednek a jogalkotó szándékán, amikor személyi hatályuk alá nemcsak köztisztviselők, hanem politikusok, megyei önkormányzati elnökök, polgármesterek is tartoznak.
Egy olyan helyzet, amikor politikusok adó- és illetékbevételhez kötötten fizetséghez jutnak, nemcsak a politikusok javadalmazásának átláthatóságát veszélyezteti, hanem rontja az adómorált is. Azt gondolhatják az állampolgárok, hogy az adófizetés nem a közkiadások fedezésére szolgál, hanem politikusok jóléte érdekében történik. Aggályosnak tartjuk ugyanakkor a helyi adóigazgatásban dolgozó köztisztviselők úgynevezett érdekeltségi rendszerét is, azért, mert egy ilyen rendszer azt sugallja, hogy például az építési hatóságnál vagy a gyámügyön dolgozó köztisztviselő munkája kevésbé fontos, mint az adóigazgatásban dolgozóé.
Javaslatunk a hivatkozási alapját szüntetné meg ennek a szerencsétlen gyakorlatnak, és szeretnénk világossá tenni azt, hogy az Országgyűlésnek sosem volt szándékában politikusok jövedelmét adóbevételhez kötni, és ezzel ma sem ért egyet. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(17.00)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť