BARSINÉ PATAKY ETELKA

Full text search

BARSINÉ PATAKY ETELKA
BARSINÉ PATAKY ETELKA (MDNP): Tisztelt Ház! Sok érdekes gondolatot váltott ki Szekeres frakcióvezető felvetése. Meg kell hogy mondjam, nagy élvezettel hallgattam a válaszokat, és egyiket-másikat a leghatározottabban osztja a Néppárt is. Hadd egészítsem ki ezt egy dologgal, nevezetesen azzal, hogy itt az expozéban egy utalást hallottunk a lakás-takarékpénztárakról. Azt hiszem, ebben a Házban mindenki tudja, hogy januárban hiába várták, februárban hiába várták, márciusban hiába várták, áprilisban hiába várták az emberek és a lakás-takarékpénztárak, hogy elkezdhessék a működést.
Egy olyan intézményről van szó, amelyről ugyan a törvényt meghoztuk ebben a Házban - azt sem könnyen -, de amelynek a működését és a bevételét már ebben az évben megkérdőjelezi a kormányzat késlekedése, holott éppen ennek az intézményrendszernek a működését kellett volna elősegítenie.
Azt hiszem, csak szakmai - és nem politikai - alapon talán esetleg várjuk meg, hogy ezek a lakás-takarékpénztárak elinduljanak, a törvényben rögzített munkájukat el tudják végezni, ténylegesen mutassanak fel eredményeket, ehhez tegye hozzá a kormány a szükséges állami támogatásokat, és azután osszunk rájuk új feladatokat. De mindezeknek a figyelembevételével érdeklődéssel várjuk azt, hogy a lakás-takarékpénztárakra milyen újabb javaslatokkal fog előállni az MSZP frakciója. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, az MDF, a KDNP és az MDNP padsoraiban.)
(16.10)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť