DR. SZABÓ IVÁN

Full text search

DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Amikor látszott már, hogy valószínűleg nem sikerül ebben a ciklusban tető alá hozni az alkotmányt, a Magyar Demokrata Néppárt tett egy kezdeményező lépést, hogy azt a közös akaratot, hogy az alkotmánymódosításhoz ne legyen elégséges - éppen a parlament összetétele miatt - a kétharmados többség, ezt a fajta megállapodást, amit csak egy megállapodás tartalmaz, de ennek semmilyen módon jogi garanciái nincsenek, emeljük fel az alkotmány szintjére azzal, hogy egy nagyobb minősített többséggel lehessen csak alkotmányozni, intézményesen, és ne csak a jelenlegi körülmények között. A Néppárt elképzelése szerint erre az alkotmányozási folyamatra a háromnegyedes többséget tartottuk indokoltnak.
Azt hiszem, hogy annál is inkább érdekes most ez a kérdés, hiszen közeledünk a választási ciklus utolsó felvonásához. Azt hiszem, nagyon rossz vért szülhet az, ha most valamilyen erőből a két kormánypárt - használva a maga kétharmados többségét - rátérne egy alkotmánymódosítási folyamatra anélkül, hogy ehhez meg tudná szerezni a parlament legalább öt pártjának vagy alkotmánymódosítás révén háromnegyedének többségét. Nagyon csúnyán visszaüthet az, mert egy év múlva, egészen más összetételű parlament számára, ez egy olyan precedenst teremtene, amelynek éppen a jelenlegi kormánypártok ihatják meg a levét.
(15.20)
Én ezt nagyon nem tartanám jónak, ezért a Néppárt kitart a mellett az eredeti álláspontja mellett, hogy egy nagyobb többségű minősítéssel lehessen alkotmányt módosítani, több párt egyetértésével, ne csak a hatalmon lévő két pártéval. (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Kérem ehhez a Ház egyetértését, és nagyon örülnénk, hogyha ebben egyetértésre lehetne jutni. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť