DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A kis- és középvállalkozások életképessége fontos állami érdek, ezért a Független Kisgazdapárt javasolta, jelenleg is a Ház előtt fekszik az az országgyűlési határozati javaslata, ahol indítványozta a 1800 forintos egészségügyi hozzájárulás azonnali eltörlését, mert ez a kis- és középvállalkozások megsegítésének egyik igen hatékony eszköze lehetne. Emellett az alternatív gazdasági programunk tartalmazza a társadalombiztosítási terhek 10-15 százalékpontos csökkentését. Jó lenne, ha a tisztelt Ház megvitatná ennek a mértékét, és egy olyan csökkentés mellett határozna, amely valóban segíthet a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozatalában.
Amellett javasoltuk és javasoljuk, hogy a kényszervállalkozások és általában a kis- és középvállalkozások állami garanciáját az Európai Unióba történő felvételünkig meg kellene a tisztelt Háznak szavaznia. Úgy gondoljuk, hogy a mezőgazdasági kényszervállalkozások, kis- és középvállalkozások esetében pedig az Európai Unióba történő felvételünket követő öt évre lehetne ezt megcélozni, azzal, hogy az uniós tárgyalások kapcsán kérnénk ennek a haladéknak a tudomásulvételét. Ezek az intézkedések, továbbá a jogszabályok stabilitása jelentené azt az utat, amely a kis- és középvállalkozások megsegítéséhez hatékony eszközt szolgáltatna. Köszönöm a türelmüket. (Szórványos taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť