DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Hosszú hónapok várakozása előzte meg a büntető törvénykönyv módosítását, de azt kell mondanom, hogy sem terjedelmében, sem minőségében nem váltotta be azt a várakozást, amit hozzáfűztünk, amire az adott alapot, hogy a kormány képviselői hosszú idő óta minden javaslatot, kezdeményezést azzal utasítottak el, hogy készülőben van egy igazi, átfogó büntetőjogi reformot előkészítő törvénymódosítás. Úgy gondolom, hogy ez a törvénymódosítás nem az.
A bűnüldözés elleni fellépés (Sic!) egy nagyon-nagyon hathatós eszköze... (Dr. Avarkeszi Dezső: A bűnözés elleninek!) Igen, a bűnözés elleni fellépés nagyon hathatós eszköze a törvény, illetőleg a törvénymódosítás, de nem a kizárólagos eszköze. A másik nagyon fontos eszköz az, hogy bűnüldöző, illetőleg az igazságszolgáltatásban részt vevő intézmények személyi és tárgyi feltételeit javítani tudjuk.
Sajnos - itt kitérnék a rendőrségre és a rendőrség elmúlt három éves helyzetének ellehetetlenülésére -, az elmúlt három évben nagyon sok rendőr, különösen a diplomás, a többdiplomás és a jól képzett rendőrök voltak azok, akik százával mentek el a rendőri pályáról, mert nem tudták azon minimális - fizetésemelésre és a munkahelyi körülmények javítására irányuló - igényüket teljesíteni, ami egyébként nem volt nagy igény: gépíró alkalmazásáról volt szó, hogy a nyomozónak - akinek két diplomája van - ne kelljen gépelnie.
(11.20)
Elmentek ezek a rendőrök. Nagyon nagy hiányát érezzük. Hiába vigasztaltuk magunkat azzal, hogy jöttek az újak, akiknek a kiképzése egy-két év alatt megtörténik; nem lehet pótolni azt a rendőri rutint, azt a rendőri tapasztalatot, amit egy év vagy egy évtized vagy két évtized alatt a rendőrök szereztek a pályán, azt a "szimatot", ami alapján egy büntetőügyben a rendőrnek tájékozódási pontjai voltak, nem lehet pótolni egy új rendőrrel, olyannal, aki alig került ki az iskolából.
Sajnos, a takarékossági intézkedések a rendőrség szféráját elérték, és igen nagy kárt okoztak a rendőrségen belül. Emlékeztetném önöket, hogy az előző ciklusban is igen nagy bajban voltunk, hiszen a határok megnyitásának és a demokráciának az első hullámában bizony a bűnözés akkor is növekedett. Viszont voltak olyan kormányzati intézkedések, amelyek csírájában tették volna lehetővé azt, hogy ebben a ciklusban sokkal jobb közbiztonsággal nézzenek önök szembe, hiszen több mint háromezerrel több rendőr került az állományba az előző ciklusban, és megindult az a rendőrőrsprogram, amiből 200 megvalósult - a programban 400 volt.
Miután az SZDSZ-MSZP-kormány eldöntötte, hogy nincs pénz sem a rendőrőrsfejlesztésre, sem a rendőrök megtartására, nyilvánvaló, hogy lehetetlen helyzetbe került a rendőrség. Hogy ez akkor mennyire politikai döntés volt, azt az én szememben az bizonyítja, hogy az utolsó hónapokban már arról hallunk, hogy folytatni fognak egyfajta rendőrőrsprogramot, és több ezer rendőrrel lesz több az utcán. Tehát nyilvánvaló, annak a következményét belátták, hogy a rendőrség visszafejlesztése beláthatatlan következményekkel jár a közbiztonság területén. Nagyon örülök egyébként, hogy ezt fölismerve a kormány pénzt és újabb milliárdokat fog áldozni erre. Nagy kérdés számomra az, hogy mennyivel kerül többe, hogy ezeket a diplomás rendőröket most megpróbáljuk visszahozni erre a pályára.
Nagy figyelemmel kísérem - és ez is a bűnözés elleni egyik eszköz - az igazságügyi reform csomagját is. Szerintem benyújtott formájában ez a csomag alkalmatlan arra, hogy látható eredményeket mutasson a hatékonyság, a gyorsaság, a felderítési arány vonatkozásában. Úgy ítélem meg, hogy ezt követően is abban a helyzetben vannak a bűnelkövetők, hogy mérlegelnek: van félnivalójuk vagy nincs. És ha a mérlegelés eredménye az, hogy a bűncselekmények elkövetőinek kétharmada elkerüli a büntetőeljárást és körülbelül egyharmadánál derítik ki azt, ki a bűnelkövető, ez arra ad inspirációt a bűnözőnek, hogy bizony mérlegeljen úgy, hogy még mindig érdemes bűncselekményeket elkövetni.
Én három területről szeretnék e csomag kapcsán beszélni. Ez a három terület a közmunka, a szervezett bűnözés és a házassági életközösségen belüli erőszak.
A törvényjavaslat központi kérdése a szankciórendszer reformja, így a közérdekű munka reformja is. Az erre vonatkozó rendelkezések büntetőjogi szakkifejezéssel élve alkalmatlan eszközzel elkövetett kísérletnek tekinthetők. Az alkalmatlan eszköz pedig maga a büntetőjog, amely hiába hoz formális változásokat, nem alkalmas arra, hogy a közérdekű munka alkalmazását valóban elősegítse. Igaz, hogy a törvény több rendelkezésével lehetőséget ad közérdekű munka kiszabására, azonban korábban is adott, a bíróságok mégsem éltek ezzel a lehetőséggel. Kérdés az, hogy miért nem. Aki a munkajog szabályait egy kicsit is ismeri, az megérti. A közérdekű munkát ugyanis erre a célra felajánlott munkahelyeken kell végrehajtani. De a munkáltatók nem sietnek e célra megfelelő munkahelyeket rendelkezésre bocsátani, mert az ilyen elítéltet foglalkoztató a munkajog szabályai szerint tartozik felelősséggel nem csupán a közérdekű munkára ítélt személy károkozásáért, hanem magával az elítélttel szemben is. Egyetlen munkáltatónak sem szükséges megmagyarázni, hogy ez mit jelent. Ilyen körülmények között hidegen hagyja őket, hogy a Btk. hány helyen teszi még lehetővé a közérdekű munka kiszabását; vagyis a reform nem jelent érdemi változást.
A módosítás céljával egyetértek, de hangsúlyozom, hogy a büntető törvénykönyv segítségével nem lehet új munkahelyet teremteni, sőt, vonzóvá sem lehet tenni a munkaadók számára azt, hogy ilyet teremtsenek.
A második terület, amivel szeretnék foglalkozni, a szervezett bűnözés és ennek fogalma. Több mint két éve, hogy a nemzetbiztonsági törvénynek egy lábjegyzetében tett kísérletet a kormány arra, hogy megfogalmazza, mi is a szervezett bűnözés. Akkor ez kudarcba fulladt, részben azért, mert a kormány is belátta, hogy nem illő dolog egy ilyen fontos büntetőjogi kategóriát egy nemzetbiztonsági törvény értelmező rendelkezéseiben szabályozni. Azonban több mint két év elmúlt, és a két év alatt igazi kísérlettel csak most találkoztunk, ebben a csomagban. Szeretném megemlíteni, hogy ennek a két évnek volt egy olyan eseménye is, amikor maga az igazságügy-miniszter úr sem értett egyet azzal, hogy ez kodifikálásra kerüljön. Szerinte elegendő lett volna mindaz, ami a büntető törvénykönyvben eddig megfogalmazódott. Végül is győzött a bölcs belátás, és egyet tudok érteni azzal, hogy nagyon fontos ennek törvénybeli szabályozása.
A kérdés az, hogy ez a fogalom, ami belekerült a büntető törvénykönyvbe, valóban alkalmas-e a szervezett bűnözés elleni harcra. A fogalom egyébként így szól: "Bűncselekmények folyamatos elkövetésére létrejött, munkamegosztáson alapuló bűnszövetség, amelynek célja a rendszeres haszonszerzés." Hogy mi a bűnszövetség, azt a Btk. másutt megmondja: akkor létesül bűnszövetség, ha két vagy több személy bűncselekményt szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik. Azt hiszem, ha egy példával megvilágítom, könnyebb belátni, hogy nem nagy segítséget adott a szervezett bűnözésnek ez a fogalma. Ha a falu három embere a falu mellett levő tápkeverőből havi rendszerességgel, egyszerű munkamegosztással, tehát az egyiknek autója van, a másik bemászik a tápkeverőbe, a harmadik figyel, tehát ilyen egyszerű munkamegosztás mellett saját állatállományuk feletetésére - amiből ők pénzt csinálnak, mert eladják később ezt az állatállományt - a tápkeverőből tápot lopnak, az jelenlegi formájában kimeríti a szervezett bűnözés fogalmát. Félő, hogy nem ezt a kört célozta meg a jogalkotó szándéka. Megítélésem szerint nagyon szűk a fogalommeghatározás, ebből adódóan igen nagy az érintetteknek a köre. Túl nagy mérlegelési lehetőséget biztosít a bírói mérlegelésre, és szerintem nem feltétlenül ezt a kört kellett volna megcélozni.
Gondoljuk végig, hogy az elmúlt évek vitájában milyen fogalmak merültek fel! Hol van ebből a meghatározásból a konspiratív elem? Szerintem a szervezett bűnözésnek a legfontosabb eleme pontosan a konspiráció. Hiszen egy-egy bűnözőnek a lebukása megnehezíti azt, hogy a tényállást föl lehessen deríteni, megnehezíti azt, hogy az abban a bűncselekményben részt vevő többi személy is előbb-utóbb rendőrkézre kerüljön, mert olyan módon, konspiratív módon szervezik meg azt a bűnözést, hogy az egyik elkövető nem tud a másik elkövetőről; többségükben rádiótelefonon kapják meg az utasításokat. Annyira izoláltan dolgoznak ezek a szervezett bűnözésben részt vevő csoportok, hogy pontosan ezek miatt az elemek miatt a felderítés szinte fizikai lehetetlenség. Ezt kellene megakadályozni; szerintem konspiratív elem beiktatása nélkül nincsen értelme a szervezett bűnözésnek.
A szervezett bűnözésnek az európai gyakorlatban egyébként a másik nagyon fontos ismérve volt, hogy több országra, sőt több földrészre kiterjedő szervezettséggel rendelkezik. Nyilvánvaló, hogy a jogalkotó nem annak a három falubeli embernek a táplopását kívánta megcélozni ezzel a szabályozással, hanem valóban a nemzetgazdaság szempontjából sokkal nagyobb kihívást és veszélyeket jelentő bűncselekményi kategóriákat.
Másik nagyon fontos ismérve a szervezett bűnözésnek egy olyan hierarchikus rendszer, amelyben igen szigorú az alá-fölérendeltségi viszony. Ebben az alá-fölérendeltségi viszonyban meghatározó elem a megfélemlítés, meghatározó elem a félelemkeltés, és együttesen kifelé pedig a korrupció alkalmazásának az eszköze.
(11.30)
Hiányoltam még azt is, hogy életvitelszerű bűnözést jelent ez a szervezett bűnözés, mely egyébként például a svájci Btk.-ban elemként teszi azt is, hogy az átlagosnál sokkal magasabb életszínvonal megteremtésére ad lehetőséget az innen szerzett jövedelem.
Szeretném azt mondani, hogy nagyon-nagyon nehéz meghatározni a szervezett bűnözés fogalmát. Azt hiszem, a kormány azt a megoldást választotta, hogy vállalta a legkisebb kockázatot. Ezzel azonban - szerintem - a legkevesebb eredményt is vállalja.
A harmadik terület, amellyel szeretnék foglalkozni: a házassági életközösségen belül elkövetett erőszakos közösülés. Aki nőt házassági életközösségen belül vagy kívül erőszakkal vagy fenyegetéssel közösülésre kényszerít, 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Körülbelül ez a törvényi tényállás lényege.
Ha ezt házassági életközösségen kívül teszi valaki, ez vitán felül áll közöttünk, hogy ez egy büntetendő cselekmény. Az én aggályom az, hogy házassági életközösségen belül hogyan kívánjuk ezt büntetni. Két embernek, egy férfinek és egy nőnek a legősibb szövetsége a házasság. Ennél intimebb kapcsolatot elképzelni nem tudok. E szövetség két ember szabad akaratából jön létre, és közösen kialakított és közösen vállalt normák alapján áll fenn mindaddig, amíg az egyik fél meg nem szakítja az életközösséget. Ha a nő megszakítja az életközösséget, akkor hatályos a Btk. 197. §-a alapján is az, hogy erőszakos közösülés miatt az élettárs vagy a házastárs bizony felelősségre vonható.
Az én félelmem azonban más úgy is, mint gyakorló ügyvédnek - bár hét éve nem gyakorlom ezt a tevékenységet - és úgy is, mint nőnek. A félelmem az, hogy ez az eljárásban a házassági felbontások esetében igen komoly eszközt ad a feleség kezébe. Nagyon örültem volna, ha más női képviselőtársak is felszólalnak ebben a kérdésben. Érdekelt volna egyébként a véleményük, mert ez a kérdés szerintem nem egy férfinek és egy nőnek a kapcsolatát jelenti. Hiszen a házasság felbontását megelőző lakáshasználati, gyermekelhelyezési perekben a feleségnek egy olyan eszközt adunk, amely eszközzel feljogosítjuk őt arra, hogy mindenféle látlelet és egyéb, szemmel is látható erőszak kimutatása nélkül olyan eljárást tudjon kezdeményezni, amelyben egy férjet - a nem kívánt férjet - a lakásból ki lehet tenni, vagy esetleg nem kell őt oda beengedni. Félek ettől a megoldástól.
Annak, hogy erőszakot kell alkalmazni, kétféle változata van. Az egyik erőszak a pszichikai erőszak, s ezt általában szóban követik el. Ez fenyegetés formájában valósul meg. Megítélésem szerint itt az asszony továbbállhat, és nem lesz alanya egy ilyen fenyegetésnek. Ha fizikai erőszakot alkalmaznak, akkor az így is, úgy is büntetendő. A test védelme a fizikai erőszak ellen a most hatályos büntető törvénykönyvben is védett. Akkor mit büntet ez a módosítás? Bünteti a házassági életközösség alatti házaséletet - csúnya szóval, büntetőjogi kategóriával: a közösülést -, ha azt az egyik fél nem akarja. Szeretném felhívni a képviselőtársak figyelmét arra a bírói gyakorlatra, ha az erőszakos közösülés okot adott a feleségnek arra, hogy emiatt ő az életközösséget megszakítsa, ebben az esetben a bíróság úgy tekintette, hogy házasságon belül, de életközösségen kívül elkövetettnek minősítette ezt az erőszakot, és büntetendő volt ebben a formájában is. Én praktikus jogászként csak azt tudom mondani, nagyon nehezek a bizonyítási szempontok ebben a kérdésben. Hogyan fogják ezt a kérdést bizonyítani? Lesz egy állítás, lesz egy tagadás, és ha az erőszakot meghaladó, amint említettem, fizikai, testi erőszak van, az így is, úgy is büntetendő cselekmény.
Azt hiszem, az elmúlt években volt néhány terület, ahol lemérhető volt, hogy a büntetőjog bizony olyan területekre is behatol, ahová nem kellene behatolnia. Ilyen szerintem a gazdasági élet egy-egy területén is kimutatható, például a számviteli fegyelem megsértése. Hiszen kevés olyan gazdasági és pénzügyi vezető van ma, aki fél lábbal ne a börtönben lenne, hiszen egy-egy rosszul lefűzött számla okot adhat arra, hogy ellene büntetőeljárás induljon, anélkül, hogy ebben bármiféle megtévesztési szándék volna részéről. Tehát nem kellene a büntetőjognak minden eszközzel behatolni néhány területre, és ilyen terület nekem a családi szféra, ez az intim szféra, ahol úgy gondolom, sokkal jobban járunk, ha marad a büntető törvénykönyvnek a jelenlegi 197. §-a, és nem teszünk kísérletet arra, hogy ezt kiterjesztenénk a házassági életközösségen belüli erőszakos közösülésre is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
