DR. EÖRSI MÁTYÁS

Full text search

DR. EÖRSI MÁTYÁS
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért bátorkodtam ebben a kérdésben szót kérni, mert az előző parlamenti ciklusban is foglalkoztam ezzel a kérdéssel, és javasoltam a Háznak, hogy a házasságon belüli életközösségre is terjessze ki az erőszakos közösülés tényállását. Akkor azonban konzervatív kormány volt hatalmon, és nem volt esély arra, hogy ez bekövetkezzék. Örülök annak, hogy a mostani kormány ebben a kérdésben elszánta magát.
Úgy ítélem meg, hogy azok az érvek, amelyeket itt hallottunk a bizonyíthatóságról, nem meggyőzőek. Ha ezek meggyőző érvek lennének, akkor a könnyű testi sértésnél is úgy kellene rendelkezni, hogy csak a házassági életközösségen kívüli könnyű testi sértést kellene büntetni, hiszen - ahogy Dávid Ibolya fogalmazott - ha egy szövetségben élő emberpár egymást bántalmazza, akkor ezt a bíróság előtt lehet-e bizonyítani vagy nem lehet bizonyítani. Természetesen ugyanazok az aggályok merülnek fel ott, mint minden más esetben. Úgy ítélem meg - egyetértve azzal, amit Simon képviselőtársam mondott -, ha a büntető törvénykönyvnek az a formája marad hatályban, hogy a Magyar Köztársaság kizárólag a házassági életközösségen kívüli erőszakot bünteti, az azzal az üzenettel szól a magyar nőkhöz, hogy házassági életközösségen belül szabad erőszakot elkövetni.
Nekem az a meggyőződésem, hogy a modern Magyarország Országgyűlésének olyan törvényt kell elfogadnia, amely azzal az egyértelmű üzenettel szolgál a Magyar Köztársaság lakosai számára, hogy az erőszak nemcsak a házassági életközösségen kívül, hanem azon belül is elítélendő. Aztán azt, hogy ennek a hatályosulása, bizonyíthatósága hogyan valósul meg, bízzuk a jogalkalmazókra, akik kellően felkészültek arra, hogy ezzel kapcsolatban se merüljön fel visszaélés a jövőben.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť