DR. KUTRUCZ KATALIN

Full text search

DR. KUTRUCZ KATALIN
DR. KUTRUCZ KATALIN (MDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt képviselőtársaim! Elnézést kérek azoktól a képviselőtársaktól, akik most az én előre bejelentett hozzászólásom miatt kétpercesre nem kaptak szót. Gondolom, miután innen lemegyek, az elnök úr minden képviselőtársamnak meg fogja adni a szót.
Tisztelt Képviselőtársaim! Erről a büntetőtörvénykönyv-módosítási javaslatról elmondtuk már az általános véleményünket. Azt is számtalanszor kifejtettük már, hogy teljesen egyértelmű számunkra is, ami egyébként mindenki számára az, hogy a büntetőjog nem elégséges és nem egyetlen eszköz a bűnözés elleni küzdelemben, hanem annak számtalan más eszköze is van. De mégis itt és most a büntető törvénykönyv módosítása áll előttünk, tehát erről kell beszélnünk. Szeretném jelezni, ez természetesen nem jelenti azt, hogy más eszközök nincsenek, csak annyit, hogy most itt erről van szó. Elmondtuk a törvényjavaslatról az általános véleményünket. Szeretném kifejteni néhány általunk nagyon fontosnak tartott részről a véleményünket, hiszen a részletes vitában inkább már csak a módosító javaslatokról lehet beszélni, de ezekről az egyes részeket érintő problémákról már olyan nagyon nem.
Előttem több képviselőtársam mondta azt, hogy egy általános szigorítási tendencia mutatkozik ebben a javaslatban. Ezt mondta például Kőszeg képviselő úr is, aki hivatkozott Hankó képviselő úrra, aki egy előző alkalommal mondotta el ugyanazt. Szeretném ezt a félreértést eloszlatni.
Ebben a javaslatban egyáltalán nem mutatkozik meg egy általános szigorítási tendencia. Egyetlenegy területen igen, és ezen a területen - ha nem is pontosan ilyen formában - a tendenciát helyeselni tudjuk, ez pedig a szervezett bűnözés elleni küzdelem. Ezen a területen valóban szigorúbb szabályokat tartalmaz ez a javaslat a jelenleg hatályosnál, és ezeknek az iránya valóban elfogadható és helyeselhető.
Ami egyébként szigorításként jelentkezik ebben a javaslatban, arra azt mondhatnám, hogy vagy vicces, vagy abszurd. Mondanám, hogy melyik miért. Ha jól számoltam, 13 bűncselekménynél teszi meg azt a törvényjavaslat, hogy az eddigi ötéves büntetési tételt - ami úgy néz ki, hogy a büntetési tétel öt évig terjedő szabadságvesztés - úgy változtatja meg, hogy a szabadságvesztés speciális minimumát felemeli, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni különböző bűncselekményeket.
Teljesen érthetetlen számunkra, hogy ezt miért tette a kormány, és ha már tette, akkor miért pont azoknál a bűncselekményeknél tette, amelyeknél ez előfordul.
(11.50)
Én nem akarom ezt teljes részletességgel elmondani, csak szeretnék egy-két példát említeni.
Megemeli ezt az alsó határt a gondatlan emberölésnél ez a törvényjavaslat. Ezt még el is lehetne fogadni, akkor, ha ezt következetesen végigviszi, és ugyanígy megemeli ezt az alsó határt az összes olyan gondatlan bűncselekménynél, ahol az eredmény a halál, és egyébként a büntetési tétele azonos a gondatlan emberölés büntetési tételével. Ezekkel a bűncselekményekkel ugyanis az a helyzet, hogy ha ezek a bűncselekmények nem léteznének a Btk.-ban, akkor ezeket a ténylegesen előforduló cselekményeket - ezek főleg a közlekedés körében fordulnak elő - gondatlan emberölésként kellene értékelni. Valamilyen speciális körülményre tekintettel a büntetőjogi jogfejlődés során ezek a bűncselekmények kikerültek a gondatlan emberölés köréből, vagy azért, mert foglalkozás körében követte el valaki, vagy a későbbiek során azért, mert valamilyen közlekedési ág körében követte el valaki - például a légi közlekedésben vagy a vízi közlekedés során -, de egyébként a jogi természetük olyasmi, mint a gondatlan emberölésé. Amivel többek ezek, ha úgy tetszik, mint a gondatlan emberölés, hogy ezeket tipikusan valamilyen szabály hatálya alatt álló személy követi el, akitől egyébként fokozottabb gondosság várható el, mint egy átlagembertől.
Most azt megcsinálni, hogy a gondatlan emberölésnél ezt az alsó határt fölemelem, a gondatlan, a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény halált okozó változatánál, vagy a vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetésének halált okozó változatánál viszont nem, legyen szabad azt mondanom, hogy egyszerűen nem értem. De nem ez az egyetlen rész ezen belül, számtalan ilyen példát lehetne fölhozni, hogy nem lehet tudni azt, hogy az egyiknél miért emeli fel az alsó határt egy évre, a másik, hozzá kísértetiesen hasonló bűncselekménynél pedig miért nem. Ha egyszer erre magyarázatot tudnánk kapni, az nagyon jó lenne.
Szeretném mondani, hogy ehhez a területhez nem nyújtottunk be módosító javaslatot, bár számtalan módosító javaslatot benyújtottunk; egyszerűen nem vélünk fölfedezni koncepciót - márpedig anélkül nem igazán lehet. Jó lenne, ha a kormány kitalálná, hogy mit szeretett volna itt elérni, és aztán majd esetleg az alkotmányügyi bizottságban valami egységes rendet vágnánk ezen a területen belül, hogy ne legyenek ilyen típusú eltérések.
Aztán tartalmaz egy látszólagos súlyosítást a javaslat 6. §-a. A javaslat 6. §-a azt mondja, hogy bizonyos esetekben nem lehet enyhíteni, csak akkor, ha különös méltánylást érdemlő körülmények állnak fenn. Ezeknek az eseteknek egy részével tulajdonképpen egyet is lehet érteni. Van azonban az egész történetben egy kakukktojás, és én erről a kakukktojásról szeretnék most beszélni önöknek, és szeretném elérni azt, hogy együttes erővel ezen a területen találjunk valami megoldást.
Ennek a bizonyos fajta súlyosításnak a koncepciója - legalábbis úgy tűnik -, vagyis hogy nem általában teszi lehetővé az enyhítést, csak különös méltánylást érdemlő esetekben, az az, hogy vannak bizonyos nagyon súlyos bűncselekmények. Ezek ezen a koncepción belül tipikusan olyanok, amikor egy egyébként is súlyos bűncselekménynek a minősített eseténél, tehát egy súlyosabb változatánál teszi nehezebbé az enyhítés alkalmazását ez a törvényjavaslat. Ezekben az esetekben a dolog természeténél fogva minden, a minősítő körülmény alá tartozó cselekményre vonatkozik az enyhítésnek ez a korlátozottsága. Van azonban egyetlenegy olyan eset, amikor azt teszi, hogy adott ugyan egy minősítő körülmény, de ma nem a minősítő körülmény egészére vonatkozik ez a korlátozás, hanem annak csak egy részterületére. Engedtessék meg nekem, hogy ezzel kapcsolatban mondjak valamit a minősítő körülmények természetéről, hogy érthetőbb legyen a problémám.
Ugye, vannak olyan minősítő körülmények, amikor egy meghatározott minimumot el kell érni ahhoz, hogy az adott súlyosabb bűncselekmény megállapítható legyen. Ezt a minimumot adott esetben sokszorosan is meg lehet valósítani; ez a sokszoros megvalósítás súlyosító körülményként szokott jelentkezni a bírói gyakorlatban. Mondok egy példát. A több emberen elkövetett emberölés az emberölésnek az egyik minősítő körülménye. A több emberen elkövetett emberölést meg lehet már állapítani akkor, ha valaki két embert megöl - most a büntetőjogi részleteibe ne menjünk bele. Ugyanez a több emberen elkövetett emberölés valósul meg azonban akkor is, ha valaki húsz embert vagy ha harminc embert öl meg. Ilyenkor, hogy a minimumot sokszorosan megvalósító módon valósult meg a bűncselekmény, ez nagyon nyomatékos súlyosító körülmény. Úgy gondolom, hogy egy olyan szabálynak a beépítése a büntető törvénykönyvbe, amely azt mondja, hogy két ember megölése esetén még lehet enyhíteni, de ha ötvenet ölsz meg, akkor már csak különös méltánylást érdemlő körülmények között - ez rendkívül sajátszerű lenne! Mert épeszű emberben föl nem merül, hogy a minimumot sokszorosan meghaladó súlyú esetben még egyáltalán gondolhat a bíró arra, hogy enyhíteni lehet!
Ezt a paradoxont hozta létre ez a javaslat; nem az emberölésnél - azért említettem az emberölést, hogy a példa világosabb és érthető legyen -, hanem a vagyon elleni bűncselekményeknél. A vagyon elleni és a gazdasági bűncselekményekre vonatkozóan mondja azt, hogy ha a szándékos gazdasági bűncselekményt vagy a szándékos vagyon elleni bűncselekményt 200 millió forintot meghaladó értékre követik el - most nem mondom a további részleteket -, akkor csak különös méltánylást érdemlő körülmények között lehet enyhíteni. Szeretném önöknek elmondani, hogy ez a 200 millió forint egy olyan minősítési kategóriába esik, ahol az alsó határ jelenleg 5 millió forint; vagyis fölmerül ennek a javaslatnak a tükrében az a lehetőség, hogy - ha én jól számolok, a 200 millió forint a negyvenszerese a lehetséges alsó határnak - a lehetséges alsó határt negyvenszeresen meghaladó esetben még enyhíteni lehet egyáltalán! Hát mi ez, ha nem felhívás táncra?! Felhívás arra, hogy: de kérem, hát ha csak 5 millió forint, akkor már kötelező, nem?
Szeretném fölhívni arra is a figyelmet, hogy ezeknél a bűncselekményeknél - az egyetlenegy rablást kivéve - a büntetési tétel 2-8 évig terjedő szabadságvesztés. Ilyenkor az enyhítés az egy év szabadságvesztés lehet, tehát addig lehet leszállni. Vagyis azt a lehetőséget nem adja meg, mert most is megvan ez a lehetőség, csak senkiben föl nem merül... - de ha én egyszer leírom, hogy ilyen nagy súlyú bűncselekményeknél különös méltánylást érdemlő körülmények között lehet enyhíteni, akkor szuggerálom a bírót arra, hogy ha nem negyvenszeresen haladja meg, hanem csak harmincszorosan, ne adj' isten, csak tízszeresen, akkor szinte kötelező enyhíteni; és miután fennáll a felfüggesztés lehetősége, természetesen akkor a szabadságvesztés végrehajtását fel is kell függeszteni.
Úgy gondolom, ez egy rendkívül rossz ízű szabály, és nagyon örülnék, ha az Országgyűlés elfogadná azt a javaslatot, hogy ez maradjon el. Nem azért, mert azt kívánjuk elérni, hogy általában lehessen enyhíteni az ilyen súlyú bűncselekményeknél, hanem azért, hogy föl se merüljön senkiben, hogy ilyen esetekben enyhíteni lehet.
Most szeretnék rátérni a javaslatnak arra a részére, amivel tulajdonképpen elméletileg egyet tudunk érteni, csak nem egészen így, ahogy a javaslatban van.
A javaslat valóban szigorúbb szabályokat alkalmaz a szervezett bűnözés vonatkozásában, részben azzal, hogy ab start a legsúlyosabb minősítő körülménnyé teszi bizonyos bűncselekményeknél azt, ha bűnszervezet keretében követik el; hogy a bűnszervezet fogalmát hogyan lehet finomítani, az egy következő történet, erre ki lehet térni. De úgy gondolom, hogy ma Magyarországon azt mondani, hogy a bűnszervezet létrehozását nem kell büntetni, mert ezzel átlépjük a klasszikus jogelveket, nem szerencsés dolog.
(12.00)
A világ számos országában, ahol ilyen hullámú bűnözéssel néznek szembe, és ilyen problémák vannak, bizony - tetszik, nem tetszik - áttörték a klasszikus jogelveket, és ugyan nem pontosan ilyen formában, mint ahogy nálunk van, hiszen mindenki a saját országának sajátosságaira épít, és arra vonatkozóan hozza létre a bűnszervezetet - ugye, Olaszországban a maffia különböző változataira hozták például létre, nekik az a problémájuk -, úgy gondolom viszont, hogy nekünk meg a saját problémáinkra kell létrehozni a bűnszervezetet (Sic!).
Ha már egyszer átlépjük a klasszikus jogelveket, és büntetni rendeljük a bűnszervezet vezetését, vagy a bűnszervezetben való tagságot önmagában, vagyis egy olyasvalamit, ami nem cselekmény - klasszikusan a büntetőjog a bűncselekményeket rendeli büntetni, itt nem cselekményről van szó, itt átlépjük a klasszikus jogelveket... De, tisztelt képviselőtársaim, ha lúd, akkor legyen kövér! Szóval, ha átlépjük a klasszikus jogelveket, akkor azokon a területeken lépjük át a klasszikus jogelveket, ahol erre a mai Magyarországon szükség van; vagyis azoknál a bűncselekményeknél, amelyeknél tudjuk, hogy létezik szervezett bűnözés Magyarországon, vagy ha még nem létezik, akkor óriási a veszély arra vonatkozóan, hogy pillanatokon belül begyűrűzik ez is, mint sok minden más.
Vagyis a mi alapvető problémánk az, hogy milyen bűncselekményekre létrehozott bűnszervezeti tagságot kíván büntetni ez a javaslat. Egyet-kettőt példának felhoznék, tisztelt képviselőtársaim. Azt mondja: testi sértés, kényszerítés, személyi szabadság megsértése. A nem jogász képviselőtársaimnak ez nem mond sokat. De én hadd mondjam, hogy a kényszerítés például egy szubszidiárius bűncselekmény, amit csak akkor állapítanak meg, ha semmilyen más bűncselekményt nem sikerül az elkövetőre ráhúzni. Olyan nincs a világon, hogy kényszerítésre hozzanak létre bűnszervezetet! Testi sértésre sem hoznak létre bűnszervezetet, tisztelt képviselőtársam. Az lehet, hogy egy bűnszervezet keretében elkövetnek testi sértést is, de az ott eszközcselekmény, tehát nem arra nézve hozzák létre, nem annak az elkövetésére hozzák létre a bűnszervezetet, hanem mellesleg, a sok minden más között elkövetnek testi sértést is. Sajátszerű módon azonban - amellett, hogy olyan bűncselekményeket találunk itt a bűnszervezet létrehozása elnevezésű bűncselekmények között, amelyekre garantáltan nem hoznak létre, és nem is hoztak létre bűnszervezetet sem itt, sem máshol, soha, semmilyen körülmények között - nem tartalmaz olyan bűncselekményeket ez a javaslat, amire viszont tipikusan létrehoznak bűnszervezetet, létre is hoztak, itt is, máshol is, vagy aminek a létrehozására bűnszervezet várható.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tavaly Magyarországon 466 ezer bűncselekményt követtek el. Ebből 365 ezer volt vagyon elleni bűncselekmény. Ebből a 365 ezer vagyon elleni bűncselekményből 280 ezer volt a lopás. A 280 ezer lopásból 95 ezer betöréses lopás, és a gépkocsilopásokról még nem is beszéltem. Én azt hiszem, hogy nem kell különösképpen bizonyítanom azt, hogy Magyarországon a lakásbetörésekre, a gépkocsilopásokra bizony léteznek bűnszervezetek. Önök nyilván azt gondolják, hogy akkor ebben a sorban a lopás szerepel. Tisztelettel jelentem, nem! Az a legklasszikusabb bűncselekmény, amire legklasszikusabban hoznak létre bűnszervezet, ebben a sorban nem szerepel. De nemcsak ez nem szerepel, tisztelt képviselőtársaim, nem szerepel a csalás, nem szerepel a pénzmosás, nem szerepel az önbíráskodás. Ugye, mindannyian hallottak már olyan szervezetekről, amelyek az adóstól behajtják a pénzt?! Ezek a szervezetek önbíráskodnak, tisztelt uraim és hölgyeim, erre vannak bűnszervezetek. Ebben a javaslatban ez nem szerepel. Nem szerepel az adócsalás. Az olajszőkítési ügyek, ahol szintén maffiaszerű eljárás van, azok bizony adócsalások. Visszaható hatálya persze nincs a büntető törvénykönyvnek, ami ma megtörtént, arra nem fog vonatkozni, de azért a jövőre gondolnunk kellene!
Aztán nincs benne a fegyvercsempészet, meg az embercsempészet. Én azt hiszem, ezzel kapcsolatban önöknek többet már nem is kell mondanom. Ez a két elnevezés - fegyvercsempészet meg embercsempészet - önmagáért beszél. Erre vannak bűnszervezetek. Ezt mégsem rendeli büntetni. Az egy más kérdés, hogy ezek közül a bűncselekmények közül, amelyeket én felsoroltam, minősített esetben minősítő körülményként a bűnszervezet tagjaként való elkövetést rendeli büntetni a törvény, de itt két különböző dologról van szó. Akkor ugyanis azt kell bizonyítani, hogy bűnszervezet tagjaként követte el azt a konkrét lopást. Itt viszont azt kell bizonyítani, hogy egy olyan bűnszervezet tagja, amelyik egyébként lakásokat fosztogat. Ez egy egészen más történet, tehát az, hogy az adott bűncselekménynél szerepel minősítő körülményként, az nem váltja ki azt, hogy itt is szerepeljen. Nagyon szeretném, ha a Néppárt módosító indítványát, amely arra irányul, hogy ez a kör logikus legyen, tehát hogy ránk épüljön, a magyarországi viszonyokra épüljön, ezt a módosító indítványt a kormány is és önök is tudnák támogatni.
Az utolsó részletkérdés - de ezek nem olyan kicsi részletek, ezek nagyon fontos dolgok és azért is tartottam fontosnak, hogy az általános vita keretében beszéljek róluk, tehát az utolsó kérdés -, amiről beszélni szeretnék, egy kicsi módosító javaslat, amelyikről egy képviselőtársam azt mondta, hogy nem kapott kellő figyelmet egy viszonylag szerényen meghúzódó rendelkezés. Ez a viszonylag szerényen meghúzódó rendelkezés a Btk. 292. §-át egy új (3) bekezdéssel egészítené ki, amit azt jelentené, hogy ennek a 292. §-ban meghatározott bűncselekménynek az előkészülete is büntetendő lenne. Ez a bűncselekmény a rossz minőségű termék forgalomba hozatala.
Azzal, hogy a rossz minőségű termék forgalomba hozatalának előkészületét is büntetni kívánja ez a javaslat, egyet tudunk érteni. A probléma nem itt van. A probléma ott van, hogy ezt az előkészületet azért akarja büntetni a javaslat - és ezt itt mások is elmondták és ez a bizonyos képviselőtársam, akinek a szavaiból idéztem, emiatt tartotta nagyon fontosnak ezt az indítványt -, mert úgy gondolja a kormány, hogy megoldja a borhamisítás problémáját. Tisztelettel jelentem, kedves képviselőtársaim, hogy ez a javaslat ugyan sok mindenben segít, de hogy a borhamisítás problémáját nem oldja meg, az halálosan biztos.
Kérem, hogy szenteljenek még egy-két perc figyelmet nekem, megpróbálom elmagyarázni, hogy miért nem oldja meg ezt a problémát. A rossz minőségű termék forgalomba hozatalát az az egyéni vállalkozó vagy gazdálkodó szervezetnek az a vezető tisztségviselője követi el, aki nagyobb mennyiségű vagy értékű rossz minőségű terméknek jó minőségűkénti értékesítése, használatba adása, illetve forgalomba hozatala iránt intézkedik. Itt az a lényeg - most túl azon, hogy ki követi el, azzal is van egy kis probléma -, hogy az követi el, aki rossz minőségű terméknek a forgalomba hozatala iránt intézkedik. Mi a rossz minőségű termék? Hogy mi a rossz minőségű termék, azt is megmondja a büntető törvénykönyv, és ezen nem akar változtatni senki. A büntető törvénykönyv különböztet aszerint, hogy olyan termékről van-e szó, amire van egy kötelezően előírt nemzeti szabvány. Ebben az esetben, ha a kötelezően előírt nemzeti szabványtól, amit csak jogszabályban lehet kihirdetni... (A román szenátus egészségügyi, környezetvédelmi és sport bizottságának elnöke és kíséretének tagjai helyet foglalnak a díszpáholyban. - A képviselőnő az elnök felé fordul.) Be kell fejeznem? (Az elnök nemet int.) Jó.
Tehát ha van egy ilyen kötelezően előírt nemzeti szabvány, akkor a szabványtól való elmaradás önmagában azt jelenti, hogy a termék rossz minőségű és egyébként akármilyen is legyen az élvezeti értéke, elmaradt a szabványtól; térdre imához, kész! Igen ám, csakhogy a borra nincs nemzeti szabvány, nincs kötelezően előírt nemzeti szabvány!
(12.10)
Felhívtam a Szabványügyi Társaságot - azt hiszem, ez a legújabb neve -, és megkérdeztem, hogy van-e tervbe véve - ugyanis nekik nemcsak a szabványokat kell nyilvántartani, hanem a tervezett szabványokat is -, tehát a közeljövőben erre nézve mi várható. Kiderült, hogy a borra aztán nem; tehát a borra nem lesz kötelezően előírt nemzeti szabvány.
Ehhez képest a hamisított bor akkor lesz csak rossz minőségű, ha megfelel a másik fajta rossz minőségű termék fogalmának, tehát ahol nincs nemzeti szabvány. Ahol nincs kötelezően előírt nemzeti szabvány, ott pedig azt mondja a törvény, hogy "rossz minőségű az olyan termék, amely rendeltetésszerűen nem használható vagy használhatósága jelentős mértékben csökkent." Ezek a hamisított borok azonban rendeltetésszerűen használhatók, jól be lehet tőlük rúgni, fejfájás sem lesz utánuk; azt sem lehet mondani, hogy a használatuk jelentős mértékben csökkent. (Derültség.) Tehát ugyan hamisak, de a Btk. szerinti rossz minőségű termék kategóriájának nem felelnek meg.
Ezen vagy úgy lehet segíteni, hogy csinálunk rá egy nemzeti szabványt - sajnos a Magyar Demokrata Néppárt nincsen kormányon, ezért ez a mi hatáskörünkön kívül van, ezen a területen csinálni nem tudunk semmit, ezt legfeljebb a kormány tehetné meg vagy a földművelésügyi miniszter; nem csinálja, tervbe se vette. Ehhez képest mi csak azt tudtuk tenni, ami ezen a területen a lehetőségünk: ha már egyszer a borhamisításra a rossz minőségű termék forgalomba hozatalával akar valamilyen megoldást hozni a kormány, akkor a Házszabály nem zárja ki azt, hogy szoros tartalmi összefüggés címén benyújtsunk egy olyan módosító indítványt, amely a borhamisítást önmagában büntetni rendeli. Ezt tettük meg Aszódi Ilona Katalin képviselőtársammal, és a részletes vitában részletesen el fogom önöknek mondani, hogy hogyan. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť