DR. TOKAJI FERENC

Full text search

DR. TOKAJI FERENC
DR. TOKAJI FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nagy tisztelője és becsülője vagyok képviselő úrnak. Számtalanszor figyelem a felszólalásait, nemcsak életkoránál, bölcsességénél fogva, hanem azért is, mert érdemes odafigyelni arra, amit mond. Így volt a mai előadás esetében is.
Egy mondatát kiragadva azonban vagy nem értem, vagy félreérthető volt. Ugyanis azt állította, illetve azt mondta, hogy aki először követ el bűncselekményt, az ne legyen szabadságvesztéssel büntetve. Ha ezt az elvet elfogadnánk - és ha ebből indulunk ki -, akkor egyes cselekmények esetében, amelyek kifejezetten súlyosak, tulajdonképpen mentelmet adnánk az elkövetőnek. Vegyük példának a bűnszervezet létrehozását, ahol fel van sorolva, hogy az emberöléstől kezdve a kényszerítésen át a terrorcselekményekig, rablásig, zsarolásig, mentesítve legyenek. Ha végiggondoljuk, hogy a társadalmakban hogyan működnek ezek a rendszerek, aligha lenne szerencsés egy ilyen törvény meghozatala, sőt ösztönözné a büntetést. Véleményem szerint egyes cselekményeknél igenis kell egy szigorítás, egy alsó limit meghatározása. Ha arra gondolunk, hogy egy bűnszervezet esetében - amelyik létrejön egy vagy több cselekménnyel kapcsolatosan - lebukik egy társuk, a többiek gondoskodnak a társról vagy családtagjairól.
Ha olyan engedményt adnánk, amit ön mond, az számomra teljesen félreérthetővé válna. Utalok arra, hogy nem véletlenül vezették be a külföldi jogrendszerekbe a vádalku intézményét, amikor megadják az újrakezdés, a menekülés módját egy elkövetőnek - vagy megtérítendően (Sic!) -, ha ezáltal egy nagyobb bűncselekményt fel tud tárni. Ne az legyen, hogy valaki mentességet kap - még egy kisebb cselekménynél is -, ha elkövette, és majd másodszorra, harmadszorra kap büntetést. Ha a '78. évi alaptörvényt megnézzük, ott volt olyan kitétel, hogy visszaeső, különös visszaeső stb. Úgy gondolom, hogy ezt az állítást vagy én nem értettem jól, vagy nem volt igazán szerencsés. Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť