SIMON JÓZSEF

Full text search

SIMON JÓZSEF
SIMON JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak azért kértem szót, hogy felhívjam a tisztelt Ház figyelmét, alapvetően nem a jogászoknak és nem a bíróknak készülnek a törvények. Szent meggyőződésem, hogy rossz nyomon járunk, ha a bizonyíthatóságot, a joggal való visszaélés lehetőségeit hozzuk fel kifogásként, amikor egy problémával szembe kell nézni.
A bűncselekmények számának elszaporodása összefügg azzal a társadalommal, amiben élünk. Itt profit termelődik, itt kulturális értékek keletkeznek és ezzel együtt olyan jelenségek, amelyeket erkölcsileg és a jog erejénél fogva is elítélendőnek tartunk. A két dolog szervesen összefügg. Az egész társadalom jólétét, egész kulturális és gazdasági helyzetünket kell megváltoztatni ahhoz, hogy felfogásunk is változzon ezekben az apró kérdésekben, amelyek azért nem jelentéktelenek.
Úgy érzem, olyan ügyeket piszkálunk, olyan kérdésekkel foglalkozunk, amelyek időszerűsége nem vitatható. Az erőszak a családon belül is erőszak. A család valóban intim közösség, de csak addig érdemli ki ezt a nevet, amíg a családon belül az erőszak nem természetes és megengedett. Úgy gondolom, pártállástól függetlenül becsületbeli, etikai kötelesség szembenézni ezzel a kérdéssel.
Nem jó úton járunk, ha a bizonyíthatóság és a bíróság, a bírók problémáit tesszük az első helyre a kérdés megítélésénél, hanem azt, hogy fenyegeti-e a jog azt, aki visszaél azzal a lehetőséggel, ami eddig rendelkezésre állt. Úgy ítélem meg, hogy ennek itt az ideje.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť