DR. SAMU JÁNOS

Full text search

DR. SAMU JÁNOS
DR. SAMU JÁNOS, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés honvédelmi bizottsága május 7-i ülésén megtárgyalta a H/4259. és a H/4260. szám alatt benyújtott országgyűlési határozati javaslatokat. A kettőt együtt tárgyalta az előterjesztések tartalmi összefüggése miatt. A bizottság kiemelte a politikai, gazdasági és szakmai feladatok összefüggését, ezek együttkezelését.
A Magyar Honvédség egységei, alegységei tervezett gyakorlataik során egyes feladataikat külföldi gyakorlótereken, más feladataikat pedig idehaza, külföldi alakulatokkal közösen hajtják végre, amely az integrációs feladatok begyakorlásának igen fontos része.
Technikai oldalról fontos megjegyezni, hogy nem áll minden országban rendelkezésre megfelelő gyakorlótér, ezért Magyarország irányában igen jelentős érdeklődés mutatkozik ez ügyben. Nálunk felszabadultak gyakorlóterek, illetve amelyek üzemben vannak is, azok igénybevétele nagymértékben lecsökkent.
A honvédelmi bizottság a gazdasági lehetőségek számbavételénél felhívta az előterjesztő figyelmét arra, hogy csak olyan megállapodást kössön, amely eredményorientált, tehát valamilyen haszna származzon belőle a Magyar Honvédségnek.
Igen fontos feladatnak tartjuk azt, amelyről szólt az államtitkár úr is az előterjesztő nevében: azok az önkormányzatok, amelyek a gyakorlóterek, illetve a gyakorlatok végrehajtása által érintettek, kapjanak térítést ennek fejében, illetve nem 3 százalékot, hanem ennél magasabb arányban részesüljenek a bevételekből. Ugyancsak felhívja a figyelmet a honvédelmi bizottság az előterjesztő részére, hogy a környezeti ártalmak azonnali szakmai helyreállítására fordítson figyelmet, valamint a jelzett 5 százalék bevételi arányt biztosítsa részére.
E csapatmozgások, amelyek jelenleg három ország alegységeit, egységeit érintik - kettő szlovén, egy olasz és egy holland egység érkezik hazánkba -, júniusban, októberben és novemberben foglalják el a gyakorlótereket. E csapatmozgások az alkotmány 40/C. § (1) bekezdésére figyelemmel, az Országgyűlés előzetes hozzájárulásához kötöttek, hasonlóan a 15/97. (III. 12.) számú országgyűlési határozatban már engedélyezett csapatmozgásokhoz. Ehhez a tevékenységhez most a hazai gyakorló- és lőterek külföldiek által térítés ellenében történő igénybevételéről szóló országgyűlési határozattal egy időben kell adnunk a hozzájárulásunkat. Ezt a sürgősség indokolja, az előbb említett dátumokból kiindulva.
1998-tól kezdve viszont - amelyre felhívta a honvédelmi bizottság az előterjesztő figyelmét - a térítéses igénybevétellel járó csapatmozgások engedélyezését is a két- és többoldalú megállapodások alapján végrehajtásra kerülő gyakorlatok engedélyezésére irányuló évenkénti előterjesztésekhez kapcsolva kell a következőkben benyújtani.
A honvédelmi bizottság az előterjesztést megtárgyalta, 12 igen és 2 ellenszavazattal azt elfogadta, és a tisztelt Háznak általános vitára alkalmasnak javasolja. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť