DR. BAJA FERENC

Full text search

DR. BAJA FERENC
DR. BAJA FERENC környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Tisztában vagyok azzal, hogy a szavazás előtt néha már fogytán a türelem, mégis engedjék meg nekem, hogy néhány szó erejéig beszéljünk a tisztelt Ház előtt a műemlékvédelemről és a műemlékvédelemhez kötődő törvényalkotásról. Annál is inkább, mert úgy értékelem, hogy a jelenlegi törvényjavaslat, amelyik 125 éves különféle szintű jogalkotás után a mai napon zárószavazásra kerül, méltó arra, hogy a tisztelt Ház megálljon egy perc erejéig, és azon túl, hogy szavaz a részletekről, a módosító javaslatokról - amelyeknek jelentős részét előterjesztőként el tudtam fogadni a szakmával együtt, elsősorban azért, mert jobbító szándékú javaslatok voltak, nos azon túl, hogy megállunk egy pillanatra -, engedjék meg nekem, hogy ebből az alkalomból hadd mondjak köszönetet azoknak a kollégáknak, építészeknek, külön a műemlékvédelmi hivatal szakembereinek, akik végigkísérték a vitát.
Ezenkívül hadd mondjak még köszönetet, és pici figyelmet szeretnék kérni, tisztelt Ház... - azért szeretnék figyelmet kérni, mert azt gondolom, hogy a tisztelt Ház ezen törvényjavaslat elfogadásával nemcsak egy törvényjavaslatot fogad el, hanem megtiszteli mindazokat a közösségeket, akik Magyarország rosszabb éveiben és évtizedeiben, olyan időszakban is, amikor a közakarat nem védte azokat az építészeti értékeket, amelyek a magyar történelem, a magyar múlt és a magyar jövő számára fontosak, nos ezen időszakban is ezek a közösségek, szervezetek, tulajdonosok, egyházak és önkormányzatok megvédték ezeket az épületeket, a műemlékeket, és megtartották Magyarország számára és a magyar jövő számára. Úgy érzem, az önök által elfogadott törvényjavaslat ezen a zárószavazáson és majd a következő héten a zárószavazás alkalmával az ő számukra is egy tisztelet. Tiszteletadás azért, hogy megvédték ezeket a műemlékeket, amelyeket immáron jövő héttől a magyar parlament által elfogadott törvény véd, amely törvény az Európai Unió jogszabályainak megfelel, és amely törvény, azt remélem, az érintettek kielégítésére szolgál, és azt remélem, hogy valamennyi parlamenti frakció támogatásával fogadható el. Még egyszer köszönöm figyelmüket, és tisztelettel köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť