DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS

Full text search

DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS
DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Engem hozzászólásra dr. Füle István képviselőtársamnak az ajánlás 70. §-ában lévő javaslata késztetett - ő sajnos már eltávozott -, valamint az, amit talán egy órával ezelőtt elmondott.
Igen figyelemre méltónak találtam persze azt is, amit itt végighallgattam az elmúlt időben, és különösen azt a sajátos, pikáns ízt, amelyet az előttem szólók hozzászólásaiból természetesnek véve éreztem ki, nevezetesen pedig azt, hogy mindenki a saját lovát dicséri. Azt hiszem, ez így van rendjén, ezért van a parlament.
Persze felhívom a figyelmet arra a bizonyos lehetséges és szükséges kompromisszumkitételre, amelyet miniszter úr mondott el. Miniszter úr egy másik nagyon fontos megjegyzését is szeretném visszaidézni, nevezetesen pedig azt, amikor arról szólt, hogy e helyzetben - annak ellenére, ami e módosító csomagban most előttünk van a részletes vitán - nem arról van szó, hogy magát az önkormányzatiságot helyezné "hatályon kívül" ez a javaslatsor.
Füle István a 70. ajánlásban és a hozzászólásában a "súlyosan" szó elhagyását javasolja, a törvénysértő működés... - aki előtt ott van a javaslatsor, az pontosan látja; nem akarom húzni vele az időt. Mindenesetre azt hiszem, hogy néha, amikor végigolvassa az ember azt a módosító paragrafust - amelyről ez szól, vagy amihez ez a módosító javaslat benyújtódott -, akkor támad egy olyan érzése, hogy miközben nagyon szép deklarációk szólnak az önkormányzatiság szükségességéről, ez a paragrafus, amely módosítással a Füle-féle gondolatiságban nem talált támogatásra sem az alkotmányügyi, sem a szociális bizottság, sem az előterjesztő részéről, azért úgy érzem, hogy megint csak igazolja - félek, hogy ezt mondom, de kénytelen vagyok kimondani - azt a részletek fontosságáról szóló magyar szólást, amely azt mondja, hogy abban van igazán az ördög elásva.
Hova szeretnék kilukadni? Oda, hogy egy jog a mindenkori kormány számára biztosítja azt, hogy egy vagy két figyelmeztetéssel, vagy anélkül is, egy gumiszóval - amire az Állami Számvevőszék is utalt -, azzal, hogy "súlyosan sért", feloszlathatja azt az önkormányzatot, amelynek vezető testülete akár négy, három, öt vagy kettő oldalból áll, akkor erősen el kell gondolkodnunk azon, hogy valamennyi illetékes elutasította Füle István módosító indítványát; hogy valóban ez a négy lehetséges megoldás-é a megoldás, vagy talán azok a kritikusok is rendelkeznek némi igazságmaggal, akik ennél többről vagy másról beszélnek, és minden nyilatkozat ellenére kisejleni vélik az önkormányzatiság csorbulását vagy esetleg azt is, hogy megszüntethető lesz ez.
Nagy tisztelettel szeretném tehát itt e részletes vitában azt kérni, hogy azt az indítványt, amit Füle István tett, de mindenki elutasított, próbáljuk meg újragondolni. Még itt és most, a részletes vitában is merem ezt kérni, mert az önkormányzatiság teljesítményéről, a két testület működését illető kritikákról, a '93-as elvárásokról s a többiről kialakult kép, azt hiszem, semmivel se jobb vagy rosszabb, mint a társadalom ebben az időszakban működő bármelyik egységéről. Ha én arra emlékszem, miről beszéltünk a választási kampányban, hogy ennek az önkormányzatnak mit kellene adni - és azt is tudom, hogy miért nem lehetett ezt megtenni -, nevezetesen a vagyonnal való ellátás szükségességéről, akkor még egyszer azt mondom, nem hiszem, hogy sokkal nagyobb vád illethetné e két önkormányzati testületet, mint bármelyik magyar önkormányzati testületet ebben az országban. Hogy ki miért, milyen hangulatot fűz körébük, arról persze megint sokat lehetne beszélni, de az valóban túllépné egy részletes vita kereteit.
Megköszönve figyelmüket, még egyszer szeretném kérni, hogy Füle képviselőtársam javaslatát gondolják újra. Köszönöm a figyelmet.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť