HEGYI GYULA

Full text search

HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Néhány megjegyzést szeretnék tenni - magam is átolvasván a módosító indítványokat - a különböző javaslatokhoz.
Először is, őszintén szólva nem tudok mit kezdeni az olyan kijelentésekkel, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ez függ persze a reményektől, attól, hogy milyen reményeket tápláltunk irántuk, függ azonkívül általában attól, hogy a különböző intézményekkel szemben milyen elvárásaink vannak. Vannak települési önkormányzatok, amelyek csődbe jutottak, mégsem fogalmazzuk meg, hogy a települési önkormányzatok általában nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Valljuk be őszintén, vannak, akik a parlamentről is úgy gondolják, hogy a '88-89-es rendszerváltó álmokhoz képest elég keveset teljesítettünk.
Azt gondolom, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatoknál először is külön kell választani a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatot és az Egészségbiztosítási Önkormányzatot. Az előző működésével kapcsolatban komoly kritikát legalábbis magam nem olvastam a sajtóban, és a parlamenti vitában sem igen hangzottak el mélyenszántó kritikák. Az Egészségbiztosítási Önkormányzat gondjait, problémáit pedig szerintem elég nehéz elvonatkoztatni a magyar egészségügy helyzetétől. A magyar egészségügy nem 1993-ban, az önkormányzatok felállásával jutott nehéz helyzetbe, hanem igazából a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején kezdődött el az a torzulás, amely az évtizedek folyamán csak folytatódott.
Másrészt kiegészíteném, hogy akik a delegálás elvéhez ragaszkodnak, nemcsak azért ragaszkodnak ehhez, mert nincs elég idő a választásokra. 1993-ban a munkaadók képviselőit delegálással választották meg, és ehhez képest valóban felmerül az a kérdés: ha az önkormányzat egyik fele delegálás útján került oda, akkor az önkormányzat másik felét miért kell országos választással megválasztani.
Magam egyébként hosszú távon leginkább a szociális választásoknak lennék a híve, azoknak, amelyeket a munkahelyeken, szakszervezetekben rendeznek meg. Ilyen szociális választások voltak a két háború közti Magyarországon is, számos nyugat-európai országban is működnek. Annyiban értenék egyet Szolnoki Andreával: arra valóban nincs idő, hogy a szociális választás feltételeit most kidolgozzuk. Ezért tűnik bölcsnek most a delegálási elv érvényesítése. Azt, hogy a települési önkormányzatok milyen jogcímen kerülnének be az önkormányzatokba, őszintén szólva nem igazán érzem meggyőző érvnek, hogy azért, mert ők munkaadók. E logika alapján az lenne a helyes, ha a munkaadók között ülnének mint a munkaadók képviselői - gondolom én legalábbis. A társadalombiztosítási önkormányzat jellegzetesen a járulékot fizetők, a munkaadók és a munkavállalók képviselőiből szokott felállni - ez a működése. Most arról lehet vitatkozni, hogy ezeket milyen módon helyes vagy leghelyesebb megválasztani.
Ami a betegek képviseletét illeti, ez persze nemes cél és jó célnak tűnik, de azért gondolom, az egészségügynek a betegségek megelőzése is célja, nem csak és kizárólag a már betegek érdekeinek érvényesítését várjuk el.
Kedves kereszténydemokrata képviselőtársamnak azt mondanám: nem hiszem azt, hogy talán a kormány elfelejtette, lejár ezen önkormányzatok mandátuma. Talán még ellenzéki képviselőktől is elvárható annyi jóindulat a kormány iránt, hogy az években való számolás tudományára képesek. Inkább arról van szó, hogy a választások közeledtével a társadalombiztosítási önkormányzatok - döntően és elsősorban az egészségbiztosítási önkormányzatok - körül olyannyira felforrósodtak a viták, éppen az egészségügy igen nehéz helyzete miatt, hogy odébb tolódott szerencsétlen módon - és szó nincs arról, hogy ezt védeném - a döntés meghozatala.
(19.50)
De mondom azt az elvet, hogy ha a munkaadók '93-ban delegálással választottak, akkor '97-ben logikusnak és kívánatosnak tűnik, hogy egyforma elven kerüljenek be a munkaadók és a munkavállalók képviselői az önkormányzatokba. Hosszú távon egyébként magam a szociális választást tartanám a legsikeresebb megoldásnak.
Ami pedig a nyugdíjasok képviseletét illeti, az általános vitában is elmondtam már, hogy a törvényben természetes, helyes és fontos, ha a nyugdíjasok részvételét rögzítjük. Ezen kívül azonban szerencsére több munkaadói vagy munkavállalói szervezet, szakszervezet nevezetesen élt és élhet azzal a lehetőséggel, hogy saját küldöttei között nyugdíjasokat is szerepeltet. Tudomásom szerint a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatban négy hely járt a nyugdíjasoknak, és ehhez képest a munkaadói oldalról újabb négyet is delegáltak a saját képviselőik helyett, vagy pontosabban azokként.
Ezek alapján azt gondolom tehát, hogy azokat a módosító indítványokat, amelyekkel szemben megpróbáltam megfogalmazni érveimet, természetesen nem is fogom megszavazni.
Köszönöm figyelmüket.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť